Bunraku (2010)


Bunraku… mit is jelent ez a szó? mit is jelent ez a film?…
Hogy a film fura világa valamivel érthetőbb legyen: A bunraku egy tradicionális japán… bábszínház… színes 120 centis babákkal, színes papírdíszletekkel, színesebbnél színesebb történetekkel, pergős japán módon előadva… gyakran énekkel (kántálással) kísérve.

Sztori:
Na ezt a ‘halandzsa’ sztorit nehéz elmagyarázni… de szóval… egy világrengető háború után a fegyverek be lesznek tiltva, s az emberek újra pengével s ököllel kell megmérkőzzenek egymással… a bűn és a terror ettől még nem szűnik, a kegyetlenek hatalmasak lesznek, míg a gyengék el lesznek tiporva.

Két hős vetődik egy zsarnok uralta városba, mindkettőt más indok vezérli, de mindkettő képes az életét áldozni érte…

Vélemény:
Ez egy nagyon fura film… amolyan stílusegyveleg, nagyon le is lett szarva érte. Stílusát tekintve amolyan harcművészeti-akció film, egy nagy adag furábbnál furább stíluselemmel s történettekeréssel egybekötve. A sok stíluselem miatt a film sokaknak egy gyorsított gagyi halandzsának tűnhet, melyet könnyű megérteni, de nehéz követni.
Nekem maga a film eléggé tetszett. Tetszett a színpadias jellege, a színek, a zene, a sokat nem mondó szövegek, karakán karakterek, a jelenetek s helyek közötti kivágott papírkönyv-szerű átmenetek , összecsukló, majd újra felnyíló házak, stb. (nagyszerű, de viszonylag olcsó animáció).

Igazából élveztem a gyors tempót is, mert legalább megadta a történet menetét… kicsit keletiesen csak előre… ha lassabb lett volna, a lineáris történetfuttatás  az egyszerű, kicsit gyengus történettel nem igazán állt volna össze. A stílus maga kelet-amerikai… harcművészet fetish fegyvernélküli western fetish-el ötvözve… aminek már maga a gondolata is elég vicces.

A sztori nagyon sima és sablonos, s épp a stíluselemek teszik érdekessé. A szereplőkről épp annyit tudunk meg, amennyi a történethez elkerülhetetlen, s nem igazán bocsátkoznak filozófiai eszmefuttatásokba. A környezet kegyetlen, a karakterek erősek s kegyetlenek, minden adott az erejük összeméréséhez. A harcjelenetek nagyon jól vannak koreografálva, nincsenek össze-vissza ellassítva, kemények s dinamikusak.

A színészi játék… eh… nem rossz, igazából Woody Harrelson-t dicsérném, aki mellékszereplőként a háttérből nagyon szépen összetartotta a történetet. Lesz még egy kis elmélkedés a vadászról, a vadról, a zsarnokról, az erőről s az igazságérzetről, de mindez néhány mondatos keretek között, csak azért, hogy az elvadult akciónak legyen magyarázata. Még annyit, hogy Demi Moore-ból talán egy kicsit többet is ki lehetett volna hozni, Kevin McKidd pedig nagyszerűen adta elő a brutális szociopatát.

Szóval, ez egy olyan stílusos kis film, mely agyatlan szórakozást ígér, s egy percig sem igyekszik magát túl komolyan venni. Ha te sem teszed, talán jól elszórakozol rajta.

Nevek: Josh Hartnett, Gackt, Ron Perlman, Demi Moore, Woody Harrelson, Kevin McKidd, …
Rendezte: Guy Moshe

Egyszer igazán nézhető, még ha nem is lesz életed filmje.

8

Trailer:

Toy Story 3


toy story


Ezek az animációs filmek a gonosz földi megtestesítői. Lekötik a figyelmedet, megeszik az agyacskádat, arra kényszerítenek, hogy ökölbe szorított kézzel, szinte reszketve várjad, a következő percben vajon mi is történik Woody-va vagy Buzz Lightyear-el? Könnycseppet csalnak az arcodba a drámai pillanatokkal, az erős családiassággal, s úgy jössz ki a moziból mintha egy nagy gyermek lennél, akinek most jön a második foga. Így jártam én.

Persze csak vicceltem. Arra akartam ilyen ironikusan fektetni a hangsúlyt, hogy teljesen meg leszel babonázva, el leszel varázsolva. Annyinak örülök, hogy első Toy Story-t nem 1995-ben láttam, hanem csak jó néhány évvel később, mert ha 6 évesen láttam volna, akkor biztos még most is meglennének a régi játékaim :). Az első Toy Story forradalmasította az animációs film fogalmát, a második Toy Story tartotta a szintet, a harmadik pedig az egészet az egekbe emelte.

Ha a cselekményt nézzük, a három film szinte ugyanaz. Ugyanazok a mozgató okok, hasonló dolgok történnek az úton. A hatáskeltés, a varázs ezen filmek sikerének az alapja, a hangulat, mely még akkor is magával ragad, ha tizedjére látod. A kellemes, színes, tökéletlen szereplők, viszonyuk a mi világunkkal, az elhagyatottság érzése, a szeretet kétségbeesett keresése, melyen életünk egy-egy adott pontján mindannyian keresztül megyünk. A jó dumák, szállóigék, melyek végigkísérnek az utazáson.

Így ahogy ezt olvasom, amiket ide írtam, azt kell mondjam, ezt én nem tudom leírni. Ezt az egészet látni kell.

Ami nagyon jó volt, hogy bár a harmadik rész 3D-ben van, nem azon volt a hangsúly, hogy minél cicomásabb legyen, hanem volt a jól kitalált sztori, s a 3D csak még kerekebbé, szebbé, valósághűbbé tette a világot, csak emelt az egészen, amolyan szolgája volt a történetnek, s nem az ura.

Ha angolul néztétek a filmeket, akkor az is nagyon tetszeni fog, hogy még 15 év távlatában is próbálták ugyanazon a hangon megszólaltatni a hősöket (Tom Hanks, Tim Allen, Don Rickles, Wallace Shawn, ) . Egyedül Slinky Dog hangja változott, ugyanis Jim Varney (akivel egy Ernest filmet biztos elkaptatok valamikor) nem sokkal a második rész megjelenése után, 2000-ben tüdőrákban meghalt.

Az, hogy 10 évet vártak a harmadik résszel, csak jót tett. Nagyobbat ütött. Ha még nem láttad, akkor keress egy olcsóbb mozit, ott kb. most jelenik meg, vagy várj a dvdripre, de semmiképp se hagyd ki, mert meg fogod bánni, még akkor is, ha most csak ironikus, felsőbbrendű legyintés után annyit böksz ki: gyerekmese.

nagy 10