The Ghost Writer


ghost

Hát, Mr. Polanski újabb szexuális melléfogása, alaptalan vádja, vagy ki tudja mije kétségkívül nagyobb port kavart mint ez a film, de én csak a filmre fogok korlátozódni, s még csak hülye poénokat sem fogok ejteni, mert bizony ez az első egyetemi nap durván lefárasztott. ,p

Beszéljünk hát a filmről:
Minden igazán híres ember kiad életrajzi könyveket… úgy általában. Mire is jó ez? A nép ki lesz elégítve, mert belátást nyer egy híresség életébe, vicces, nem teljesen igazságszagú anekdotákat kap, s boldogan alussza aztán kicsi álmát mormotafészkében. A híresség pedig vagy néhány percre újra középpontba kerül s csillaga újra ívelni kezd, vagy összeszed még egy-két dollárt amivel boldogan tengeti öreg napjait, s kézszorítások melegének hűs árnyékában megbújva várja a halált.
Na most, miután ezt ilyen jól körbeírtam, el is mondom miről is van itt szó: egy volt brit miniszterelnök árnyéka (az író aki az életrajzát kiadható állapotba alakítja) különös körülmények között életét veszti. Ezután egy fiatal író kapja meg élete lehetőségét azzal, hogy a könyvet befejezze, hogy a kiadó minél hamarabb piacra dobhassa. Elődje után kutakodva azonban furcsa dolgokra akad, melyek őt is bajba sodorják…

Vélemény:
A film amolyan ’60-as évek klasszikusa alapján van felépítve, kevéssel indít, jó lassan, aztán ahogy egyre több piszok keveredik elő, úgy keveredik hősünk egyre nagyobb slamasztikába, s egyre feszültebb helyzetekbe. A színek tompák, a hangulat nyomasztó, ezt a hely is okozza, ahol a cselekmény játszódik. A cselekmény szépen van felépítve, a lassú indítás után a gyors második rész a székbe szegezi a nézőt, felesleges erőszakra pedig alig kerül sor, talán annyi a gond vele, hogy ilyesmivel a Columbo-ban gyakran találkoztunk. De jó, hogy itt nincs rendőr. Az írók is jól tudnak más piszkában vájkálni. A végéről nem fogok mesélni. Nézzétek meg, s írjátok meg mi volt a véleményetek róla (ha van kedvetek hozzá). A politikai élet kis mocskos titkai és kétszínűsége felesleges nagyzolás nélkül, abszolút realisztikusan, természetesen s hihetően tárul majd a szemetek elé. Kb. ennyi lenne itt a mondandóm. A véleményem a filmről összességében pozitív, bár néhány helyen azért kicsit untatott, s az első negyedórán nagyon nehéz volt keresztüljutni.

A színészekről:

– igazából itt egy olyan csapat lett összehozva melytől nehéz lett volna rossz alakítást adni, így-hát inkább csak a neveket sorolom:
Ewan McGregor, Pierce Brosnan, Olivia Williams (az ő nevét igazából ebben a filmben ismertem meg, aztán játszott még egyben, melyről később fogok írni… ,p, nagyon jó alakítást nyújtott), Kim Cattrall, Tom Wilkinson, s ott van még például Timothy Hutton, James Belushi, vagy Eli Wallach (aki nem ismerné, annak annyit, hogy az öreg a partról).

Mindenképp érdemes megnézni, talán nem akkor amikor mondjuk a Machete-re vagy hangolva. 🙂

8/9

Reklámok

4 thoughts on “The Ghost Writer

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s