L’illusionniste (Az illuzionista, 2010)



Jacques Tati  (1907-1982) francia filmrendező által írott, kiadatlan forgatókönyv alapján született animációs film. Ahogy utólag utána olvastam, úgy tűnik, hogy a közvéleményt eléggé megosztotta ez a mű egyszerűsége és szótlansága miatt. Igazából nem vagyok annyira otthon monsieur Tati művészetében, tehát egyszerű tudatlanként fogom elbírálni ezt a filmet.

Sztori:
Egy illuzionistáról szól, aki fellépési lehetőségek után kutatva Skóciába kerül, ahol mellészegődik egy fiatal lány is. Életüket együtt fogják tengetni ezután, városról-városra, színpadról-színpadra, szállóról-szállóra…

A vélemény pedig összességében pozitív. Nézzünk az egésznek a mélyére valahogy.
Ha egy mondatban össze kellene foglaljam talán ezt kellene mondjam: Egy kor alkonya egy másik hajnala.
Az egész film hangulata keserédes.
Van egy öregedő illuzionista (az 50-es években), aki már nem igazán találja helyét a modern mozis és RocknRoll-tól átitatott világban, hogy megélhetését biztosíthassa, el kell hagynia hazáját egy idegen ország poros csehóiért. Itt szegődik mellé egy fiatal lány, akinek szintén nemigen van helye a maga világában. Napjaikat együtt tengetik, amolyan apa-lánya harmóniában… s míg az idős úr lassan kinő a világból, addig a fiatal lány épphogy belenő abba…
A régies animáció képvilága fergeteges, ezeket a képeket semmi tartalom nélkül el tudtam volna bámulni másfél órát, a zene úgyszint nagyon szép… szöveg nincs benne, ezért a gesztikulációt figyelve az animációra még nagyobb hangsúly jut. Viszonylag kevés szereplővel találkozunk, s a szöveg hiányában egy-két karakterisztikus jellegzetességen kívül nemigen ismerkedünk meg velük. Az egész filmet egyfajta helyzetkomikum hatja át az elejétől a végéig. Ez az elején feldob, a végén viszont csak még keserűbbé tesz mindent.
Ami nem igazán jön át jól, az-az idő múlása. Ezt csak a lány növekvése, s ízlésének változása jelzi… de amúgy az egész nagyon konstans volt ebben a ‘felvonásban’ is… itt megérte volna radikálisabban változtatni.
Egyszerre leszel elbűvölve, s elszomorítva… ja, s a nyulat imádtam 😀

Hangok:
Jean-Claude Donda, Eilidh Rankin,…
Rendezte:
Sylvain Chomet (érdemes még megnézni tőle a Les triplettes de Belleville-t)

9

Ha egy másik véleményt is szeretnél átbújni: KLIKK IDE

Visszatérve a fergeteges animációhoz… klikk ide le még néhány képért 🙂






Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s