I Love You, Philip Morris (2009)


philip


Te jó ég, már megint elszaladt egy-két hét, és már megint nem irkáltam semmit. Előre is elnézést kérek, ezek azok a hetek, amikor csak arra vágyom, hogy beüljek egy sarokba, s mindenki hagyjon már végre a francba békén! Aztán ha megunom, majd kimászok, s kezdődhet minden elölről… de szép is lenne. Persze ezt a luxust szinte senki sem engedheti meg magának…

Abból kicsit gyérecske filmtermésből amit mostanában láttam, ma az I Love You, Philip Morris-ról fogok írni, csak azért, mert nagyon vártam, csak azért mert nagyot csalódtam benne, s csak azért, hogy fikázhassak valamit, s ettől a szánalmas kis egóm jobban érezhesse magát, legalább addig amíg ezeket megfogalmazza… na tessék, már harmadik személyben beszélek magamról, lassan olyan leszek, mint Mr. T. (csak persze nem olyan izmos, meg nem néger gyerekek százainak a példaképe…).

Visszatérve a filmhez… Jim Carrey-től az utóbbi 5 évben az A Christmas Carol-on s a Yes Man-en kívül elég kevés igazán jó dolgot láthattunk, s a vagány kis reklámok után már alig vártam ezt a filmet, gondoltam wow… végre… ez eszement lesz… tudtam, hogy ez is elég homoerotikus töltetű lesz, de ez kit érdekel, csak legyen eszement… aztán csak ültem, néztem, néztem … néztem, … néztem, ironikus mosollyal a szám szélében, aztán anélkül, mert még az is lefagyott róla, s egy jó óra után, már szinte csak azt vártam, hogy vége legyen, s ezt is kipipáljam, s felejtsem el… minél hamarabb… (barátnőm is ugyanezen a véleményen volt…).

A film igaz történeten alapul (ha ebbe belegondolok, azt kell mondjam: SAJNOS…), s igazán korrektül volt megvalósítva, jó színészi játékokkal, ötletes rendezéssel… viszont… s ez a viszont maradt meg leginkább bennem: az összes homokos sztereotípia ami létezik a világon, az mind jelen volt, szatírának indul, de valami unalmas kellemetlenségnek sül el. Aztán: a karakterek idióták, felszínesek, erősen hiányosak… a forgatókönyv buta, a poénok szinte egytől egyig laposak, s ezek még Carrey is, aki valljuk be, fantasztikus komédiás, is alig tud segíteni. Szegény Ewan McGregor meg azt hiszem megkapta az eddigi legszerencsétlenebb szerepet amiben valaha is láttam.

Nem fogom többet fikázni, mert kezdem unni a negatív mondatokat… egy-két mondatban, miről is szól: Steve Russell boldog házasságban él, zsaruként dolgozik… mondjuk csak azért, hogy megtalálja igazi édesanyját… aki elhagyja őt, minden nap ‘szeretkezik’ feleségével… kis beleéléssel, majd egy autóbaleset után előveszi a nagy felismerés, változtatni fog életén… azt, hogy mi sül ki ebből, pedig majd ti meglátjátok…

Jim Carrey és Ewan McGregor is szép alakítást nyújtott, viszont alig tudták elviselhetővé tenni a filmet…

Ezt tényleg csak a legelhivatottabb Carrey rajongóknak ajánlanám…

6

És a mai kérdés:

Advertisements

2 thoughts on “I Love You, Philip Morris (2009)

  1. én is nagyon vártam, és én nagyon nem akarok csalódni..
    Carrey ugyan kedvenc, és az is marad, de nekem pl az utóbbi időből se a Christmas Carol se a Yes Man nem tetszett (annyira..) ezekszerint meg ez se fog.. őszintén remélem, hogy ezesetben nem lesz igazad Sanci.. 😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s