The Losers


losers


Mint már mondottam vala, az utóbbi néhány évben egyre több képregényhez készítenek kisebb-nagyobb sikerű filmes adaptációkat. Íme a következő példa: The Losers. A DC Comics képregényeiből ihletődött, melyek 2003 – 2006 között látták meg a napvilágot. Ezek szerint a film nem is váratott sokat magára…

Ez a film sem hozta meg a várt sikert, pedig nagyon sok energiát fektettek bele. Eddig még a forgatás költségeit is alig hozta vissza. Azt kell mondjam, ez nem is csoda. Hiába az erős színészgárda, s az akció Tour de Force, ha már a képregény sem volt már nem is tudom mekkora átütő siker, s filmet is láttunk már hasonlót, legalább százat.

Miről is szól: Miután Bolíviában egy amerikai különleges osztaggal titkos megbízójuk igencsak csúnyán kibabrál (el akarják őket tenni láb alól), a csapat kis Bolíviai alkoholizálás után halált megvető bátorsággal tér vissza, hogy megállítsa Max-et (a titkos megbízót), aki mint később kiderül, a világot csatafölddé alakítva akar hatalomhoz jutni…

Gondolatok: Igen, ebből is látszik, a cselekmény viszonylag hihetetlen, amolyan B-moviehoz való. Ami vagány viszont, az a film komikuma, a fura elit osztag, a jó dumák, kegyetlen akció, vagány megvalósítás, persze abszolút hihetetlen jelenetekkel, de hé,, egy akciófilmtől semmi mást nem is lehet elvárni. Akkor jöjjön a feketeleves: erős kezdés után a film a közepe felé igencsak kiszámíthatóvá s unalmassá válik… előre tudni fogod a végkimenetelt, amolyan sablonszerű lesz. Elunalmasodik, s ezt a látványos jelenetek sem tudják megmenteni.

A színészek: mint már említettem, igencsak neves kis gárda…
Jeffrey Dean Morgan (Clay- a bandavezér), Chris Evans (Jensen- a kommunikációs szaki), Idris Elba (Roque – second in command), Columbus Short (Pooch- aki bármit elvezet), Oscar Jaenada (Cougar- a sniperes). Igen, igen, amolyan Szupercsapat, kicsit kibővítve, gyengébb jellemmel, s jobb dumákkal.
Akkor ott van még: Zoe Saldana (aki szintén Max fejét akarja, azt nem mondom meg miért ,p), s Jason Patric (maga MAX).
Ami nem tetszett annyira, az Zoe Saldana s Idris Elba viszonylag fásult játéka, a többi úgy rendben van.

Akkor már csak az összegzés maradt hátra: az első része vagány (9), a vége nem (5), a dumák jók (8). Hé, de ez csak az én véleményem, úgyhogy ez egyikőtöknek se legyen kizáró ok. Érdemes rá vetni azért egy pillantást, mert mindenki mást keres abba a szabad másfél órába.

Végső osztályzat: 7. ,p

S a nagyvilágot megváltó nagy kérdés, mely ide kapcsolódik:

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s