Legion


legion


Hát…. kezd már nagyon elegem lenni ezekből a félresikerült apokalipszis filmekből, s csak jönnek ki szépen sorjában, megy a hepp, közeledik a világvége, pénzt kell belőle csinálni, hogy mielőtt mind meghalunk, legalább egy-két személy kiélhesse magát.

Na jó, eltúloztam. De ez a film felhúzott. A trailer alapján valami jobbat vártam… s összességében véve unalmas volt és semmi új.

Kb meg tudom számolni egy kezemen hány jelenet tetszett (az öregasszony, a kisgyerek, meg a harc a végén, egészen addig amíg bele nem fullad a klisébe).

A sztori: Michael arkangyal leérkezik a földre, s levágja szárnyait. Ellentmondott feladatának, mely az lett volna, hogy megölje azt a gyermeket, aki nemsoká megszületik, a akitől az emberség sorsa függ majd. Egy sivatagi porfészekbe igyekszik ezért, hogy megelőzze a többi angyalt, s megmentse az anyát s gyermekét…

Igen, kevertük a Termiantor-t a Supernatural-al s tessék, meg is van. A szöveg klisés, a színészi alakítások az összecsapott forgatókönyv miatt nem lesznek igazán hatásosak.
Szerintem az angyalokat gépfegyverrel nem lehet megölni, de ez csak az én személyes véleményem.

A színészekről?
Paul Bettany nem tudom miért vállalta el ezt a szerepet, én ennél jobb színésznek tartom… Michael-t jól alakította, s nem az ő hibája, hogy a film egyszerűen nem elég jó
Dennis Quaid- a vagány Pandorum után sikerült megint beleválasszon, s egy ilyen öreges, kemény, sokat látott, töltelékkaraktert játszik, akinek mégis nagy beleszólása lesz a film menetébe…
Kevin Durand- mintha a Lost-ból jött volna, csak kapott még 2 pengeéles szárnyat.

Nem is fokozom tovább, elég rossz volt
4/5

Reklámok

One thought on “Legion

  1. Visszajelzés: Priest (A pap- Háború a vámpírok ellen, 2011) | Sandorkavargat's Blog

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s