Insidious(2010)


 

James Wan. Ismerős? Nem?
Na nézzük ki is ő…

Mr. Wan egyike a SAW (Fűrész 1., 2004) kiötlőinek, úgy a 2003-as rövidfilm, mint a 2004-es első rész rendezője. A fűrészes pénzhajhászásból aztán nem vette ki túlságosan a részét, egyedül a harmadik részhez szolgáltatott sztorit, aztán töretlenül folytatta munkásságát Horror és Thriller műfajokban, olyan filmeket összehozva, mint: a Dead Silence(2007), Dead Sentence (2007), s végül, de nem utolsó sorban, az Insidious… érthetik hát a kíváncsiságot, mellyel én, a “filmbuzi” ezen filmet fogadtam… de ne szaladjunk előre.

Sztori:

Egy több gyermekes család új házba költözik, ahol azonban a legnagyobb gyermek furcsa dolgokat vél felfedezni. Szülei ügyet sem vetnek rá, egészen addig, amíg egy reggelre a gyermek kómába nem esik, s a ház körüli furcsaságok nem kezdenek sokszorozódni…

Vélemény:

A film szépen kezdődik, egy sokat sejtető első jelenettel, melyet azonban egy ideig még nem fogod tudni elhelyezni magában a cselekményben, csak ott fog botorkálni az elmédben. Az ezt követő 20 perc nagyon csendes, mégis érzed, hogy valami baljós van a levegőben. Innen a dolgok klasszikus horror módjára fognak fokozódni, néhány nem túl durva, de annál hatásosabb rövid jelenés formájában, melyek hatását a nagyszerű hang effektusok csak tovább fokozzák.
Nem tudom azonban, hogy velem van-e a baj, vagy mindenki mással, de ennek a filmnek is a közepén kicsit túlérve, mintha az egészet a feje tetejére állították volna, s az egész átcsap egy asztrálsíkos balfaszkodásba, apa-fia Y kromoszómával összekapcsolva. Mintha felfogadtak volna egy másodosztályú írót, aki az eddigi mesteri felépítést sikeresen néződaráló, simán képhatásos zavargássá degradálja… egészen a film végéig, egy szerencsétlen szellemirtó csapattal megfűszerezve. Az utolsó karakán jelenet még tesz valamit a film értékéhez, de már kevés ahhoz, hogy az előző elfuserált fél órát ellensúlyozhassa.
Igyekeztem gondolataim úgy megfogalmazni, hogy ne lőjek le túl sokat, hátha nektek más véleményetek van, s ez esetben, ha úgy tetszik, megoszthassátok velem is, amin átsiklott a figyelmem.

Nevek:
Patrick Wilson (néhol csúnyán alulteljesített), Rose Byrne (a film neki köszönheti az ízét), Ty Simpkins (a gyermekbáb, akit kicsit jobban is implikálhattak volna a cselekménybe), …

Kíváncsi vagyok, mikor látok már egy olyan horrorfilmet, amit nem komplikálnak túl huszonegyedik századi módra… ez lehetett volna valami nagyszerű, de így csak erős közepes…

7.5

Reklámok

Mert anyukám azt mondta, hogy inkább a fontosabb dolgokra fordítsam az időm.



Igen… Igen… igencsak nem írtam bő 2 hete. S tudjátok mit? Nem is fogok! Legalábbis nem igazán valószínű, esetleg csak egy-két elvétett bejegyzést egyszer-egyszer, mint pl. ma este. Hogy milyen volt ez az időszak számomra? Kb. Ilyen:

Yepp. Mint az éneklő macska tekintete. S olyan is lesz még 4-5 hétig. De nem ez a lényeg. Arról van szó, hogy megint ünnepélyesen ki fogok nyírni vagy 20 címet arról a bizonyos listáról… mert na… muszáj.

Kezdődjön hát a kivégzés!

1. Frozen(2010)- Fiatalok fennragadnak egy felvonón, s addig szerencsétlenkednek a hidegben amíg meg nem eszik őket a farkasok. Valami jónak volt beharangozva, őrületes csalódás volt. 5.5
2. Shrek Forever After(Shrek a vége, fuss el véle, 2010)- mindennek van egy olyan része amit egyszerűen meg sem kellene csinálni. 6.5
3. Easy A (Könnyű nőcske, 2010) – félig vicces, félig rémes, egyszer nézhető. Fsz: Emma Stone 7.5
4. Unthinkable (Hihetetlen, 2010) – egy terroristát kb. egy órát kínoznak a filmvásznon, csak azért, hogy kiszedjék belőle a bombák helyét. Nagyszerű alakítás Samuel L. Jackson-tól és Michael Sheen-től. Az addig jó filmet a kavarós vég s Carrie-Anne Moss teszik tönkre. 7.5
5. The Last Exorcism (2010) -ezt már láttuk. Nem is egyszer. 6.5
6. All Good Things (Véres románc, 2010) – több évtizedet áthidaló, igaz történeten alapuló film, melyet a rettenetes kusza forgatókönyv élvezhetetlenné tett. Ryan Gosling gyilkos bőrben, s még egy szenvedő Kirsten Dunst-al is találkozni fogsz. 7
7. Flipped(Változó szerelem, 2010) – egy kellemes kis film egy amolyan gyerekszerelemnek nevezhető valamiről. Jó kis morális töltet fiatal tiniknek előítéletekből, bár úgysem fogják végignézni. 8
8. Season of the Witch (Boszorkányvadászat, 2011)- Lovagok egy megszállt lányt kell elvigyenek egy kolostorba, hogy megszabadítsák a népet a fekete haláltól. Ez a film sem tudta mi akar lenni… siránkozó lovagok, boszorkányos, ördögűzős, démongyilkolós, betegséges, utazásos, piroska és farkasos keverék. A színek s a tájak tetszettek… Nick Cage pedig megint mellényúlt. Ha nagyon pozitív hangulatban kezdted az estét talán egyszer elviseled. 6
9. Let Me In(2010)- mintha a svéd filmet láttam volna még egyszer. Szerencséjük, hogy ez a sztori kétszer is nézhető. 8 ( Låt den rätte komma in -2008)
10. Burlesque(Díva, 2010) – megszokott szerelmes sztori, megszokott vidéki lány tehetséggel s álmokkal, nem szeretem sem Cher-t sem Christina Aguilera-t, egyszer mégis meg tudtam nézni, sz’al nem lehetett rossz. 7.5
11. No Strings Attached (Csak szexre kellesz, 2011) – kliséháború Ashton Kutcher és Natalie Portman módra. Azt hiszem ez volt az első olyan film amire azt mondhatom: igazán untam, pedig moziban láttam. 6
12. Last Night(2010) – egy film a párkapcsolatban fellépő esetleges külső csábításokról, és az egymás szemébe hazudásról. Annyira negatív, hogy miután megnézed, első gondolatod az lesz, hogy szakíts pároddal. Ami kicsit idegesített: ez volt a harmadik 2010-es film amit láttam Keira Knightley-val, de mindegyikben ugyanaz a frizura és ugyanaz az arckifejezés volt. C’MON!!! 8
13. Husk (2011) – egy DVD-re teremtett kis horrorfilm. Több mint fele idióta klisé, a másik 40 százaléka viszont érdemessé teszi néhány sorra: a feszült jelenetek kiaknázása, a mottó amit elég nehéz észrevenni(And now [art] thou cursed from the earth, which hath opened her mouth to receive thy brother’s blood from thy hand;), a kameramozgás, és a zene alátétek mesteri használata. 7.5
14. Chatroom (2010) – Hideo Nakata (a Ringu filmek rendezője) egyik új alkotása. Egy érdekes perspektíva az internetes közösségekről, ez a színes-szobás-hoteles, a valósággal szöges ellentétben álló megközelítés lebilincselő lesz az elején. Sajnos aztán sima pszicho-thriller-be torkollik. Fsz: Aaron Johnson, Imogen Poots, … 7
15. The Dilemma(A dilemma, 2011) – egy szörnyű film, melyben egy poén sem sül jól el. Vince Vaughn…. 5
16. Just Go With It(Kellékfeleség, 2011) – kicsit szirupos kavarós szerelmi vígjáték, Adam Sandler idegesítő néha, de összességében mégis pozitív. Plusz pont Jennifer Aniston-nak. 7.5
17. Animals United (2010) – az állatok összefognak az emberek ellen, idióta módra. Olyan mentsük meg a világot az embertől, de azt se tudjuk miről beszélünk dolog. Néhány alapszabály: a tasmán ördög nem fingik a fülén. a tasmán ördög és a kenguru megdöglik, ha Ausztráliából Afrikába utazik egy fürdőkádban. Egy jegesmedve megdöglik ha Grönlandról Afrikába utazik egy jégkockán. Egy jegesmedve megdöglik Afrikában úgy általában. Ha valaki lelőhet két oroszlánt, miért lőjön le csak egyet? A szurikáta miért golfozik hiénaszarral? …. és még sajnos folytathatnám. Rémes volt. 3
18. Predicament (2010)- egy velős bűnügyi vígjáték a 30-as évek Új-Zélandjába helyezve. Jemaine Clement neve egyeseknek talán ismerős lehet. 7.5
19. Thor: Tales of Asgard – film után DVD-s animációs film. A képregények szerelmeseinek ajánlott. 7.5
20. Faster (Rohanás, 2010) – The Rock ismét akcióban. Egy igazán ütős kis akciófilm, amolyan oldschool darálós módra, kiszámítható végkimenetellel. Billy Bob Thornton parádé. 8

Bis Bald!

Heartless (2009)


heart


Hallottatok róla? Gondolom nem valószínű. Az igazság, ezelőtt két héttel nekem sem volt halovány lila gázpárám sem arról, hogy ez a film egyáltalán létezik. Kíváncsiságból szedtem le, s néztem meg még aznap éjszaka (mert ugyebár este újabban senkinek sincs ideje filmet nézni, így a filmnézés nálam mostanában igencsak az alvás rovására megy ,p). Az IMDB-n felemás visszajelzést kapott, az az igazság, számomra is ködös volt egy-két helyen s igencsak megmagyarázhatatlanul vontatott, hihetetlen kötésekkel a film elemei között, de így visszagondolva, a vártnál pozitívabb élményt nyújtott, s egy-két helyen nagyon is élveztem (ami ebben a stílusban elég ritka az én esetemben).

Miről is van szó:

Jamie egy félszeg fiatalember, furcsa viselkedése a májfoltnak köszönhető, mely születésétől kezdve csúfítja. Jamie élete teljesen felborul, amikor felfedezi, démonok garázdálkodnak London utcáin, majd édesanyja is az áldozatukká válik…

A valóság keveredik főhősünk pszichés képzelgéseivel, az ördögi a jóval, hatalmas belső vihart kavarva… úgy Jamie, mint a néző egész világa kezd majd a feje tetejére állni, de a végkimenetel úgy ahogy, helyrehozza a filmen eluralkodó zavartságot.

Ami tetszett: bizonyos fokú eredetiség, a büdzséhez képest jó grafika, intelligens megvalósítás, érdekes történet, szép pszichológiai fejlődés, misztikum, a romantikus szál.
Ami nem tetszett: néhány helyen nagyon túl lett kavarva, s egy-két perc eltompul s unalmassá válik.

A színészekről: Angliai szinten véve nagyszerű kis csapatot hoztak össze, s igen, az alakítások kivlóak voltak. Néhány név: Jim Sturgess (21, Across The Universe, Fifty Dead Men Walking, …), Timothy Spall (őt nem kell bemutatni, cameo), Noel Clarke (Adulthood, Kidulthood, …), Eddie Marsan (az ő része nagyon ötletes volt, az ördögi üzletember), Joseph Mawle (elég ismert sorozatszínész), …

Érdemes rá vetni egy pillantást…

8

Valami új. Egy kis kérdés, lássuk a véleményeteket ,p

Solomon Kane (kicsit talán spoileres… de nem vészesen)(2009)


solomon


Na, gyorsan ide is valamit. Elnézést, ha egy-egy gondolatom esetleg nem lesz koherens, de holnap vizsga, nekem pedig nagyon elegem van mindenből, s ezért átmentem megint ilyen Carpe Diem, mindent magasról dologba… de nem ez a lényeg.

Nagyon vártam a Solomon Kane-t. Láttam a trailer-t még valamikor nagyon rég, s nem tudom miért, valami megfogott a hangulatában. Szerintem a sötét középkori hangulat, a szürkeség s az elhagyatottságban igazságot kereső törött protagonista lehetett, úgy dióhéjban. Solomon Kane ugyebár a tragikus sorsú Robert E. Howard egyik visszatérő misztikus-kaland-ponyva hőse. Conan-t meg a Vörös Szonját mindenki ismeri, hála a ’80-as évek izomagykultuszának, de Solomon Kane valahogy kimaradt. Nem volt rá igény eddig. Annyi szent, hogy ez a karakter is megérdemelt egy (vagy talán több, még elválik) filmet, bár sajnos megint azt kell mondjam, hogy a film nem ért fel az elvárásaimhoz.

Valami olyasmi volt, mint amiket kisebb koromban néztem a TV-ben ilyen-olyan hősökkel. Jó, nem mondom, a sztori kicsit jobb volt, a harc jelenetek jobban voltak kivitelezve, de az egésznek volt egy olyan kicsinyes hangulata. Mikor láttam, hogy erre a filmre európai filmgyártó barátaink 40 milliót költöttek, tátva maradt a szám (van még mit tanulni tengerentúlról kalandfilm terén). Ha megkérdezték volna, azt mondtam volna, max. 7-8 Millió (nem mintha valaki is kíváncsi lenne a véleményemre). De az effektek néhány helyen bénák voltak(az a sátán valami, meg a feldúlt város a film elején) (nem mondom néhány helyen vagányak is, pl. a tükrös démonok), a színészek néhány helyen a rettenetbe erőltették a kemény régies akcentust (főleg Solomon Kane), s voltak nem odaillő elemek (mint pl. a medál a képekkel a szekeres családfőnk nyakában, az ilyen dolgok csak az 1800-as években jelentek meg).

A hibák mellett azonban a film jó volt. Az akció szépen volt kivitelezve, a cselekményszál következetesen alakult (bár aki sok hasonló filmet látott annak kiszámítható), a jelmezek szépek, a hangulat illik a misztikumhoz, csak úgy mint a színek. Más szóval, ez egy ilyen fele-fele film.

A sztori: Solomon Kane kegyetlen egykori hajóskapitány a gonosszal harcolva próbálja meg visszanyerni saját lelkének üdvösségét… magától a gonosztól.

Érdekes volt még, ahogy ebben a filmben az inkvizíció mellét álltak, egyszerűen a sok babona és természetfeletti dolog indokolttá tette az inkvizíció rémes elemeit… ez a film egyik nagyon érdekes aprósága volt számomra.

A színészekről: hát-hát, ezt inkább hagyjuk. Mondok néhány nevet, de kiemelkedő alakítás az nem igazán volt: James Purefoy(Solomon Kane), Pete Postlethwaite, Max von Sydow, …

Egyszer elmegy.

7

Drag Me To Hell


drag
Sam Raimi!

ki is ő?

rémlik?

Ted Raimi bátyja és Bruce Campbell legjobb barátja. ,p

Komolyra fordítva a szót, az Evil Dead és a Spider-Man trilógia és A Simple Plan rendezőjéről van szó, aki egy újabb mesteri horror-fekete komédiával rukkolt elő (aki ismeri az Evil dead trilógiát, az tudja mit várhat már ennyiből is).

evil

A cast az no name, talán Justin Long neve mondhat valamit egyeseknek, és ez jól is van így.

De mit várjon az aki rávetemedik, hogy megnézze? Röviden, agyament néha borzongató jeleneteket, undorító poénokat, komoly misztikumon alapuló komolytalan 100 percet. A kecske pedig fenomenális.

A történet egy hitelező ügynöknőről szól, aki egy elutasított kérvényezés után egy átokkal ébred a fején, ami kezdi életét lassan de biztosan napfényes pokollá változtatni. Az éjszakáról nem is beszélve…

Benne van egy kultuszfilm feelingje…

10