Bunraku (2010)


Bunraku… mit is jelent ez a szó? mit is jelent ez a film?…
Hogy a film fura világa valamivel érthetőbb legyen: A bunraku egy tradicionális japán… bábszínház… színes 120 centis babákkal, színes papírdíszletekkel, színesebbnél színesebb történetekkel, pergős japán módon előadva… gyakran énekkel (kántálással) kísérve.

Sztori:
Na ezt a ‘halandzsa’ sztorit nehéz elmagyarázni… de szóval… egy világrengető háború után a fegyverek be lesznek tiltva, s az emberek újra pengével s ököllel kell megmérkőzzenek egymással… a bűn és a terror ettől még nem szűnik, a kegyetlenek hatalmasak lesznek, míg a gyengék el lesznek tiporva.

Két hős vetődik egy zsarnok uralta városba, mindkettőt más indok vezérli, de mindkettő képes az életét áldozni érte…

Vélemény:
Ez egy nagyon fura film… amolyan stílusegyveleg, nagyon le is lett szarva érte. Stílusát tekintve amolyan harcművészeti-akció film, egy nagy adag furábbnál furább stíluselemmel s történettekeréssel egybekötve. A sok stíluselem miatt a film sokaknak egy gyorsított gagyi halandzsának tűnhet, melyet könnyű megérteni, de nehéz követni.
Nekem maga a film eléggé tetszett. Tetszett a színpadias jellege, a színek, a zene, a sokat nem mondó szövegek, karakán karakterek, a jelenetek s helyek közötti kivágott papírkönyv-szerű átmenetek , összecsukló, majd újra felnyíló házak, stb. (nagyszerű, de viszonylag olcsó animáció).

Igazából élveztem a gyors tempót is, mert legalább megadta a történet menetét… kicsit keletiesen csak előre… ha lassabb lett volna, a lineáris történetfuttatás  az egyszerű, kicsit gyengus történettel nem igazán állt volna össze. A stílus maga kelet-amerikai… harcművészet fetish fegyvernélküli western fetish-el ötvözve… aminek már maga a gondolata is elég vicces.

A sztori nagyon sima és sablonos, s épp a stíluselemek teszik érdekessé. A szereplőkről épp annyit tudunk meg, amennyi a történethez elkerülhetetlen, s nem igazán bocsátkoznak filozófiai eszmefuttatásokba. A környezet kegyetlen, a karakterek erősek s kegyetlenek, minden adott az erejük összeméréséhez. A harcjelenetek nagyon jól vannak koreografálva, nincsenek össze-vissza ellassítva, kemények s dinamikusak.

A színészi játék… eh… nem rossz, igazából Woody Harrelson-t dicsérném, aki mellékszereplőként a háttérből nagyon szépen összetartotta a történetet. Lesz még egy kis elmélkedés a vadászról, a vadról, a zsarnokról, az erőről s az igazságérzetről, de mindez néhány mondatos keretek között, csak azért, hogy az elvadult akciónak legyen magyarázata. Még annyit, hogy Demi Moore-ból talán egy kicsit többet is ki lehetett volna hozni, Kevin McKidd pedig nagyszerűen adta elő a brutális szociopatát.

Szóval, ez egy olyan stílusos kis film, mely agyatlan szórakozást ígér, s egy percig sem igyekszik magát túl komolyan venni. Ha te sem teszed, talán jól elszórakozol rajta.

Nevek: Josh Hartnett, Gackt, Ron Perlman, Demi Moore, Woody Harrelson, Kevin McKidd, …
Rendezte: Guy Moshe

Egyszer igazán nézhető, még ha nem is lesz életed filmje.

8

Trailer:

Reklámok

Trolljegeren (The Troll Hunter, 2010)


Ahhoz, hogy ezt a filmet igazán értékelni tudjuk, félre kell tegyük Harry Potter-t, a Gyűrűk urát, bár Tolkien nagy troll tisztelő hírében állt, s a Warcraft-ot. S induljunk ki mondjuk a P. C. Asbjørnsen és J. E. Moe által összegyűjtött norvég folklór történetekből. A csúf, büdös, sokméretű, változatos, kegyetlen, viszonylag intelligens vagy állatszerű lényekből, akik szerették a hídra kötözött kecskét, s kővé váltak a napfényben.

Sztori:

Egy amatőr egyetemista dokumentumfilm csapat orvvadászok után nyomoznak, akik állítólag illegálisan ejtenek áldozatul állatokat szerte az országban. Egy fura vadászra bukkannak, Hans-ra, akit megrögzötten követni kezdenek, s bár a vadász megpróbálja visszatartani őket, végül a szenzáció éhes egyetemisták az elkóborolt trollok kegyetlen világába csöppennek…

Vélemény:

A film stílusa elég amerikai… amolyan tipikus found footage Mockumentary-style. Ez azért,hogy valamennyire eladható legyen s érdekesebbnek tűnjön. Ami valamennyire egyedivé teszi, az a tipikus norvég stílus, feszült jelenetek keverve egy kis beteges északi humorral, néhány elmés beszólással, undorító jelenettel.
A trollok ábrázolása nagyban hasonlít a norvég mitológiában körvonalazódott fura lényekhez, bár én úgy emlékeztem, hogy a mitológiai lények kicsit intelligensebbek voltak. Többféle trollal ismerkedünk meg a film során… ha jobban belegondolok, szinte végig vitt a troll fajtákon, a barlangitól az óriásig. Ami nagyszerű volt, hogy sok viszonylag lapos keresgélős jelenet, s rezgős kameraállások után egyszerűen robban a feszültség. Akárcsak hőseink állsz és nézel, s attól függetlenül, hogy az egész elég statikus, érzed, rohanni kellene.

Ahhoz képest, hogy a film elég olcsó, az animáció meglepően jó. Talán azért is, mert vállkamerán keresztül látott éjszakai, illetve ködös fényviszonyok mellett könnyebb élethű animációt teremteni, az emberi szem elégtelenségei miatt, de ez ígyse-úgyse vesz el semmit a film érdemeiből. A másik jó dolog, hogy az animáció nem volt túlhasználva. Annyi volt amennyi kellett, amikor kellett. A nézőre gyakorolt hatás szempontjából a film az elejétől a végéig topon volt, s ami nagyon jó volt, hogy akkor sem feledkeztek el a történet alakításáról miután nagyban belecsöppentünk a trollok vad világába.

Most spoilerezek egy kicsit… szóval aki nem szeretné olvasni, az hagyja figyelmen kívül ezt a paragrafust.
Az egyetlen picit rossz dolog talán az volt, hogy miután az első kamerás oly csúfosan a kárhozatba vész, se perc alatt pótolják egy másikkal. Csak úgy. Ez a rész kicsit érzéketlenül hatott. De ez tényleg csak apróság.

Nevek: Nem sok, de nagyon jól tették a dolgukat.
A prímet Otto Jespersen viszi, a trollvadászunk, aki egymagában megadta a film ízét komikus komolysággal. Csak később értesültem az ő norvég politikai komikus státuszáról, annyit róla, hogy a valóságban is épp olyan vagány figura mint a filmben… csak talán kicsit modernebb módon.
a Többiek: Glenn Erland Tosterud, Johanna Mørck, Tomas Alf Larsen, Urmila Berg-Domaas, …
Rendezte: André Øvredal, akinek ez a második nagyfilmje, de az első igazán ismertté vált húzása.

Szerintem ezt látni kell!

10

Priest (A pap- Háború a vámpírok ellen, 2011)



Sztori:

Egy alternatív világban a vámpírok s az emberek évszázadok óta háborúztak egymással, egészen addig, míg az emberek az egyház vezetésével, s a Papoknak nevezett különleges harcos rend segítségével győzedelmeskednek. Ezután a megmaradt vámpírok rezervátumokba kerültek, a papok pedig teljesen feleslegessé válva, egyszerű szürkeségben tengetik napjaikat az egyház oltalmában. Egészen addig, amíg az egyik pap telepes testvérének a családjára vámpírok nem támadnak…

Vélemény:

Ez is egy képregény adaptáció, s bár nem igazán érdekelnek a képregények, ennek is egy picit utána nyomozva úgy tűnt, hogy a film egész hűen átadja a képregény által felvázolt világot.
Ha magát a filmet nézzük, egy pörgős akciófilmet kap a néző, ha nem is olyan eredeti (a sivatag kicsit Mad Max-szerű, a város pedig olyan általános sci-fi város), de annál jobban kivitelezett helyszínekkel, a jövő a jelen s a múlt darabkáinak apokaliptikus illeszkedésével. Az animáció nagyon vagány, mondjuk magukkal a vámpírokkal néhol nem voltam megelégedve, a harcjelenetek jól voltak koreografálva, a színészi játék (mínusz Cam Gigandet, akinek a dacoláson kívül más dolga sincs) pedig szépen illeszkedik az egész világ vad visszafogottságával.
A cselekmény maga nagyon egyszerű, egy szálon fut előre, s ahhoz a szálhoz kézzel-körömmel ragaszkodik, s ez alapjában véve nem egy rossz dolog. A film talán egy picit rövid, ez megint a képregény történet hibájának tudható be, amiből általában hiányoznak a hathatós visszapillantások, töltelék képek. Igazából elnéztem volna még egy félórát ebből a filmből, úgy háttérsztori mint sima akció formájában.

A film átlagban rossz kritikát kapott, Bettany-ra hivatkozva sokak a félresikerült Legion-el hozzák összefüggésbe, de ez senkit se tévesszen meg, a két filmet nem lehet egy lapon említeni.

Nevek:
Paul Bettany, Karl Urban, Cam Gigandet, Maggie Q, Brad Dourif, Lily Collins, Christopher Plummer

Összegezve: kicsit sima, kicsit kusza, de a látványos sci-fi akciófilmek szerelmeseinek mindenképp érdemes megnézni.

Ha egy másik véleményt akarsz a filmről: KLIKK IDE.

8

Thor (2011) Mozinap3


 

Az Avengers Puzzle egyik újabb darabkája, s a darabkák sorozatát azóta a Captain America (Soon…) le is zárta. Jövőre tehát a teljes kép összeáll, csak meg ne bukjon majd. De most nem erről lesz szó…

Sztori:
Thor, Odin fia, a nagyszerű, de arrogáns harcos a Földre száműztetik, minden isteni erejétől megfosztva, egészen addig, amíg megfelelő embernek nem bizonyul az isteni erőhöz…

Kicsit kíváncsi is voltam, kicsit óckodtam is tőle, mivel tudtam, hogy Thor karaktere s annak története az egyik leggyengébb a Marvel hősöké közül. A végeredmény pedig egész szórakoztató volt…

Pozitívumok:

Kennet Branagh– neki köszönhetően, ez a film a képregényháttér minden pozitív aspektusát maximálisan kiaknázza, úgy az akciót, mint a feszültséget, animációt, a karakterek hiányosságaiból adódó humort, … végig úgy éreztem, hogy a maximumon volt a film.
Chris Hemsworth tökéletesen kiépített felső teste, mely hölgy nézőink körében plusz egy pontot ér, még akkor is ha nem ismerik be.
Vagány 3D- mely érdekes módon annyira természetesnek tűnt, hogy a végére a szemem teljesen hozzászokott
Asgard fantasztikus megvalósítása

Negatívumok:

Natalie Portman és Anthony Hopkins … nem tudom miért, mind a ketten kiaknázatlannak tűntek
Loki túlegyszerűsített karaktere (az eredeti sokkal viccesebb fiú ennél)
A történet egy-egy helyen lapos… de ez elkerülhetetlen volt.

Nevek:
Chris Hemsworth, Natalie Portman, Tom Hiddleston, Anthony Hopkins, Idris Elba, …

Érdemes megnézni, még a mozijegy árát is megéri.

Ja, s a megrögzött rajongóknak… kijött viccesmód ugyanezen évben egy rajzfilm is, mely ugyanebből a történetből indul ki Thor: Tales of Asgard a neve, check it out.

8.5

Source Code (Forráskód, 2011) Mozinap1


Ez, s az elkövetkezendő 3 bejegyzés olyan filmekről íródik, melyeket a moziban tekintettem(ünk) meg. Ha esetleg egy kicsit elfogult leszek, akkor elnézést kérek. 🙂

Na akkor jöjjön a szöveg:

Vártam ezt a filmet, talán azért is, mert a trailer-t látva nagyon megtetszett az alapötlet, s mindaz amit egy ilyen ötletből ki lehet hozni, s emellett kíváncsiságom csak táplálta az a tény, hogy David Bowie ‘kicsi’ fia, Duncan Jones rendezte, akinek a bemutatkozófilmje, a 2009-es Moon nekem annyira bejött.
Gyorsan megmutattam barátnőmnek is a trailer-t, s mivel az ötlet meg Jake Gyllenhaal neki is bejöttek, el is indultunk Forráskódot kompilálni ,p (na jó, tudom, ez a poén nem jött be… :)).

Mint általában, kezdjük a sztorival:

Egy katonával ismerkedünk meg, aki egy ismeretlen helyen van, egy furcsa misszión. Egy halott ember emlékeibe helyezve kell bombarobbantó után kutatnia egy már amúgy is felrobbantott vonaton…

Vélemény:

Az első felét imádtam, a vége felé pedig valahogy, legalábbis számomra, az egész elvesződött. Például barátnőmnek tetszett, s le is lettem szólva, hogy ennyit rágódom az ilyen apróságokon, de nekem néhány dolog egyszerűen nem fért a fejembe…..!!!!

Kicsit bővebben:

Az egész film nagyon szépen épül fel, hősünknek nem sikerül megakadályozni a robbantásokat, ezért egy csomószor visszahelyezik ugyanannak az utasnak ugyanazon emlékfoszlányába, s az egész megspékelődik egy kis romantikával, mikor is nagyon megtetszik neki a már halott szembeülő nő. Na de nem ez a lényeg.


Most fogja be a fülét mindenki aki nem akarja hallani 🙂
Az egésznek számomra ott lett vége amikor kimentek a vonatból… emlékfoszlány!!! Tegyük fel a vonaton belül volt hogy ismerni a terepet, mert az agy sokkal többet megfigyel annál, mint amit mi hiszünk, ok, de a vonaton kívüli világ részletessége túl sok volt… főleg azzal a furgonnal. Innen már érződött, hogy időutazást akarnak kerekíteni belőle, amit meg is csináltak, s ami nekem már egyáltalán nem tetszett, mert kontrasztba volt a film elejével. Aztán még jöttek az olyan dolgok, hogy üzenetet küld az ügynöknőnek… honnan? hogy? a neten nem írják a Contact List-be a Secret Military Organization címszó alatt
S végül a keserédes heppi end … ahh.
Na kiszedheted a füldugód.
Szóval, foglaljam össze azoknak akik nem olvasták az előző néhány sort.
OK film, jó kezdettel, s ha a második felében lévő írói s valamennyire rendezői vagy vágási(mert az eredeti verzió lehet sokkal többet mondott) hibáktól el tudsz tekinteni, akkor kellemes másfél órád lesz. Ha nem, akkor úgy jársz mint én.


Jaj, s még valami. Nem tudom láttáok-e a Quantum Leap nevű sorozatot. Ha nem, keressetek utána, Scott Bakula hátszott benne, jó kis sorozat ,a nyolcvanas évek végéből. De nem a lényeg, hanem hogy amikor megpillantja a másik arcot, s csodálkozik, akkor pont ez a sorozat jutott eszembe, ahol minden részben ez volt. 

Nevek:

– a színészi alakításokra abszolút nem lehet panasz.
Jake Gyllenhall, Michelle Monaghan, Vera Farmiga (s érdekes, hogy Gyllenhall milyen harmonikus párost alkotott mindkét oldalról mindkét színésznővel, ez nagyszerű volt).

Nem tökéletes, de egyszer érdemes megnézni.Ha az eredeti ötletnél maradtak volna, akkor egy sokkal szárazabb, sokkal keményebb, és sokkal nagyszerűbb filmet kaphattunk volna. Ha valakit érdekel, írjon, s esetleg elmondom mire gondoltam, már hosszú a bejegyzés s nincs kedvem ide írni 🙂

Ja, s a film legnagyobb poénját még így sem lőttem le, s nyugodtan lesz min csodálkozni, ha esetleg ezt végigolvastátok is :p

8

Sucker Punch (Álomháború, 2011)




Zack Snyder filmjeit általában kedvelem. Ott volt eddig a Dawn of the Dead (2004), 300 (2006), Watchmen (2009), és a Legend Of The Guardians (2010), és most muszáj volt hogy jöjjön egy ilyen Sucker Punch -féle, hogy megváltoztassa a véleményem.

Igazából nem tudom, hogy ezt a filmet utáljam, vagy tiszteljem-e, mert szeretni semmiképp sem tudom. Ha úgy igazán össze akarnám foglalni, kb. azt mondhatnám: hogyan lehet túl sok fantáziával, animációval és lopott túlbonyolítással megölni egy közepes alapgondolatot.

Sztori:
A hatvanas években játszódik, mikor a BabyDoll-nak becézett szőke lány, édesanyja halála után, gonosz nevelőapja hatására, elmegyógyintézetbe kerül. A következő pillanatban már lekötözve találjuk egy székben, s egy ismeretlen orvos lobotómiát akar végezni rajta (lobotómia– emberke lenyugtatása egy agybavert vékony csákány segítéségével. Ha jól találják el a pontot- kedves emberke, ha nem … s ez a gyakoribb – répa, retek, mogyoró), mielőtt azonban a csákány beverődne, a fantázia szárnyalni kezd…

Vélemény:
Na most kellene elmagyaráznom, mit is jelent az, hogy utáltam, de tiszteltem…
Már amikor először magyarázatlanul a lobotómiához értünk, tudtam, hogy itt most valami nagyon dús dolog következik, s igazam is volt, hirtelen egy Moulin Rouge-szerű bordélyban találta hősnőnk magát, ahonnan meg kellett valahogy szökni… de ehhez bizonyos eszközök kellettek… ezt nem magyarázom részletesebben, lényeg ami lényeg, itt Babydollnak táncolnia kell miközben ezeket beszerzik, de amikor táncolni kezd, hirtelen egy új, vad, harcos fantáziában találja magát, ahol harcolnia kell, pl. gépfegyveres keleti szellemekkel, vagy náci zombikkal, hogy csak a Dod Sno vagy a sima manga beütést hozzam fel. Ez pedig már a történet harmadik szintje, s az egész tiszta Inception. ingázunk a második és a harmadik szint között, miközben kialakul valahogy egy konfliktusokkal teli néhány hét története, egy szökési kísérlettel fűszerezve… innen érünk vissza az elejére.
Mi tetszett? A merészsége.
Mi nem tetszett? Minden más. Emily Browning szép, de nagyon gyenge volt vezérszereplőnek. A szintek közötti masszív különbség úgy környezetben, mint mozgalmasságban, teljesen élvezhetetlenné teszi a filmet, egyszerűen nincs egy normális ritmusa. 2 réteg valóságszerű… míg a harmadik átmegy Duke Nukem-be, csak csajokkal. A bordélyos rész nem elég részletes, és meghökkentő, más szóval lapos. A kezdeti jelenetek a lassítások miatt minden erejüket elvesztik, a zene eszméletlen jó, de olyan kaotikusan közévágva, hogy csak még jobban a néző agyára megy, a harcos jelenetekben túl sok a lassítás… én értem, hogy szép az animáció, de ez már mégis sok…
Nem tudsz úgy végignézni egy másfél órás filmet, hogy az elején sejted mi a franc történik… aztán egy óráig nézed a képernyőd, s agyad jobb fele azt kérdi a baltól: Ez most mi a f.sz? Az meg azt válaszolja: Nemtom… nézzük inkább a falat… az koherensebb. A film végén minden összeáll… ha ki bírja várni a néző… és elég erősen figyel. Amikor teljesen összeállt a kép, az volt az első gondolatom, hogy: tiszteletem a bonyodalomért, de ez a film rémes volt

Nevek:
Emily Browning, Abbie Cornish, Jena Malone, Vanessa Hudgens, Jamie Chung, Carla Gugino, Scott Glenn, …

Tiszteletem annak aki túlélte ezt a filmet!

5

Limitless (Csúcshatás, 2011)




Képzeld el, mi lenne ha agyacskád 100 százalékát használhatnád? Mi lenne akkor? Megváltanád a világot?!!!
Igazából nem. Okkal nem használjuk. Nem jó nekünk.

 

De visszatérve a sztorihoz:
Eddie egy semmi kecsegtető kilátással sem rendelkező író, aki egykori sógora révén (pontosabban annak elhalálozásakor) egy zacskó NZT-nek nevezett kísérleti csodadroghoz jut. Ennek a segítségével hősünk teljes agykapacitását kihasználva amolyan szuperember státuszra tesz szert, s milliárdosok figyelmét kelti fel. De vajon meg tud birkózni a mellékhatásokkal?…

Vélemény:
Egy viszonylag egyszerű film, egy nagyon érdekes alapgondolattal. Már a szuperokos sci-fi dolgok megjelenése óta az emberkéket (tudósokat s tudatlanokat egyaránt) foglalkoztat az-az ötlet, hogy vajon mire lennénk képesek ha… ha … ha… Épp emiatt az első húsz percben – fél órában nyakig merülsz a film világába, nagyon érdekes lesz. Ráadásul Bradley Cooper a vártnál sokkal jobban játszik. Itt jön az én véleményem (kis spoiler, skip): a film tetőpontját a közepe felé éri el, mikor is jelentkeznek az elvonási tünetek, vagy épp a túlzott használat során az agy túlpörög (az a rész eszméletlen :D). Ez a rész tövább feszíti az első rész által megpengetett húrokat, s megfelelően előkészíti a befejezést is. Innentől viszont az egész egy szabadesésbe kezd… s a megoldás az egyszerű, várható, jól kiszámított, amolyan semmi különös megoldás lesz, melyet már több drogos filmben is láthattunk, néhány frappánsnak szánt befejező mondattal, melyek azonban felsülnek amikor elsülnek… itt Robert De Niro kárára, akit mellesleg nem használtak ki eléggé ebben a filmben.

Nevek:
Bradley Cooper (ő nem igazán egy főszereplő típus, de a vártnál jobban helyt állt), Robert De Niro (túl semmilyen volt a szerepe), Abbie Cornish, Andrew Howard, Tomas Arana, Anna Friel, …

Összesítve… nagyon is nézhető… a végétől nem voltam elragadtatva, de ez csak az én véleményem.

8