My Sister’s Keeper


sister

Ez is egy érdekes film volt… ez is megbőgeti még a legkeményebb emberkéket is. S nem is csoda… a betegségről szóló filmek mindig nagyon lesújtóak s meghatóak tudnak lenni. Ugyanakkor egyfajta pozitív hatást is gyakorolnak a nézőre, kit bár lesújtanak a látottak, valahol legbelül kicsit boldog lesz, hogy ő egészséges, s legalább jó 10 percre megtanulja értékelni azt… míg el nem vonja figyelmét következő ügyes-gondos baja.

A történet középpontjában egy család áll, 3 gyerek, azonban nem minden felhőtlen, a legnagyobb lány évek óta leukémiájával küszködik, a kisebbik lánya alkalmas donornak, s játssza is a donor szerepét évekig, mígnem egy veseátültetés előtt azt nem mondja …. nem!

Én először nem vártam, hogy ez a film ennyire jó lesz, egyszerűen felkavaró az az érzelmi keveredés ami a filmben van, mint pl: az anya beteges ragaszkodása, mely szinte egyfajta érzelmi zsarnokká teszi kisebbik lánya felett, a kicsi, aki csak normális életre vágyik s nem kér többet a fájdalomból, a nagy lány aki szintén csak normális életre vágyik, de helyzete kilátástalan, a középső fiú s az apa, akik úgy ahogy összetartják az egész kavarodást, s a szintén egészségi gondokkal küszködő ügyvéd, aki a kislány érdekében harcba száll a gyerek anyjával… szóval… sokkoló. S ennyiben még nem is mondtam semmit.

Nick Cassavetes (The Notebook, Alpha Dog) egy újabb igencsak fura filmet sikerült összehozzon, tele morális, szociális és egészségügyi problémákkal… majd ezek pszichológiai hatásait is figyelemmel kísérhetjük. A szereposztás kiváló… Cameron Diaz-t én még ilyen kiválóan játszani nem láttam, a három gyerekszínész szintúgy kiváló, Jason Patrick teljesen hihető családapa… Alec Baldwin pedig robbanásig feszíti a szálat… mint a jószívű neves ügyvéd aki pro bono segít a gyereknek…

Mindenképpen látni kell…
10

Advertisements

One thought on “My Sister’s Keeper

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s