Prince of Persia: The Sands of Time


sands

Na hát… na hát… Sanci elment moziba, megnézni ezt a jó filmet… aztán pedig úgy jött ki, mint akinek elverték az agyát…akciókalapáccsal.

Itt most kb. 3 mondatban össze is foglalom, mi volt a lényeg: akció… sok akció… túl sok akció… sok jó effektus… családi feszültség… szerelmi szál… kicsit eszement főhős… sok szarkasztikus mondat… viszonylag gyenge sztori, de érdekes karakterek, ja és szinte semmi vér (hová lett a vérrrrr??? Tocsogniuk kellett volna benne). Ennyi. Ezen a filmen nincs mit ragozni. Summer Blockbuster. Semmi több. Semmi művésziség. Beszedi a maga kis profitját a mozikban, majd a dvd eladásokból, aztán le van tudva, s mehet a süllyesztőbe. Nem is tudom, mit vártam, figyelembe véve a trailer-t meg azt a kicsit sem elhanyagolható tényt, hogy egy nyomi számítógépes játék ihlette… nem tudom… kicsit többet, talán amiatt az illúzió miatt amit Jake Gyllenhaal s Ben Kingsley neve kelt a fejemben… kicsit csalódtam. De azért nem kell siratni, mert bizony azt sem mondhatom, hogy nem érte meg a mozijegy árát. Olyan volt, mint egy egyszerű üzlet, mely viszonylag kielégítő mindkét fél számára.

Sztori:
Miután Dastan (örökbefogadott)herceg lesz kikiáltva az édesapja ellen irányuló merénylet bűnbakjának, a herceg menekülni kényszerül, s saját kalandos módján igyekszik fehérre mosni nevét, s megmenteni a … világot… s megőrizni a varázstőrt a rossz kezektől…

Gyorsan a színészekről:
Jake Gyllenhaal- egy viszonylag tőle szokatlan szerepben ismertük meg, melyben egyedül az angol akcentus volt kihívó számára… növelte a szépfiú státuszát… ennél azonban többre tartom (tartottam)
Ben Kingsley- azt hiszem az ő alakítása volt a film egyik mélypontja… ennél tőle sokkal jobbat szoktam meg
Gemma Arteton- a film egyik pozitívuma… Tamina hercegnő le fogja bilincselni legalább a férfi nézők többségét… jó alakítás, hús-vér karakter… melynek az egyetlen problémája talán az, hogy nagyon a korunkbeli nő képéhez igazodik.
Alfred Molina- Amar sejk, a film egyetlen karaktere, akire azt mondhatom, ez igen! … szép alakítás… éles, kétszínű, idegesítő, modortalan, önző, s felettébb vicces és szórakoztató. Molina alakítása volt a film egyik fénypontja.

kész a duma… meg lehet nézni, de nem lesz életetek filmje.

7/8

A kérdésem… most nincs kérdésem. (még beleuntok itt nekem a sok poll-ba)

Advertisements

2 thoughts on “Prince of Persia: The Sands of Time

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s