Goodbye 2010


Most, hogy ismét elővettem azt a bizonyos filmes listát, melynek a végéhez mindig az új címeket hozzácsapom, akarva-akaratlanul azt vettem észre, hogy néhány cím még 2010-ből való. Először csak simán ki akartam törölni őket, de mi a fene, ejthetek róluk néhány szót…

Egy kis zene, hogy ne unatkozzatok:

Jöjjenek a címek:

 

Amiket érdemes látni: 

1. Biutiful: Egy film egy emberről, akinek szánalmas élete vége felé a halál a vállára telepedett.  Kemény, tragikus, kicsit sorsirónia. Két órán keresztül veri a fejedbe az emberi kicsinyesség, kilátástalanság, értelmetlenség, érzéstelenség, a belenyugvás, s az érdektelenség érzését. Mit ér az emberi élet? Mit ér akkor ha nem nyújthatod azt szeretteidnek amire talán képes lettél volna? Mit vagy képes lenyelni s megtenni csak azért, hogy esetlen valami maradjon utánad? Szerintem nagyszerű film. 10

2. The Man From Nowhere (Ajeossi, Bácsi) – egy töröttnek tűnő emberrel a középpontban, aki mintha valami sötét múlt elől bujkálna.  Hősünk összebarátkozik egy kotnyeles kislánnyal, akit azonban elrabolnak miután anyja drogügyletekbe keveredik. Mire lesz képes csendes hősünk, hogy megmentse egyetlen barátját? Nagyszerű film, attól függetlenül, hogy a sztori egyszerű, sima, kicsit sablonos. Ami jó, az mind stíluselemekben jön: különös kegyetlenség, karakterisztikus mozdulatok és mondatok, nagyszerű harcjelenetek és koreográfiák, s bár a film kicsit lassan indul, miután felpörög, olyan simán visz végig a hátán, hogy alig várod majd mi történik a következő pillanatban. 10-es keleti módra. 

3. Montevideo, Bog te Video – egy kellemes hangulatú komédia a szerb foci első aranykoráról, s a válogatott rögös, de annál érdekesebb útjáról az 1930-as (első) világbajnokságra. Meglepően kellemes hangulatú, s élvezhető film volt. 9.5

4. Stake Land – egy viszonylag no-name, de annál érdekesebb film. Egy fiatal fiúról szól, aki hirtelen egy vámpír-apokalipszis közepében találja magát, s egy Mister-nek nevezett vámpírvadászhoz csapódva utazik majd az új-Éden felé. Mi volt érdekes ebben a filmben? Kicsit roadmovie-feeling, ami azonos mennyiségben keverte a kegyetlenséget a kilátástalansággal, a durvasággal, s valahol mégis maradt benne egy kis emberi érzés. Tudom, hogy ilyet meg ehhez hasonlót már egy csomót láttatok, de szerintem ez valamennyinél jobb volt. 9.5

5. The Ward – John Carpenter nevét gondolom nem sokan kell magyarázni, ha mégis akkor annyit róla dióhéjban, hogy a modern filmes horror egyik atyja. Ettől függetlenül, Mr. Carpenter az utóbbi 15 évben nem sok sikeres húzással dicsekedhet, s valahol ez a film is felemás élmény. A sztori egy fiatal nő körül forog, aki diliházba kerül, miután porig éget egy házat. Az elmegyógyintézetben pedig lenyugvás helyett szellemekre akad…  A film első része nagyszerű, a mára már klasszikussá vált horror filmek rengeteg eleme fellelhető benne, egész hatásos újraillesztésben. A film vége azonban túlcsavart s kaotikus, egy kis forgatókönyvírói ötlettelenséget sugároz.7.5

6. Trust – David Schwimmer legújabb rendezői dobása, egy furcsa családi dráma, a középpontban egy tinilánnyal, aki egy internetes “pedofil” csapdájába esik. A film első fele érdekes, a második fele zavaros s nyavalygós.  7.5

7. Hesher – Az angyalaink néha furcsamód találnak ránk. A film egy fiatal fiúról szól, aki anyja halála után egy széteső családi fészekben tengeti napjait, egy csendes kisvárosban. Itt akad össze Hesher-el, a tomboló rocker-el, aki valahogy attól függetlenül, hogy látszólag haragban van az egész világgal, valahogy mindig a közelében ragad. Fura film, vontatott, excentrikus, abszolút nem mindenkinek való, ugyankkor valahol kellemes s emberi is. Nehezen tudtam eldönteni hova is tegyem. 8

8. Everything Must Go – hősünk lábadozó alkoholista, aki épp most szabadult meg munkahelyétől s feleségétől is. Újrakezdésképp az a fantasztikus ötlete támad, hogy minden felesleges vackát háza elé hordja, s odatelepszik mellé, amíg el nem adja. Újrakezdés ez, vagy segélykiáltás? Mindenesetre hősünk kicsi magánakciója által új embereket vonz maga köré…    Kicsit kellemes, kicsit unalmas, néha vicces, néha vacak.  De érdemes belenézni… 7.5

9. Tropa De Elite 2 – A nagyszerű brazil film folytatása. A feszültség marad, de átalakul. A durvaság változatlan, csak más szemszögből van megközelítve. Kevesebb akció, több korrupció, több politika jellemzi, de ettől függetlenül nagyon érdekes.  9

10. The Conspirator (A cinkos) – Az Abraham Lincoln halálát követő nyomozásról, a tettesek kézre kerítéséről, a bűnbakok meghurcolásáról. Egy elég érdekes hangvételű film, mely valamelyest az érem két oldalát ábrázolja az igazság hajszolásában. Mindenképp érdemes megnézni. Rendezte: Robert Redford, fészerepben: James McAvoy, Robin Wright, Tom Wilkinson, … 9

11. Repeaters – egy darab Kanada. Olyan sci-fi-thriller-féle valami, három klinikán javulgató junkie-ról, akik egy fura elektromos sokk után újra és újra és újra fogják élni ugyanazt azt eltolt napot, s persze egy idő után játszadozni kezdenek a lehetőségekkel. Nem megy túl mélyen a dolgok pszichológiai s filozófiai részébe, annál inkább akció s hatalomvágy orientált. Abszolút nem tökéletes film, de az árához képest jó.  7

 

(Mára ennyi, a bejegyzés holnap bővülni fog. 🙂 )

Reklámok

A vadászat folytatódik.



2 hónap és 8 nap. Mit jelent ez? Ennyi ideje nem írtam. Miért is? Mert mindig akadt más szarság ami lekösse vagy az időm, vagy az agyam, de legtöbb esetben mindkettőt. Éljen a mókuskerék!

Abba viszont belegondolni is rossz, hogy mennyi film gyűlt fel a listámon ez idő alatt, főleg ha azt vesszük figyelembe, hogy napi egy filmet akkor is megnézek, ha csak 2-3 vagy 4 órát alszom aztán. Egyeseknek pia, másoknak vicces tabletták, vagy kaja, vagy esmeralda, vagy örökös siránkozás, vagy twilight… nekem ez. Nem nyújtom hát a szót, csak az újabb vadásszezon kezdetét akartam jelezni… 🙂

Meg egy kis zene, hogy ne unatkozz betűrakosgatás közben…

1. London Boulevard (2010) – egy ex bűnözőből lett botcsinálta testőr egyensúlyozása az alvilág, testi kísértések s a múlttól való szabadulás között. Colin Farrell s Keira Knightley, megszokott sztori, néhány jól illesztett elemmel, sablonos, de mégis hatásos csattanóval. 8

2. The Way (2010) – erről hosszabban szerettem volna írni, de nem jött össze. Egy gyönyörű film egy apáról, aki arról értesül, hogy fia az ‘El camino de Santiago‘ (aki nem tudná, Európa egyik leghíresebb zarándokútja) kezdetén életét vesztette. Az apa a fejébe veszi, hogy beteljesíti a fia sorsát, és eljuttatja az úti célba. Gyönyörű film, emberekről, emberségről, fájdalomról, megnyugvásról, választásokról, az életről. Visszatekintésekkel tarkított, színes tájakon átvezető, az emberi lélek mélyébe markoló film. Martin Sheen egyik legjobb alakítása az utóbbi időben. 10

3. The Way Back (2010) – Egy megkérdőjelezhető igaz történeten alapuló film, mely a szabadsághoz vezető hosszú utat írja le, Szibériától egészen Indiáig. Nagyszerű alakítás Jim Sturgess-től s Ed Harris-től. Viszont kötélidegek kellenek ahhoz, hogy végignézd. 8.5

4. The Eagle (A Sas -2011) – ott folytatódik, ahol a Centurion abbamaradt. Egy római katona, apja becsületének érdekében, vissza akarja szerezni a tragikus sorsú kilencedik légió aranysas szobrát, s hűséges kelta szolgájával a vad, még akkor nem skót felföld mélyébe fognak merülni. Channing Tatum, Jamie Bell. A Centurion jobb volt, de ez is nézhető. 7.5

5. The Rite (A rítus, 2011) – Ördögűézés Anthony Hopkins módra. Been There, done That. 5.5

6. The Adjustemt Bureau (Sorsügynökség, 2011) – érdekes perspektíva, nyomi szerelmi történettel ötvözve. A szerelem mindent legyőz, még akkor is, ha egy teljes titkos sorsváltoztató ügynökség van ellene. A film sorselhatárolós ötlete fenomenális, s valahol politikai kritikát is takar. A lehetőségek szerint, ezt vagy akcióval, vagy romantikával lehetett volna övezni, hogy a közönséges nézőknek emészthető legyen, ezen film esetében ez utóbbi győzött, s egyértelműen a film kommersz gyengepontja is lett. Matt Damon, Emily Blunt. 8.5

7. Unknown (Ismeretlen férfi, 2011) – felébredsz a kómából, s rájössz, hogy valaki más lépett a helyedbe, s identitásod lényegében megszűnt. Ezért pedig elindulsz, hogy az igazad bebizonyítsd… érdekesen kezdődik, de már az elejétől sejteni lehetett hogy a 007 s a Bourne filmek homogén keverékébe fog torkollani. Ettől függetlenül nagyon is nézhető. 8

8. Take me Home Tonight (Szédületes éjszaka, 2011) – eltolt okosfiú, aki inkább a kényelmes semmit választja ahelyett, hogy valamit kezdjen az életével, s egy videotékában tengeti napjait. Egy napon odavetődik a lány aki elérhetetlennek tűnt gimiben, s most is elérhetetlen, de egy ügyes hazugság s egy felvetődő partilehetőség után a kocka fordulni látszik, marad hát a hazudozás, aminek persze sok-sok necces helyzet lesz az eredménye. Sablonos film? igen, az, kétségkívül az. De mi volt megkapó benne? A feelingje. Olyan tipikus kilencvenes évek vígjátéknak volt felépítve, amiken mindannyian felnőttünk (ezt persze a 20+ korosztályra értem), s amiket olyan szívesen hordunk le, s mégis, amikor valami ilyesmivel találkozunk, valahol édes nosztalgiát kelt, még akkor is ha csak hollywoodi töltelék. BTW, Topher Grace szimpatikus volt ebben a filmben, ez is egy olyan mondat amit csak egyszer írok le ebben az életben. 8.5

9. Dylan Dog – Dead of the Night (2011) vannak a normális emberi lények, s vannak a horrorfilmbe illő alakok. Persze mindkét fél létezik. A kettő közt van Dylan, a detektív, akinek a múltja a két fél közé tehető valahova, a jelene pedig, akármennyire is ellenére van, ugyanoda vezeti vissza. Nyolcvanas évekbe illő sablonos sztori, kellemesen fekete humorral fűszerezve. Maga a film nem igazán jó, de nézhető, még akkor is ha Brandon Routh annyira fásult, mint a száz éves tölgy az erdő közepén. 7

10. Gnomeo and Juliet (Gnómeó és Júlia, 2011) – a shakespeari tragikus történet kertitörpe animációba ültetve. Első gondolatom: utálom a kertitörpéket, s a hideg futkos tőlük a hátamon. Így nehéz obektívan ítélkezni. Második gondolatom: volt benne néhány érdekes ötlet, de a fűnyíróversenyes és a rózsaszín flamingós részeken lovagolva, s sok más apróságon tovább kiakadva azt mondhatom, menekülj! 4.5

Mára Ennyi. Folyt. Köv.

Intézzük el 2010-et egyszer s mindenkorra. pt.1.


Sajnálom, hogy nem jelentkezek. Sajnálom, hogy nincs időm semmire, sajnálom, hogy nincs kedvem semmihez. De ez van. Közbejött ez az életnek nevezett szerencsétlenkedés, s két mély medence közt kell egyensúlyozzak. De most ne várjátok, hogy órányi önsajnálatot olvassatok, mert még ahhoz sincs kedvem, ezért nagyon röviden s szárazon el fogok intézni néhány tavalyi filmet, s aztán megint el fogok tűnni, mint giliszta salátátok alsó levelében.

Az híres nemes lista:

1. Üvegtigris 3 – Az elsőnél rosszabb, a másodiknál sokkal jobb, amolyan kellemes kikapcsolódás film azzal a csapat idiótával. 9

2. Winter’s Bone – kicsit sajnálom, hogy nem sikerült hosszabban írjak róla. Nagyon vontatott film volt, különös kegyetlenséggel, s nagyszerű színészi játékokkal övezve. Figyelem: nem könnyű falat. 10

3. The Next Three Days – nagyon jól indul, s istencsapásos amerikai módon fejeződik be. Russel Crowe szépet alakít. 8

4. The Kids are All Right – egy leszbikus pár gyermekei meg szeretnének ismerkedni spermadonor apukájukkal. Valahogy engem ez az egész családi összevisszaság nem hatott meg. 7.5

5. The Chronicles of Narnia: The Voyage of the Dawn Treader – esés, harcias, gyerekes is valahol, nézhető. Ok. 8.5

6. Conviction – Egy sajnálatos igaz történeten alapuló film, Hilary Swank-kel s Sam Rockwell-el a főszerepben. Elég nehezen nézhető, de végül megéri a fáradalmat. 8.5

7. Wasted on the Young – modern gazdag gyerek agyturkászás ausztrál módra. Elég sablonra fújt fekete festék íze van. 6.5

8. Heartbreaker (L’arnacoeur)Romain Duris (a Gadjo Dilo óta nem láttam), s Vanessa Paradis-al a főszerepben. Egy nyálasan szórakoztató romantikus vígjáték, igazi francia módra, sok-sok hazugsággal megfűszerezve. 8

9. Pelican Blood – na gondolom erről sem hallott senki. Egy elég érdekes pszichológiai dráma, két ingatag madárkedvelő fiatal tragikus szerelmével a középpontban. Klasszikusan szép színvilág, sivár, kicsit sablonos, de fordulatokban elég gazdag történettel. Meglepetésemre a vártnál sokkal jobb volt. 8.5

10. Barney’s Version – na végre én is megtudtam mit jelent a pikareszk (amolyan szabad lélek regény :p). Ez a film az 🙂 Tessék megnézni. Paul Giamatti a köbön. 9

11. SubmarineRichard Ayoade (tessék a nevet megjegyezni) egy nagyszerű filmmel állt elő, mely által szatirikus betekintést nyerünk a nyolcvanas évek brit tinédzserének szürke családi s érzelmi drámájába. Nagyszerű! 10

12. Lebanon, Pa. – csak azért, hogy legyen igazi sablonháború is a listán. 4

13. Haevnen (In a Better World) – még egy példa arra, miért is imádom az Észak-európai filmeket. Jellemrajz a köbön! 10

14. Wrecked – egy autóbaleset után Adrien Brody másfél órát szerencsétlenkedik egy autóroncsban, majd egy erdőben. Amnézia, meg Benji. Ezt a filmet 20 perc alatt el lehetett t volna intézni. 6

15. I Want to be a Soldier – egy 8 éves gyermekről, akit a láthatatlan barátai először az űrhajós majd a katonai pálya felé ösztökélnek. Az egész jól induló kis pszichés játékból végül sablonos tragédia lesz. 2 igazi szülői pofon, s meg lett volna oldva a hiszti. 5.5

Kb. Ennyi mára. Bezárt Sanci mesetára.

Bis Bald!

Filmlövészet… (Part 2)


21. Megamind (Megaagy, 2010)
A Madagaszkárok rendezőjének új alkotása, tele híres színészek hangjával (Will Ferrell, Brad Pitt, Jonah Hill). Egyike azoknak az újféle humoros hős-antihős animációknak melyek annyira divatba jöttek az elmúlt néhány évben, humorában sokban hasonlít a Despicable Me-re, mondjuk a témája más. Milyen a film? Olyan amilyennek szánták. Komolytalan, szórakoztató, egyfajta szuperhős paródia. Eszméletlen hogy ezt a nagyfejű kék űrlényt mennyire meg fogja kedvelni a néző a végére. Az egyedüli idegesítő elem a technika által létrehozott gonosz szuperhős lesz.

8.5
22. Kill the Irishman (2011)
Egy elég kegyetlen igaz történetből született film, egy Cleveland-i keményfiú felemelkedéséről s bukásáról a hetvenes évek Amerikájában. Ez egy ízig vérig hagyományos akció-krimi, teletűzdelve néhány nagyszerű alakítással, pl.  amit Ray Stevenson s Christopher Walken nyújtott.

9


23. Ironclad (2011)
A Magna Carta aláírta (1215, mely a király hatalmát hivatott korlátozni) utáni brit állapotokat mutatja be, mikor is a király bosszúból hadjáratot indít a fellázadó nemesek ellen. A film Rochester kastélyának ostromára összpontosít, mely akkoriban egy nagyon fontos taktikai pontnak számított.

Azonban, ez a film a történelem megcsúfolása. Én értem, hogy szabadosság, meg igazából a hangsúly a harcon van, de azért mégis. Az egész nagyon sablonos, nagyon lapos, hiába az olyan nevek mint Paul Giamatti (aki fantasztikusan játszik), Brian Cox, Derek Jacobi,… James Purefoy karaktere az igazi történelmi alak egy nagyon lebutított formája, s minek az a felesleges szerelmi szál, … csak úgy, hogy elteljen 10 perc szemsarkos nézésekkel.

Jaj s a legrosszabb… mióta beszélnek a dán zsoldosok magyarul???

 5.5


24. Hop (Hopp, 2011)
Azt hittem legalább poénos lesz, de nem. Csak egy dagadt személyiségzavaros csirkét láttam.

4
25. Henry’s Crime (2010)
Egy férfi, akit egy olyan bűnért ítéltek el amit nem ő követett el, elhatározza, hogy elköveti azt amiért elítélték. A film igazából a lehető legősibb recept alapján van elkészítve, s sajnos nem sok újat nyújt a nézőnek. Keanu Reeves karaktere túl fásult, Vera Farmiga rendben van, a filmet igazából James Caan alakítása miatt lesz érdemes végignézni.

7


26. Happythankyoumoreplease (2010)
Fiatal emberek felnőtté válása, illetve a szerelem és a szeretet hogyan lopja be magát életükbe napjaink New York-jában. Akik kedvelik Josh Radnor-t, azok óvakodjanak tőle. Attól, hogy száz szót egybe írunk, még nem lesz művészi valami. Attól, hogy unalmas, még mindig nem lesz művészi valami, még akkor sem ha pozitív üzenete van.

6


27. Hall Pass (Elhajlási engedély, 2011)
Poénos kezdet után sablonháború, ismét Owen Wilson módra.

6.5


28. Four Lions (2010)
Egy nagyon érces brit komédia, négy szerencsétlen terroristajelöltről, akik egy robbantást szeretnének véghezvinni, s erre ‘edzenek’. Kegyetlen kis film, de nagyon fején találja a szöget. Ajánlom mindenkinek.

9.5


29. Drive Angry 3D (Féktelen harag, 2011)
Azt hittem legalább egy agyatlan akciófilmnek elmegy majd, de sajnos nem… ez még annak is rossz. Ilyen idióta sztorit ritkán látni, le a kalappal. A baj ott kezdődik, hogy stílusos akar lenni, s ez William Fichtner miatt még egy picit sikerül is, de az agyament elemek között a sztori elvesződik. Pontosabban igazából meg sem lett írva. Az a baj, hogy ez nem egy Machete vagy egy Hobo with a Shotgun akart lenni, hanem valami vagányabb, keményebb, ami tátott szájjal hagyja a nézőt. Rossz hír: normális történet nélkül ilyet nem lehet csinálni. Ha már nekem is rossznak tűnik egy agyatlan akciófilm, akkor baj van (általában toleráns vagyok).

4.5


30. Cedar Rapids (Céges Buli, 2011)
Kollégája halála után hősünk fogja képviselni biztosító cégét az éves találkozón. De vajon mire képes azért, hogy cége ismét elnyerhesse a minden évben kiosztott nagy presztízsű díjat?

Idegesítő komédia, idegesítő karakterekkel, félig lerágott csont poénokkal.

6.5


31. Beneath Hill 60 (2010)
Egy vagány ausztrál film, mely szintén igaz történeten alapul. Egy ausztrál csapatnak az lesz a feladata az első világháború kellős közepén Belgiumban, hogy egy, a vájatokba rejtett óriásbomba segítségével semmisítsék meg a német vonalat. A film szépen van kivitelezve, simán zajlik, néhány emlékképpel megspékelve, egy klausztrofóbiás közegben. A háború feszültségének a nagyszerű bemutatása. Látni kell.

9.5


32. Beastly (A szép szörnyeteg, 2011)
Szépség és a szörnyeteg gyermekeknek akik a serdülőkor alsó határát súrolják, de azt hiszik már túl nagyok a mesékhez. Rémes. Maradjunk a Disney változatnál.

5


33. Battle: Los Angeles (A Föld Inváziója-Csata: Los Angeles, 2011)
Ilyen hosszú s idióta nevet. Szóval, jönnek az UFO-k, romba döntenek mindent, de még nem tudjáék, hogy kicsi amerikai osztagban embereikre akadtak. HAHAHA!!! Ki lehet hagyni. Egész jó grafika, nevetségesen kiegyensúlyozatlan harcjelenetekkel, s sablonosan semmilyen történettel, csak azért, hogy az amerikai nézőnek a pici egója még nagyobbra duzzadjon.

6


34. Arthur (Arthur, a legjobb parti, 2011)
Hmmm. Arthur egy elkényeztetett gazdag semmirekellő, akit választás elé állítanak. Vagy megházasodik, s 1 milliárd dollárja lesz, vagy a szabadságot választja, s nem lesz semmije.

Russell Brand itt egész nézhető volt. Ez a pojáca szerep pont illett hozzá. A filmnek kb. az a hibája, hogy sokan akarva-akaratlanul még össze tudják hasonlítani az ezelőtt 30 évvel készült, Dudley Moore-féle Arthurral. S mindenki tudja: Dudley Moore > Russell Brand. Szóval, ha rajongtál az eredetiért, akkor kihagyhatod, amúgy meg egyszer elmegy. Ja, s Helen Mirren csodás volt.

7.5


35. Animal Kingdom (2010)
Egy nagyon kemény ausztrál film, egy 17 éves fiúval a főszerepben, akinek választania kell a bűnöző család- családi kötelék s a rendőrség-becsület között. Nehéz végignézni, de ha az első félórát kibírod, végül megéri.

8.5


36. Age of Heroes (2011)
Ian Flemming. A James Bond könyvek atyja. A második világháborúban pedig különleges osztagok koordinálója. Egy ilyen osztag kicsit fikciós történetével ismerkedünk meg. Tele nagy angol nevekkel: Sean Bean, Danny Dyer, James D’arcy, … nem tökéletes, de másfél órát elütni jó.

7


37. The Kid (2010)
Egy elég megrázó film, Kevin Lewis (bestseller szerző) hányatott fiatal éveiről. Nehéz végig kihúzni.

7.5


38. Provinces of Night (Bloodworth, Az éjszaka országai, 2010)
40 év után az elveszett apa hazatér, s az amúgy sem idilli hátrahagyott családban óriási port kavar. Egyszerű közeg, egyszerű emberekkel, sima forgatókönyv, erős közepes színészi játékkal. Egyszer megéri megnézni, már csak Kris Kristofferson, Val Kilmer, Barry Corbin, vagy Hilary Duff miatt is.

7.5


39. 5 Days of War (2011)
a 2008-as Grúz-orosz konfliktusról. Ízléstelen egy amerikai propagandafilm, természetesen egy riporter szemszögéből. Nyugodtan ki lehet hagyni.

4


40. Morning Glory (Ébredj Velünk, 2010)
 Ahelyett, hogy inkább előléptetnék, a fiatal TV- producernőt inkább leléptetik. Következő állása sem lesz mesés: egy haldokló reggeli műsorból kell sikeres show-t varázsolnia. Nagyon kellemes egy film, ez legfőképp a Rachel McAdams jelenéségnek tudható be. Harrison Ford-nak pedig ez volt az egyik legpoénosabb szerepe az elmúlt jónéhány év folyamán.

9

 

Na ennyi mára. Bezárt Sanci mesetára. 🙂

Bis Bald.

Filmlövészet… (Part 1)



Az utóbbi bő egy hónapban vagy a technika vagy teendőim (magyarán megmondva) basztak ki velem, hol felváltva, hol egyszerre. Ennek mi az eredménye? Filmlövészet. Tudjátok, mint a kacsaszezon…

Nézzük a zsákmányt:


1. Young Bruce Lee (2010)

Bruce Lee fiatalságának hiteles krónikájaként indul, végül pedig egy sima akciófilm sül ki belőle.

7

2. Wir Sind die Nacht (2010)

3+1 gazdag vámpír nő német módra. Mi mást is kellene még mondjak. Néha ötletes, néha sablonos, néha unalmas. Dennis Gansel-től inkább a Die Welle-t (2008) nézzétek.

7

3. Diary of a Wimpy Kid- Rodrick Rules (Egy ropi naplója: Testvérháború, 2011)

Ezt a filmet mérhetetlenül leírták a könyvmolyok… pedig így kívülállóként teljesen szórakoztató volt, legalábbis az elsővel abszolút egy szintet ütött.

7.5


4. Tron: Legacy (Tron: Örökség , 2010)

 A híres kultuszfilm folytatása, majdnem 30 év távlatában. Ha az ötletességet nézzük, csak az elsőt vitték tovább on the top grafikával. A digitális Jeff Bridges-t és a film végét nem szerettük, a többi nagyon is rendben volt.

8

5. The Tempest (2010)
 Shakespeare gagyi módra… de olyannyira, hogy azon még Hellen Mirren, Djimon Hounsou, Alfred Molina és David Strathairn sem segíthet. Russell Brand pedig felfoghatná már, hogy neki inkább a stand-up világában a helye. Csak még jobban nyomorba tiporta az amúgy is szörnyen inkoherens filmet.

5

6. The Mechanic (A Mestergyilkos, 2011)
Jason Statham, Ben Foster… és még egy agyatlan bérgyilkosos akciófilm… amolyan örömóda a foteles adrenalinvadászoknak.

7.5


7. The Infidel (2010)
Egy nagyon ötletes brit komédia, egy önképzavaros muszlimról, aki véletlenül megtudja, hogy ő igazából zsidó, ugyanis a szülei örökbe fogadták.

8.5


8. The Company Men (2010)
Erre a filmre nagyon kíváncsi voltam, már csak a nagy nevek miatt is (Ben Affleck, Tommy Lee Jones, …). Aztán csak egy gazdasági válságos izé volt… egy kegyetlen céggel, egyoldalú, felszínes szemlélettel, s egy olyan hőssel, aki 10 perc alatt megoldhatta volna az egész filmet, ha eladja azt a nyavalyás Porsche-t s egy kisebb házba költözik amíg még megteheti.

7


9. That’s What i Am (2011)
Egy kellemes délutáni film… emberi értékekről… barátságról, elfogadásról, toleranciáról, büszkeségről… amolyan visszaemlékező narráció formájában. Ed Harris nagyon szépet alakít, még ha csak mellékszerepben is.

9


10. The Taqwacores (2010)
 Állítólag egy igaz történet által ihletett film, mely a buffalo-i muszlim punk (ez nem vicc!!!) közösséget hivatott bemutatni. Igazából az egész elég kusza, felszínes és mintha sehova sem tartana.

6.5

11. Super (2010)

Még egy mindennapi szuperhős koppintás. Ráadásul, ami a Defendor-t például olyan nagyszerűvé tette… az ezt az egész mindenséget nyomorba dönti. A szövegek rosszak, a karakterek túl esetlenek, túl sokat hallucinálnak, s mégis túl epeszűek ahhoz, hogy ez az egész hihető legyen… Emellett, a filmvégi mészárlás abszolút nem megy az elejével s a Rainn Wilson-ra szabott karakterrel. Nem tudom Ellen Page, Kevin Bacon s Liv Tyler hogyan került ebbe a filmbe, szerintem utólag biztos bánják.

6

12. Shadows and Lies (2010)
A szörnyű Rating ellenére kíváncsi voltam rá, mert egyesek nagyon is művészinek nevezték, dicsérték a képvilágát, ráadásul James Franco is játszott benne. Aztán… igazából elaludtam rajta, nem tudom mi a vége, de nem is érdekel.

3

13. Seconds Apart (2011)
Ikrek telepatikus erőkkel… s eltolt személyiséggel. Nem éreznek semmit, ezért az érzést keresve sorra fogják mészárolni a körülöttük lévőket. Egy kis EMO, egy kis telepátia, meg sablon, s kész is az egész. Stílust próbáltak vinni bele, de nem jött össze.

5


14. The Trip (2010)
A sorozat után itt a film is. Steve Coogan-t a The Observer felkérte, hogy járja be az ország legjobb vendéglőit. Barátnője távolléte miatt Rob Brydon-t kéri fel társnak erre a kalandos kulináris körútra. A film felemás: a 40-es éveikben járó, s már korántsem annyira sikeres színészek fájdalmas érzései nagyon megkapóak, de a sztori semmis, a róluk alkotott kép inkább negatív, s Brydon hangutánzatai egy idő után már az elviselhetetlent súrolják.

7.5


15. Red, White and Blue (2010)
Egy lányról, aki valami ok miatt minden egyes férfival lefekszik aki az útjába kerül. Titka pedig halála okozója lesz. Az elején szex, a közepén dráma és gyilkosság, a végén mészárlás. Igazából csak Noah Taylor (hint: a szakállas) alakítása miatt érdemes megnézni.

6.5


16. Red Riding Hood ( A Lány és a Farkas, 2011)
Piroska Twilight módra. De nézzük a jobbik oldalát. A farkasembernek legalább itt van inge s még hordani is meri. Szép színek, nagyon gyenge film, közepes alakítások, nagyon is jó zene, ami sajnos nem passzol az egésszel. Kihagyható.

5


17. The Perfect Host (2010)
Egy poénosan kegyetlen kis film egy szökésben lévő férfiről, aki egy másik egyedülálló férfi lakásába furakodik be, s ‘vendéglátóját’ megpróbálja fogva tartani, miután kiderül a turpisság (ezt mintha nagyanyám mondta volna, de na, ez a sztori…).  A farkasból azonban néha bárány lesz, főleg amikor kiderül, hogy a ház tulaja kicsit (nagyon) dilis.

8.5


18. Peep World (2010)
A gazdag apa 70-ik szülinapján összegyűl a korántsem meghitt s idilli család. A gondok gyökerének a legkisebb fiú bestsellere tekinthető, amely csúnyán kiteregeti a családi szennyest. Tipikus vitás film, viszonylag nagy nevekkel (Michael C. Hall,…)egyszer nézhető.

 7


19. The Posession of Emma Evans (2010)
Ilyet már láttunk. Nem is egyet.

5.5


20. Never Let Me Go (Ne engedj el, 2010)
A film alaptörténete kicsit elszállt, de nagyon is elgondolkodtató: olyan gyermekekről van szó, akiket donornak nevelnek (tenyésztenek), s ezért el vannak zárva a külvilágtól. Ahogy cseperednek, szembekerülnek az óriási dilemmával… az élet utáni vágy, s az érzések… a halál szelével szemben, mely egyfolytában a nyakuk felett lóg, s mely elől nincs menekvés.

Maga a film egy érdekes kezdet után, egy kicsit elmebeteg drámába torkollott, s kb. ott is maradt, a nagyszerű színészi játékok ellenére (Keira Knightley, Carey Mulligan s Andrew Garfield részéről).

 8

Folyt.köv.

Lista a 200 kedvenccel…



Igen, megint egy lista. Tudom, hogy unjátok, de ez van. A 200 kedvenc (nem valaha legeslegjobb meg ilyenek)  filmem szedtem össze, évszám szerint rendezve, lehet nézelődni, kritizálni, szidni, keresztre feszíteni, stb. Na jó, ne dramatizáljuk túl, igazából várom a javaslatokat, ha valamit nagyszerűnek tartasz, de nincs itt, akkor írd be, s igyekszem majd megnézni (főleg régi filmekkel árasszatok el, mert azokért sok esetben nem vagyok oda ), vagy ha már láttam, akkor majd egymás hajának eshessünk 🙂

Mellesleg, melyekről már írtam, azokat belinkeltem, mert nem volt mit csináljak ma.

De először egy kis zene, hogy könnyebb legyen a nézelődés:

Rettenetes lista pedig a TOVÁBB mögött:

TOVÁBB

Mert anyukám azt mondta, hogy inkább a fontosabb dolgokra fordítsam az időm.



Igen… Igen… igencsak nem írtam bő 2 hete. S tudjátok mit? Nem is fogok! Legalábbis nem igazán valószínű, esetleg csak egy-két elvétett bejegyzést egyszer-egyszer, mint pl. ma este. Hogy milyen volt ez az időszak számomra? Kb. Ilyen:

Yepp. Mint az éneklő macska tekintete. S olyan is lesz még 4-5 hétig. De nem ez a lényeg. Arról van szó, hogy megint ünnepélyesen ki fogok nyírni vagy 20 címet arról a bizonyos listáról… mert na… muszáj.

Kezdődjön hát a kivégzés!

1. Frozen(2010)- Fiatalok fennragadnak egy felvonón, s addig szerencsétlenkednek a hidegben amíg meg nem eszik őket a farkasok. Valami jónak volt beharangozva, őrületes csalódás volt. 5.5
2. Shrek Forever After(Shrek a vége, fuss el véle, 2010)- mindennek van egy olyan része amit egyszerűen meg sem kellene csinálni. 6.5
3. Easy A (Könnyű nőcske, 2010) – félig vicces, félig rémes, egyszer nézhető. Fsz: Emma Stone 7.5
4. Unthinkable (Hihetetlen, 2010) – egy terroristát kb. egy órát kínoznak a filmvásznon, csak azért, hogy kiszedjék belőle a bombák helyét. Nagyszerű alakítás Samuel L. Jackson-tól és Michael Sheen-től. Az addig jó filmet a kavarós vég s Carrie-Anne Moss teszik tönkre. 7.5
5. The Last Exorcism (2010) -ezt már láttuk. Nem is egyszer. 6.5
6. All Good Things (Véres románc, 2010) – több évtizedet áthidaló, igaz történeten alapuló film, melyet a rettenetes kusza forgatókönyv élvezhetetlenné tett. Ryan Gosling gyilkos bőrben, s még egy szenvedő Kirsten Dunst-al is találkozni fogsz. 7
7. Flipped(Változó szerelem, 2010) – egy kellemes kis film egy amolyan gyerekszerelemnek nevezhető valamiről. Jó kis morális töltet fiatal tiniknek előítéletekből, bár úgysem fogják végignézni. 8
8. Season of the Witch (Boszorkányvadászat, 2011)- Lovagok egy megszállt lányt kell elvigyenek egy kolostorba, hogy megszabadítsák a népet a fekete haláltól. Ez a film sem tudta mi akar lenni… siránkozó lovagok, boszorkányos, ördögűzős, démongyilkolós, betegséges, utazásos, piroska és farkasos keverék. A színek s a tájak tetszettek… Nick Cage pedig megint mellényúlt. Ha nagyon pozitív hangulatban kezdted az estét talán egyszer elviseled. 6
9. Let Me In(2010)- mintha a svéd filmet láttam volna még egyszer. Szerencséjük, hogy ez a sztori kétszer is nézhető. 8 ( Låt den rätte komma in -2008)
10. Burlesque(Díva, 2010) – megszokott szerelmes sztori, megszokott vidéki lány tehetséggel s álmokkal, nem szeretem sem Cher-t sem Christina Aguilera-t, egyszer mégis meg tudtam nézni, sz’al nem lehetett rossz. 7.5
11. No Strings Attached (Csak szexre kellesz, 2011) – kliséháború Ashton Kutcher és Natalie Portman módra. Azt hiszem ez volt az első olyan film amire azt mondhatom: igazán untam, pedig moziban láttam. 6
12. Last Night(2010) – egy film a párkapcsolatban fellépő esetleges külső csábításokról, és az egymás szemébe hazudásról. Annyira negatív, hogy miután megnézed, első gondolatod az lesz, hogy szakíts pároddal. Ami kicsit idegesített: ez volt a harmadik 2010-es film amit láttam Keira Knightley-val, de mindegyikben ugyanaz a frizura és ugyanaz az arckifejezés volt. C’MON!!! 8
13. Husk (2011) – egy DVD-re teremtett kis horrorfilm. Több mint fele idióta klisé, a másik 40 százaléka viszont érdemessé teszi néhány sorra: a feszült jelenetek kiaknázása, a mottó amit elég nehéz észrevenni(And now [art] thou cursed from the earth, which hath opened her mouth to receive thy brother’s blood from thy hand;), a kameramozgás, és a zene alátétek mesteri használata. 7.5
14. Chatroom (2010) – Hideo Nakata (a Ringu filmek rendezője) egyik új alkotása. Egy érdekes perspektíva az internetes közösségekről, ez a színes-szobás-hoteles, a valósággal szöges ellentétben álló megközelítés lebilincselő lesz az elején. Sajnos aztán sima pszicho-thriller-be torkollik. Fsz: Aaron Johnson, Imogen Poots, … 7
15. The Dilemma(A dilemma, 2011) – egy szörnyű film, melyben egy poén sem sül jól el. Vince Vaughn…. 5
16. Just Go With It(Kellékfeleség, 2011) – kicsit szirupos kavarós szerelmi vígjáték, Adam Sandler idegesítő néha, de összességében mégis pozitív. Plusz pont Jennifer Aniston-nak. 7.5
17. Animals United (2010) – az állatok összefognak az emberek ellen, idióta módra. Olyan mentsük meg a világot az embertől, de azt se tudjuk miről beszélünk dolog. Néhány alapszabály: a tasmán ördög nem fingik a fülén. a tasmán ördög és a kenguru megdöglik, ha Ausztráliából Afrikába utazik egy fürdőkádban. Egy jegesmedve megdöglik ha Grönlandról Afrikába utazik egy jégkockán. Egy jegesmedve megdöglik Afrikában úgy általában. Ha valaki lelőhet két oroszlánt, miért lőjön le csak egyet? A szurikáta miért golfozik hiénaszarral? …. és még sajnos folytathatnám. Rémes volt. 3
18. Predicament (2010)- egy velős bűnügyi vígjáték a 30-as évek Új-Zélandjába helyezve. Jemaine Clement neve egyeseknek talán ismerős lehet. 7.5
19. Thor: Tales of Asgard – film után DVD-s animációs film. A képregények szerelmeseinek ajánlott. 7.5
20. Faster (Rohanás, 2010) – The Rock ismét akcióban. Egy igazán ütős kis akciófilm, amolyan oldschool darálós módra, kiszámítható végkimenetellel. Billy Bob Thornton parádé. 8

Bis Bald!