Bad Lieutenant: Port of Call – New Orleans


bad lieu


Ez a film sok port kavart, s rengeteg szitkozódás született belőle. Volt ugyanis egy 1992-es szintén Bad Lieutenant című film, Harvey Keitel-lel a főszerepben, Abel Ferrara rendezésében. Mikor Ferrara meghallotta, hogy filmjét újra fogják dolgozni, s még a címe is ugyanaz lesz, a következőt mondta: ‘Remélem a pokolban fognak égni.’ Werner Herzog azonban állította, ez a film nem koppintás, s mindent megtett, hogy a cím sem ugyanaz legyen, azonban nem engedték neki, hogy megváltoztassa, s amúgy nem is ismerte (legalábbis nem látta) Ferrara filmjét. Állítólag a két rendező végül leült s megbeszélte a dolgot, bár nem tudom mennyire sikerült ennyi köpködés után teljesen elsimítani.

Vissza kell szívjam azt az állításomat, hogy Nicolas Cage-nek a Lord Of War volt az utolsó jó filmje, mert ez bizony igazán jó film volt.
Megnéztem az 1992-es alapverziót is, nekem ez sokkal jobban tetszett. A két filmet tulajdonképpen csak a filmek magját képző romlottság motívum teszi hasonlóvá, amúgy két teljesen különböző filmről van szó, s tényleg én sem értem, hogy miért nem kaphatott ez a film egy jobb címet.

Cage egy jó zsarut alakít, aki egy súlyos sérülés után elindul a fizikai, szellemi s lelki romlás útján, de mindezt jól tudja árnyékolni. De vajon meddig lehet árnyékolni? Vajon van menekvés?

Werner Herzog egy isteni rendező, de filmjeit csak kevesen értékelik. Ez sem volt kivétel. Bár megélte minden kellemetlenség ellenére a nagyszabású premiert, szörnyűen teljesített a mozikban, még a saját költségvetését is alig hozta vissza világszerte összesítve, ha visszahozta egyáltalán.
S ez számomra érthetetlen. Abszolút minden meg van benne ami egy jó filmhez kell. Ott a krimi szál, egy kis akció, a drámai-pszichológiai szál, s mindezt Werner Herzog még megcsapja néhány fura művészi jelenettel, fura kameraállásokkal, szimbólumokkal s motívumokkal (iguana szemszög, shoot him! why? ’cause his soul is still dancing… stb.stb.). Nem mondom, van néhány apró hiányosság, pici lyuk a sztoriban, de ezek akkor is eltörpülnek a pozitívumok mellett.

Bár én Cage-nek nem vagyok a rajongója, el kell ismerjem nagyon jót alakított. Durva volt, beteges, fájdalmas és intenzív, ugyanakkor volt benne egy átható tompa nyomottság.

Meg kell nézni ezt a filmet…
10

Reklámok

One thought on “Bad Lieutenant: Port of Call – New Orleans

  1. Visszajelzés: Lista a 200 kedvenccel… | Sandorkavargat's Blog

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s