Bunraku (2010)


Bunraku… mit is jelent ez a szó? mit is jelent ez a film?…
Hogy a film fura világa valamivel érthetőbb legyen: A bunraku egy tradicionális japán… bábszínház… színes 120 centis babákkal, színes papírdíszletekkel, színesebbnél színesebb történetekkel, pergős japán módon előadva… gyakran énekkel (kántálással) kísérve.

Sztori:
Na ezt a ‘halandzsa’ sztorit nehéz elmagyarázni… de szóval… egy világrengető háború után a fegyverek be lesznek tiltva, s az emberek újra pengével s ököllel kell megmérkőzzenek egymással… a bűn és a terror ettől még nem szűnik, a kegyetlenek hatalmasak lesznek, míg a gyengék el lesznek tiporva.

Két hős vetődik egy zsarnok uralta városba, mindkettőt más indok vezérli, de mindkettő képes az életét áldozni érte…

Vélemény:
Ez egy nagyon fura film… amolyan stílusegyveleg, nagyon le is lett szarva érte. Stílusát tekintve amolyan harcművészeti-akció film, egy nagy adag furábbnál furább stíluselemmel s történettekeréssel egybekötve. A sok stíluselem miatt a film sokaknak egy gyorsított gagyi halandzsának tűnhet, melyet könnyű megérteni, de nehéz követni.
Nekem maga a film eléggé tetszett. Tetszett a színpadias jellege, a színek, a zene, a sokat nem mondó szövegek, karakán karakterek, a jelenetek s helyek közötti kivágott papírkönyv-szerű átmenetek , összecsukló, majd újra felnyíló házak, stb. (nagyszerű, de viszonylag olcsó animáció).

Igazából élveztem a gyors tempót is, mert legalább megadta a történet menetét… kicsit keletiesen csak előre… ha lassabb lett volna, a lineáris történetfuttatás  az egyszerű, kicsit gyengus történettel nem igazán állt volna össze. A stílus maga kelet-amerikai… harcművészet fetish fegyvernélküli western fetish-el ötvözve… aminek már maga a gondolata is elég vicces.

A sztori nagyon sima és sablonos, s épp a stíluselemek teszik érdekessé. A szereplőkről épp annyit tudunk meg, amennyi a történethez elkerülhetetlen, s nem igazán bocsátkoznak filozófiai eszmefuttatásokba. A környezet kegyetlen, a karakterek erősek s kegyetlenek, minden adott az erejük összeméréséhez. A harcjelenetek nagyon jól vannak koreografálva, nincsenek össze-vissza ellassítva, kemények s dinamikusak.

A színészi játék… eh… nem rossz, igazából Woody Harrelson-t dicsérném, aki mellékszereplőként a háttérből nagyon szépen összetartotta a történetet. Lesz még egy kis elmélkedés a vadászról, a vadról, a zsarnokról, az erőről s az igazságérzetről, de mindez néhány mondatos keretek között, csak azért, hogy az elvadult akciónak legyen magyarázata. Még annyit, hogy Demi Moore-ból talán egy kicsit többet is ki lehetett volna hozni, Kevin McKidd pedig nagyszerűen adta elő a brutális szociopatát.

Szóval, ez egy olyan stílusos kis film, mely agyatlan szórakozást ígér, s egy percig sem igyekszik magát túl komolyan venni. Ha te sem teszed, talán jól elszórakozol rajta.

Nevek: Josh Hartnett, Gackt, Ron Perlman, Demi Moore, Woody Harrelson, Kevin McKidd, …
Rendezte: Guy Moshe

Egyszer igazán nézhető, még ha nem is lesz életed filmje.

8

Trailer:

Reklámok

Midnight in Paris (Éjfélkor Párizsban, 2011)


Éjfél… Párizs… a történelem és a csepegős francia romantika egyé válik… s meglátjuk mi kerekedik ki belőle… Woody Allen szemszögéből…

Sztori:

Egy amerikai ‘család’ Párizsba utazik üzleti ügyekben, s ugyanakkor kikapcsolódásképp. Forgatókönyvírónk s menyasszonya is a csapat része, de az utazás mindenkinek mást jelent… míg a menyasszony a csillogástól s a pszeudó-intellektuális villogástól lesz elkápráztatva, addig hősünk a város gazdag (máig élő) múltjának jelenéseibe temetkezik…

Vélemény:
A film kezdete nagyon semmisnek tűnik. Előkerül a Párizs téma, s egy leendő házaspár akik nem illenek össze. Wow. A varázs azonban éjszaka kezdődik, mikor hősünk egyedül botorkál a kietlen párizsi éjszakában, s egy régi autó áll meg előtte. Az éjszakázók pedig felveszik, s kezdetét veszi kalandja a múltba…

Érezted már valaha úgy, hogy nem igazán passzolsz abba a korba amelyben élünk? Úgy, mintha minden teljesen hidegen hagyna, s amikor mások (rég elhunyt emberek) képeit nézed, azon gondolkodsz, vajon milyen lehetett az életük? Milyen lehetett akkor? Milyen lehetett egy olyan korszakban élni, melynek meg voltak a maga mérgei, de nem volt annyira tartósítva mint ezek a fiktív pénztől, technikától s hataloméhségtől s érdektelenségtől vezérelt napok, melyeken úgy botorkálunk keresztül, hogy megfojtva érezzük magunkat legalább egyszer, legalább minden nap. Milyen lehetett egy olyan korban élni, amikor az értelemnek s a tartásnak még értelme is volt, s meg lehetett élni belőle? Milyen lehetett egy olyan korban élni, amikor még olyan ötletekkel is naggyá válhattál, amelyek nem mások nyomorúságát zsebelik be?
Sokszor amikor könyveket olvastam, megpróbáltam magam az író korába, helyébe, életébe vagy legalább közösségébe képzelni… s amikor hősünket az autó felvette, majd megláttam Ernest Hemingway-t, úgy éreztem otthon vagyok… Woody Allen képzeletében.

Térjünk vissza a valósághoz, mert elkalandoztam. A film a reális s a szürreális keveréke lesz, s épp azt az égető 80 100 150 éves szakadékot szándékszik bemutatni, átélni s magyarázni, melyet feljebb említettem a magam szerencsétlen módján. Hősünk megismerkedik az ‘elveszett generációval‘… (Hemingway, Scott és Zelda Fitzgerald, Gertrud Stein, T.S. Eliot, stb.) s valamennyire a múlt rabja lesz, főleg azután miután plátói szerelem szövődik közötte s a város múltjának egyik alakja között. Ezután eszmél rá, mennyire is félresiklott jelenlegi élete s kapcsolatai, s azt szeretné, bárcsak a múltban élhetne. Arra azonban nem gondol, hogy a múltban, mások is azzal a gondolattal játszottak, bárcsak a múltban élhetnének… a generációs elégedetlenség mindig adott volt ….
Nem akarok többet mondani, mert már így is többet mondtam a kelleténél. Ezt a filmet látni kell. S a jelenkori töltelék történettől pedig el kell tekinteni.

Nevek: Owen Wilson, Rachel McAdams, Marion Cotillard, Adrien Brody, Michael Sheen, …

Az egyik legjobb mellyel mostanában találkozni volt szerencsém…

10

Trailer:

Trolljegeren (The Troll Hunter, 2010)


Ahhoz, hogy ezt a filmet igazán értékelni tudjuk, félre kell tegyük Harry Potter-t, a Gyűrűk urát, bár Tolkien nagy troll tisztelő hírében állt, s a Warcraft-ot. S induljunk ki mondjuk a P. C. Asbjørnsen és J. E. Moe által összegyűjtött norvég folklór történetekből. A csúf, büdös, sokméretű, változatos, kegyetlen, viszonylag intelligens vagy állatszerű lényekből, akik szerették a hídra kötözött kecskét, s kővé váltak a napfényben.

Sztori:

Egy amatőr egyetemista dokumentumfilm csapat orvvadászok után nyomoznak, akik állítólag illegálisan ejtenek áldozatul állatokat szerte az országban. Egy fura vadászra bukkannak, Hans-ra, akit megrögzötten követni kezdenek, s bár a vadász megpróbálja visszatartani őket, végül a szenzáció éhes egyetemisták az elkóborolt trollok kegyetlen világába csöppennek…

Vélemény:

A film stílusa elég amerikai… amolyan tipikus found footage Mockumentary-style. Ez azért,hogy valamennyire eladható legyen s érdekesebbnek tűnjön. Ami valamennyire egyedivé teszi, az a tipikus norvég stílus, feszült jelenetek keverve egy kis beteges északi humorral, néhány elmés beszólással, undorító jelenettel.
A trollok ábrázolása nagyban hasonlít a norvég mitológiában körvonalazódott fura lényekhez, bár én úgy emlékeztem, hogy a mitológiai lények kicsit intelligensebbek voltak. Többféle trollal ismerkedünk meg a film során… ha jobban belegondolok, szinte végig vitt a troll fajtákon, a barlangitól az óriásig. Ami nagyszerű volt, hogy sok viszonylag lapos keresgélős jelenet, s rezgős kameraállások után egyszerűen robban a feszültség. Akárcsak hőseink állsz és nézel, s attól függetlenül, hogy az egész elég statikus, érzed, rohanni kellene.

Ahhoz képest, hogy a film elég olcsó, az animáció meglepően jó. Talán azért is, mert vállkamerán keresztül látott éjszakai, illetve ködös fényviszonyok mellett könnyebb élethű animációt teremteni, az emberi szem elégtelenségei miatt, de ez ígyse-úgyse vesz el semmit a film érdemeiből. A másik jó dolog, hogy az animáció nem volt túlhasználva. Annyi volt amennyi kellett, amikor kellett. A nézőre gyakorolt hatás szempontjából a film az elejétől a végéig topon volt, s ami nagyon jó volt, hogy akkor sem feledkeztek el a történet alakításáról miután nagyban belecsöppentünk a trollok vad világába.

Most spoilerezek egy kicsit… szóval aki nem szeretné olvasni, az hagyja figyelmen kívül ezt a paragrafust.
Az egyetlen picit rossz dolog talán az volt, hogy miután az első kamerás oly csúfosan a kárhozatba vész, se perc alatt pótolják egy másikkal. Csak úgy. Ez a rész kicsit érzéketlenül hatott. De ez tényleg csak apróság.

Nevek: Nem sok, de nagyon jól tették a dolgukat.
A prímet Otto Jespersen viszi, a trollvadászunk, aki egymagában megadta a film ízét komikus komolysággal. Csak később értesültem az ő norvég politikai komikus státuszáról, annyit róla, hogy a valóságban is épp olyan vagány figura mint a filmben… csak talán kicsit modernebb módon.
a Többiek: Glenn Erland Tosterud, Johanna Mørck, Tomas Alf Larsen, Urmila Berg-Domaas, …
Rendezte: André Øvredal, akinek ez a második nagyfilmje, de az első igazán ismertté vált húzása.

Szerintem ezt látni kell!

10

Pirates of the Caribbean: On Stranger Tides (A Karib-tenger Kalózai: Ismeretlen vizeken, 2011) Mozinap4


Ezen hosszú cím után, nemes egyszerűséggel, csak POTC4-ként fogunk hivatkozni rá, gondolom értitek miért.
A lélegzetelállító 3D-dologról pedig lesz még egy-két szavam.

DE előbb a sztori:
Jack Sparrow a “törvény” egyik és másik oldala között “egyensúlyozva” azon veszi észre magát, hogy ígyis-úgyis fel kell kutassa a Fiatalság Forrását (vagy a királyt vagy Fekete Szakállt szolgálva). Régi “kedvese” s a Fekete Gyöngy után epekedve pedig új kaland elébe néz…

Ennek a filmnek a lényegét az előző három nélkül elég nehéz megfogalmazni, mert rengeteg benne a kavarás… szóval legyen elég nektek ennyi egyenlőre… jöjjön a véleményezés ideje…

Egy POTC film nyújtotta élménynek az egyik alapja az élénk színvilág s a csodálatos helyek. Az élénk színvilágot pedig a lélegzetelállító 3d teljesen elrontotta, mivel ezek az újfajta nyavalyás szemüvegek kímélik az ember szemét s szűrik a fényt. A többi filmnél ez nem annyira feltűnő, de itt ahol úgy éreztem, hogy nincs effektus egyszerűen levettem a szemüveget, mert a szín hiányzott. Ha 3D-ben akarok filmet nézni, kikérem magamnak, hogy arra a másfél órára (ez esetben kettő), nyugodtan ronthassák a szemem! De ez a mozi, és nem a film hibája, lépjünk tovább. Az effektusok amúgy okésak voltak…
Rob Marshall ahhoz képest, hogy általában milyen színpadias filmeket csinál, itt féken tartotta magát, s nem változtatott sokat a film ízén, talán Penelopé Cruz emlékeztetett a rendező többi filmjében előforduló csábítókra, de miután Orlando Bloom-ot s Keira Knightley-t kiírták, kellett egy ilyen szereplő is, akit nagyon jó nézni, még akkor is ha hallgatni már nem annyira.
Térjünk vissza Orlando-ra s Keira-ra. Hála az égnek végre megszabadultak tőlük. Az előző trilógia legszárazabb karakterpárosát szolgáltatták, s egy-két érces nézésen s dacos megnyilvánuláson kívül semmire sem voltak jók. Jött helyettük Penelope, aki egy kis sunyiságot és szappanoperaszerű ármányt lop a filmbe, s Ian McShane, aki Fekete Szakállon keresztül úgy veszedelmes mint vicces pillanatokban részesíti a nézőt… amolyan tipizált karakterjátékkal. Hogy ezzel jobb lett-e mint azelőtt? Nem feltétlenül. Ízlések és pofonok… szerintem ez a csapat jobban összejátszott.
Ami viszont nem tetszett… a kis hableányok… amiket mintha egy harmadosztályú vámpírfilmből szedtek volna elő… s Cpt. Barbossa csúnyán lebutított s legyengített karaktere… csak gondolj arra vissza ki is volt Barbossa még az első részben!
Ami jó volt még, hogy ez a rész nem volt annyira élvezhetetlenül elnyújtva, mint a harmadik, amolyan korrekt kétórás mozi volt, csak annyi amennyi kell címszó alatt.
S végül de nem utolsó sorban… Johnny Depp, aki nélkül a POTC nem is POTC, s az egész film alatt az ő sziporkáit fogod csodálni.

Sok a duma, jöjjenek a nevek:
Johnny Depp, Geoffrey Rush, Ian McShane, Penelopé Cruz, Kevin McNally, Stephen Graham, Astrid Bergés-Frisbey, Sam Claflin, …

Ja, s honnan jöhet Johnny Depp játéka?… ajánlok egy 1993-as, Tombstone nevű filmet. Hint: koncentrálj Val Kilmer-re! Itt egy klipp!

Visszatérve a POTC-ra… Orlando s Keira fanok kihagyhatják. Amúgy meg: talán nem olyan jó mint az első, talán nem kellett volna a 3D, talán, talán… még mindig van annyira jó, hogy kikapcsoljon két órára, s érdemes legyen végignézd, szóval hajrá!

8.5