The Blind Side


blind


Ha az ember meghallja azt a szót egy film kulcsszavai között, hogy amerikai foci, elkezd egy kicsit kételkedni. Lesz egy csapat, egy szezon, egy döntő, gondoljuk, amúgy teljesen megalapozottan.

De ez egy kicsit más. Egy szép történet, az emberi felemelkedésről, s arról, hogy mindenki megérdemel egy esélyt. Ráadásul, ha hozzáteszem, hogy igaz történeten alapszik, csak még szebbé teszi.

A történet középpontjában egy fiatal néger fiú áll, akit mindenki teljesen leír. Látszólag egy zárkózott, buta behemót egy csonka családból, aki egész életében csak ide-oda hánykódott. Minden megváltozik azonban, amikor egy határozott családanya úgy dönt, hogy a szárnya alá veszi.

Ez a film is kellemes érzéssel tölti el a nézőt, s még tanulságosnak is tűnik. Szép gondolatok vannak benne az emberekhez való viszonyulásról, a megkülönböztetésről, felszínességekről.

A színészi alakítások kiválóak voltak, megemlíteném Sandra Bullock-ot, aki ebben az évben az All About Steve-n kívül igencsak jó filmekben játszott. A dicséret viszont a nagyjából ismeretlen Quinton Aaront-t illeti meg, aki Michael Oher-t játszotta, rendkívül szépen, kicsit szívszaggatóan, s mindenképp meggyőzően. Aki nekem a legjobban tetszett az Jae Head volt, aki a minden lépen két kanál kis S.J.-t alakította, bár azt nem tudom eldönteni, hogy tényleg színészkedett, vagy ő a valóságban is ilyen.

Kellemes esti időtöltés

9/10

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s