Twilight: New Moon


new moon


Erről nem akartam írni, sőt, jobbat mondok, meg sem akartam nézni. Azonban volt egy olyan unalmas estém, hogy nem tudtam mit kezdjek magammal, s elém akadt. Addig ott elvolt magának, várta a megfelelő pillanatot, hogy lesújtson. Az első rész egész tűrhető volt, s bár erről csak rosszat hallottam addig, a kíváncsiság belefúrt oldalamba, s bár éreztem, nem lesz jó vége, mégis az Mplayer felé kezdtem el húzni, aztán beleejtettem… bár ne tettem volna…

Ez a film a szörnyűség földi megtestesítője volt számomra: fogd az Izaurát, aztán tegyél bele egy szürke várost, vérfarkast, meg csillogó vámpírt, és tessék, ez lesz belőle, egy vámpíros szürke szerencsétlen ponyvaregény.

Egyszerűen semmi sem volt hatásos benne, egy érzelem sem, az elhagyott lány fájdalma sem, akárhányszor is forgatták körbe körülötte a kamerát, a farkasfiú szerelmi fájdalma sem, akármennyire is vicsorgott. Pattison-t nem tudom miért kellett félmeztelenre vetkőztetni, úgy nézett ki mint Kurt Cobain halála előtt 2 nappal, Lautner-t megint nem tudom miért kellett egyfolytában félmeztelenül mutogatni, biztos azért, hogy 17 évesen agyonszteroidozott felső teste kisebbségi komplexust keltsen az ilyen nyeszlett egyetemistákban, mint amilyen én is vagyok, de ez nem jött össze ,p.

Az egyetlen jó dolog az egész filmben a nagy szőrös csúnya farkasok voltak… amúgy semmi.
Stewart… gyenge volt… Pattison… gyenge volt…. Lautner… gyenge volt.

Alig várom a folytatást

3/4

Advertisements

2 thoughts on “Twilight: New Moon

  1. hihi 🙂 azért kell a srácokat félmeztelenül mutogatni, hogy a tinilányok extázisban visongva vegyék meg rá az összes jegyet, és aztán az összes Pattinsonos és Lautner-es relikviát 😀
    van már ember formájú és nagyságú párna Pattinson arcával 35 dollárért, hovatovább tanga, aminek az elején Pattinson arca virít XD ne csodálkozz 😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s