Midnight in Paris (Éjfélkor Párizsban, 2011)


Éjfél… Párizs… a történelem és a csepegős francia romantika egyé válik… s meglátjuk mi kerekedik ki belőle… Woody Allen szemszögéből…

Sztori:

Egy amerikai ‘család’ Párizsba utazik üzleti ügyekben, s ugyanakkor kikapcsolódásképp. Forgatókönyvírónk s menyasszonya is a csapat része, de az utazás mindenkinek mást jelent… míg a menyasszony a csillogástól s a pszeudó-intellektuális villogástól lesz elkápráztatva, addig hősünk a város gazdag (máig élő) múltjának jelenéseibe temetkezik…

Vélemény:
A film kezdete nagyon semmisnek tűnik. Előkerül a Párizs téma, s egy leendő házaspár akik nem illenek össze. Wow. A varázs azonban éjszaka kezdődik, mikor hősünk egyedül botorkál a kietlen párizsi éjszakában, s egy régi autó áll meg előtte. Az éjszakázók pedig felveszik, s kezdetét veszi kalandja a múltba…

Érezted már valaha úgy, hogy nem igazán passzolsz abba a korba amelyben élünk? Úgy, mintha minden teljesen hidegen hagyna, s amikor mások (rég elhunyt emberek) képeit nézed, azon gondolkodsz, vajon milyen lehetett az életük? Milyen lehetett akkor? Milyen lehetett egy olyan korszakban élni, melynek meg voltak a maga mérgei, de nem volt annyira tartósítva mint ezek a fiktív pénztől, technikától s hataloméhségtől s érdektelenségtől vezérelt napok, melyeken úgy botorkálunk keresztül, hogy megfojtva érezzük magunkat legalább egyszer, legalább minden nap. Milyen lehetett egy olyan korban élni, amikor az értelemnek s a tartásnak még értelme is volt, s meg lehetett élni belőle? Milyen lehetett egy olyan korban élni, amikor még olyan ötletekkel is naggyá válhattál, amelyek nem mások nyomorúságát zsebelik be?
Sokszor amikor könyveket olvastam, megpróbáltam magam az író korába, helyébe, életébe vagy legalább közösségébe képzelni… s amikor hősünket az autó felvette, majd megláttam Ernest Hemingway-t, úgy éreztem otthon vagyok… Woody Allen képzeletében.

Térjünk vissza a valósághoz, mert elkalandoztam. A film a reális s a szürreális keveréke lesz, s épp azt az égető 80 100 150 éves szakadékot szándékszik bemutatni, átélni s magyarázni, melyet feljebb említettem a magam szerencsétlen módján. Hősünk megismerkedik az ‘elveszett generációval‘… (Hemingway, Scott és Zelda Fitzgerald, Gertrud Stein, T.S. Eliot, stb.) s valamennyire a múlt rabja lesz, főleg azután miután plátói szerelem szövődik közötte s a város múltjának egyik alakja között. Ezután eszmél rá, mennyire is félresiklott jelenlegi élete s kapcsolatai, s azt szeretné, bárcsak a múltban élhetne. Arra azonban nem gondol, hogy a múltban, mások is azzal a gondolattal játszottak, bárcsak a múltban élhetnének… a generációs elégedetlenség mindig adott volt ….
Nem akarok többet mondani, mert már így is többet mondtam a kelleténél. Ezt a filmet látni kell. S a jelenkori töltelék történettől pedig el kell tekinteni.

Nevek: Owen Wilson, Rachel McAdams, Marion Cotillard, Adrien Brody, Michael Sheen, …

Az egyik legjobb mellyel mostanában találkozni volt szerencsém…

10

Trailer:

Fright Night 3D(Frászkarika, 2011) Mozinap6


3Ds vámpírfilm, mert a vámpírok annyira divatban vannak. 🙂

Sztori: Egy tinédzser azt feltételezi, hogy új szomszédjuk egy vámpír… s igaza is lesz.

Vélemény:

Az 1985-ös, ugyanazon a címen futott klasszikus 3D-vel és Colin Farrell-el megspékelt átdolgozása.
A film maga elég felemás élmény volt még moziban is. Először is… a film első fele teljes sablonháború… néha már azt hittem, ezt végig sem bírom majd nézni…
A film második felében aztán beütött az abszurd fekete komédia faktor, a robbanásos dolgok, ütközések, gázolások, deformációk, sziporkázó egymondatosok, … az egész a feje tetejére állt, s eszméletlen jót szórakoztunk rajta (én is, barátnőm is, ami jót jelent, mert 90 fokban eltérőízlésünk van).
Kapunk egy elég szerencsétlen, de annál komikusabb sarlatán vámpírvadászt Peter Vincent (David Tennant) személyében, aki ennek a résznek a sója lesz. Ami még fergetegesen undorító, beteges és poénos, az Christopher Mintz-Plasse újjászületett része lesz, de erről nem árulok el többet, ezt látni kell.
Annyi biztos, hogy Colin Farrell kicsit alul volt használva, Anton Yelchin pedig nem igazán vezérszerep-figura, de nem végezte rosszul a dolgát. Imogen Poots-al meg Toni Collette-el pedig ki lehetett pipálni a rémülős szőkék alcímet is.
A 3D nem tudom minek kellett. A jelenetek többsége éjszaka játszódik, s az effektusok s az élek egyszerűen elvesznek. Egyedül néhány parázsjelenet s undorító vámpírarc lesz hatásos, erre pedig felesleges volt költeni.
Igazából ez egy no-brainer, s nem maradt mit írjak róla. Jöjjenek a nevek:

Anton Yelchin, Colin Farrell, David Tennant (neki külön kis csillag), Christopher Mintz-Plasse, Imogen Poots, Toni Collette.
Rendezte: Craig Gillespie (Lars and the Real Girl)

Tedd félre az agyad, éld túl a film elei sablonháborút s végül azt fogod mondani, talán megérte.

7.5

Trailer:

The Bang Bang Club (2010)


Azt kell mondjam, hogy ez a film sajnos igaz történeten alapszik. Sajnos, mert a négy fotós közül, akikre a kilencvenes évek elején ezt a fura jelzőt ragasztották, kettő halott (Kevin Carter, Ken Oosterbroek), egyiküknek pedig mindkét lába hiányzik (de még ez sem akadályozza meg abban, hogy ismét fotózzon, ő Joao Silva). Ez a négy fotós a Dél-afrikai apartheid viszontagságai, s az általános afrikai terror és káosz által vált ismertté, nevükhöz több Pulitzer díjas fotó is kapcsolódik. Ez a négy fotós újraírta a ‘háborús fotósok’ fogalmat azzal a merészséggel, amellyel az éles harci színtér közepébe mert merészkedni.

Sztori:
A film 1990-1994 periódust fogja közre a négy fotós életéből, útjukat a borzalomtól a Pulitzer-ig és vissza.

Vélemény:
Ez a film már rég be volt harangozva, de valahogy eddig (lassan két évig) a süllyesztőben maradt, s csak filmfesztiválokon vetítették. A vélemények eredetileg elég felemásak voltak, legtöbben leginkább azt a merevséget kérdőjelezték meg, mellyel a fotósok el tudtak szakadni a valóság borzalmaitól, s puszta megfigyelőként lefotózni amit látnak, anélkül, hogy beavatkoznának. Az igazság az, hogy ezt próbálták tenni, de amit lát, az embert élete végéig kísérteni fogja, főleg ha még a bűntudata sincs helyén (ez lett Kevin Carter veszte, aki öngyilkosságot követett el, nem sokkal azután, hogy megkapta a Pulitzer-t).
Maga a film lineáris felépítésű, ami nem csoda, hiszen a fotósok elbeszélései illetve az általuk íródott könyv alapján készült.

A harci jelenetek intenzívek s kegyetlenek, a töltelék jelenetek viszont, melyek a szereplők közötti kapcsolatokat igyekeznének kiépíteni, kicsit mesterkéltek, szárazak, s mintha csak húznák a filmet, hogy tovább tartson, mintha csak az elbeszélések közötti űrt igyekeznének valami írói s rendezői töltelékkel kiegyensúlyozni, s ez sajnos eléggé érzékelhető lesz. Ami még nem volt annyira jó, hogy a fotósok jellemrajza nem alakul eléggé ki. A hangsúly Greg Marinovich-on van, akiről elég jó képet kapunk, Kevin Carter tragédiája még át van adva úgy ahogy, de Ken Oosterbroek és Joao Silva elég hangsúlytalan a filmben.
Összegezve: a filmelég jó, de lehetett volna egy kicsit jobb is talán.

Nevek: Ryan Philippe, Taylor Kitsch, Neels Van Jaarsveld, Frank Rautenbach,…
Rendezte: Steven Silver

Trailer:

Greg Marinovich Pulitzer-díjas fotója (1991):

Kevin Carter Pulitzer-díjas fotója (1994):

A filmet szerintem mindenképp érdemes megnézni, de még jobb ha utána esetleg utána is jérsz kicsit, mit is takart a The Bang Bang Club.

8

I Saw the Devil (Akmareul Boatda, 2010)


Egy újabb nagyszerű keleti film!

Sztori: Egy fiatal nő autója lerobban az úton, s egy sorozatgyilkos prédájává válik. Arról azonban a gyilkosnak fogalma sem volt, hogy a nő férje titkos ügynök, s a nyomába fog eredni…

Vélemény:
Keletiesen lendületes, keletiesen beteges, keletiesen játékos, keletiesen fordulatos, keletiesen kegyetlen. Kb. így lehet leírni ezt a filmet. Hősünk a gyilkos után ered, de nem elég annyi neki, hogy gyorsan végezzen vele… nem, kegyetlen játékba kezdenek, s mert a gyilkos is rendkívül rafinált, egyszer egyikük, egyszer pedig másikuk javára billen a mérleg. Így a film teljesen kiszámíthatatlan lesz, csak azért fogod érezni kinek kellene győznie, mert általában a jó győzedelmeskedik… de itt azonban a jó ugyanolyan gyilkos mint a rossz, szóval a dolog relatív. Hogy még érdekesebb legyen, útközben meg lesz  spékelve a film ezzel azzal, de erről inkább nem beszélek, legyen meglepi.
Ha irtózol a titkos ügynökös dologtól, ne tedd. Ez nem olyan amerikai titkosügynökösdi. Inkább olyan MI5-szerű dolog, melynek elég nagy ‘hagyománya van Dél-Koreában’ az északi szomszéddal folytatott huzavona miatt. De itt a titkos ügynökség csak egy meló lesz, mely magyarázza, miért is lehet hősünk ennyire állat. Szóval nyugi. 🙂

Nevek: Byung-hun Lee, Min-sik Choi
Rendezte: Jee-woon Kim

Egy Trailer:

Ezt a filmet nem véleményezni hanem látni kell.

Upsz… Azt hiszem elfelejtettem mondani, gyenge gyomrúaknak nem ajánlott. 🙂

10

Hobo with a Shotgun (2011)


Grindhouse fake trailer… amikor ezt hallottam, elgondolkodtam. Én nem láttam semmi ilyet benne… ott volt a Werewolf women of The SS, Machete, Thanksgiving, és a Don’t… egy Hobo with a Shotgun nevű valamire biztos felfigyeltem volna. Végül azonban kiderült, hogy is vág ez ide. Kanada! Egy fiatal kanadai rendező küldött be egy fake trailer-t a Robert Rodriguez által kiírt versenyre, s az alkotóknak annyira bejött az ötlet, hogy a kanadai kiadásba bele is került, sőt, még film is lett belőle… a Machete után ez a második megfilmesített fake trailer.

Sztori:
Egy hajléktalan utazót új város felé irányít sorsa. Haar rájön azonban, hogy a város romlott, s bűnözők karmai között van. Mit csinál hát? Fog egy shotgunt…

Vélemény:

Abszurdum! Mit gondolhatott Rutger Hauer amikor elvállalta ezt a szerepet: Hobo with a shotgun… olcsó film, nem nagy erőfeszítés, elvállalom! De melléfogott. Rutger színészi karrierje utolsó 5-6 évének legjobb filmjében játszott.
Ez a film egy vicc. S bolond az aki komolyan veszi. Megint a nyolcvanas évek tipikus videó kazetta idiótaságaiból kell elindulni, s megspékelni még több vérrel, és vérrel, lejárt mondatokkal, gyenge történettel, igazi igénytelen eltolt narancssárgás színezéssel… egy ismert színészi névvel, akit azonban már senki sem vesz komolyan… s egy fegyverrel, mert az vagány. S ez lesz belőle. A vicc az benne, hogy ezt a kegyetlenül, akarattal, rosszá csinált filmet annyira ügyesen tette rosszá fiatal rendezője, hogy Robert Rodriguez(Spy Kids 4D… most komolyan?) is megirigyelhetné.
Rutger Hauer nagyon jó választás volt. Erőteljes egyén, beteg arca van, s rendezői berkekben rossz a híre. Ráadásul szerintem kívülről tudta a nyolcvanas évek összes lejárt akciómondatát.

Nevek: Rutger Hauer, Molly Dunsworth, …
Rendezte: Jason Eisener

Itt egy trailer… csak hogy érzékeljétek a helyzet súlyát.

Ha a Grindhouse-t meg a Machete-t szeretted, ezt imádni fogod!

9

The Beaver (A Hódkóros, 2011)


Ismét egy sziporkázó magyar cím.

Sztori:
Walter úgy érzi, hogy élete kicsúszott kezei közül. Vállalkozása a csőd felé halad, a családi élet örömei nem hozzák lázba, biztos úton halad a teljes depresszió felé. Ekkor azonban egy hódra talál, aki ezentúl őt fogja képviselni…

Vélemény:
A marketing fogások kicsit ebben az esetben is félrevezetőek voltak. A bajos egyén kitűnt a trailer-ekből, de azok inkább egy aranyos félig meddig komolytalan valaminek próbálták meg eladni, pedig a film minden csak nem aranyos. Inkább olyan, mint egy segélykiáltás. Van egy középkorú férfi, aki elveszettnek érzi magát a mindennapi élet monoton megpróbáltatásai között, de senki sem érti meg igazán. Itt jön a képbe a hód. A hód az önvédelem egy formájává válik, s eleinte, attól függetlenül, hogy mindenki csak még hülyébbnek nézi, a hód pozitív hatása kézzelfogható lesz. Csak az a baj, hogy az embernek azon oldala, mely sikeressé teszi, hajlamos néha átvenni a hatalmat…

Ez egy amolyan igazi családi dráma, az apa tragikus történetével előtérben. Mellette megismerkedünk a feleség, s a nagyobbik gyermek apróbb drámájával is, de azok inkább csak kikerekítik, általánosabbá teszik a történetet, elveszik de ugyanakkor alá is támasztják a bolond forrongását. Tipikusan amerikai? Eléggé. De nem a fojtó módon. A karakterek, bár kicsit sablonosak, elég összetettek, s érzéssel vannak felépítve. Ez leginkább Jodie Foster-nek köszönhető, aki nagyszerű rendezői munkát vitt véghez.
Maga a cselekmény lineáris, nem ágazik szerteszét, s eléggé Mel Gibson tour de force-ba torkollik, ami csak azoknak rossz dolog akik nem tudnak elszakadni a színész valóságban problémás életétől és nézeteitől s egyfolytában azon kell lovagolniuk.
A film csúnyán alulteljesített a mozikban, ez részben a rossz marketing, részben Mel Gibson,s részben az eszméletlenül furcsa hód eredménye. Ettől függetlenül el kell ismerni, hogy a hódnak elég jó akcentusa és dumái voltak, egész addig, amíg át nem ment egy miniHitlerbe.

Nevek: Mel Gibszon, Jodie Foster, Anton Yelchin…

Összegezve… ha a viszonylag aranyos trailer láttán gyermekkel szeretnéd megnézni… ne tedd, mert ez a pszichológiai játék még téged is próbára fog tenni, s azon veszed majd észre magad, hogy a saját életed hiábavalóságán gondolkodsz. Amúgy meg, nagyon is ajánlott! Jó film, érdekes történet, nagyszerű alakítások.

9

Trolljegeren (The Troll Hunter, 2010)


Ahhoz, hogy ezt a filmet igazán értékelni tudjuk, félre kell tegyük Harry Potter-t, a Gyűrűk urát, bár Tolkien nagy troll tisztelő hírében állt, s a Warcraft-ot. S induljunk ki mondjuk a P. C. Asbjørnsen és J. E. Moe által összegyűjtött norvég folklór történetekből. A csúf, büdös, sokméretű, változatos, kegyetlen, viszonylag intelligens vagy állatszerű lényekből, akik szerették a hídra kötözött kecskét, s kővé váltak a napfényben.

Sztori:

Egy amatőr egyetemista dokumentumfilm csapat orvvadászok után nyomoznak, akik állítólag illegálisan ejtenek áldozatul állatokat szerte az országban. Egy fura vadászra bukkannak, Hans-ra, akit megrögzötten követni kezdenek, s bár a vadász megpróbálja visszatartani őket, végül a szenzáció éhes egyetemisták az elkóborolt trollok kegyetlen világába csöppennek…

Vélemény:

A film stílusa elég amerikai… amolyan tipikus found footage Mockumentary-style. Ez azért,hogy valamennyire eladható legyen s érdekesebbnek tűnjön. Ami valamennyire egyedivé teszi, az a tipikus norvég stílus, feszült jelenetek keverve egy kis beteges északi humorral, néhány elmés beszólással, undorító jelenettel.
A trollok ábrázolása nagyban hasonlít a norvég mitológiában körvonalazódott fura lényekhez, bár én úgy emlékeztem, hogy a mitológiai lények kicsit intelligensebbek voltak. Többféle trollal ismerkedünk meg a film során… ha jobban belegondolok, szinte végig vitt a troll fajtákon, a barlangitól az óriásig. Ami nagyszerű volt, hogy sok viszonylag lapos keresgélős jelenet, s rezgős kameraállások után egyszerűen robban a feszültség. Akárcsak hőseink állsz és nézel, s attól függetlenül, hogy az egész elég statikus, érzed, rohanni kellene.

Ahhoz képest, hogy a film elég olcsó, az animáció meglepően jó. Talán azért is, mert vállkamerán keresztül látott éjszakai, illetve ködös fényviszonyok mellett könnyebb élethű animációt teremteni, az emberi szem elégtelenségei miatt, de ez ígyse-úgyse vesz el semmit a film érdemeiből. A másik jó dolog, hogy az animáció nem volt túlhasználva. Annyi volt amennyi kellett, amikor kellett. A nézőre gyakorolt hatás szempontjából a film az elejétől a végéig topon volt, s ami nagyon jó volt, hogy akkor sem feledkeztek el a történet alakításáról miután nagyban belecsöppentünk a trollok vad világába.

Most spoilerezek egy kicsit… szóval aki nem szeretné olvasni, az hagyja figyelmen kívül ezt a paragrafust.
Az egyetlen picit rossz dolog talán az volt, hogy miután az első kamerás oly csúfosan a kárhozatba vész, se perc alatt pótolják egy másikkal. Csak úgy. Ez a rész kicsit érzéketlenül hatott. De ez tényleg csak apróság.

Nevek: Nem sok, de nagyon jól tették a dolgukat.
A prímet Otto Jespersen viszi, a trollvadászunk, aki egymagában megadta a film ízét komikus komolysággal. Csak később értesültem az ő norvég politikai komikus státuszáról, annyit róla, hogy a valóságban is épp olyan vagány figura mint a filmben… csak talán kicsit modernebb módon.
a Többiek: Glenn Erland Tosterud, Johanna Mørck, Tomas Alf Larsen, Urmila Berg-Domaas, …
Rendezte: André Øvredal, akinek ez a második nagyfilmje, de az első igazán ismertté vált húzása.

Szerintem ezt látni kell!

10