Goodbye 2010


Most, hogy ismét elővettem azt a bizonyos filmes listát, melynek a végéhez mindig az új címeket hozzácsapom, akarva-akaratlanul azt vettem észre, hogy néhány cím még 2010-ből való. Először csak simán ki akartam törölni őket, de mi a fene, ejthetek róluk néhány szót…

Egy kis zene, hogy ne unatkozzatok:

Jöjjenek a címek:

 

Amiket érdemes látni: 

1. Biutiful: Egy film egy emberről, akinek szánalmas élete vége felé a halál a vállára telepedett.  Kemény, tragikus, kicsit sorsirónia. Két órán keresztül veri a fejedbe az emberi kicsinyesség, kilátástalanság, értelmetlenség, érzéstelenség, a belenyugvás, s az érdektelenség érzését. Mit ér az emberi élet? Mit ér akkor ha nem nyújthatod azt szeretteidnek amire talán képes lettél volna? Mit vagy képes lenyelni s megtenni csak azért, hogy esetlen valami maradjon utánad? Szerintem nagyszerű film. 10

2. The Man From Nowhere (Ajeossi, Bácsi) – egy töröttnek tűnő emberrel a középpontban, aki mintha valami sötét múlt elől bujkálna.  Hősünk összebarátkozik egy kotnyeles kislánnyal, akit azonban elrabolnak miután anyja drogügyletekbe keveredik. Mire lesz képes csendes hősünk, hogy megmentse egyetlen barátját? Nagyszerű film, attól függetlenül, hogy a sztori egyszerű, sima, kicsit sablonos. Ami jó, az mind stíluselemekben jön: különös kegyetlenség, karakterisztikus mozdulatok és mondatok, nagyszerű harcjelenetek és koreográfiák, s bár a film kicsit lassan indul, miután felpörög, olyan simán visz végig a hátán, hogy alig várod majd mi történik a következő pillanatban. 10-es keleti módra. 

3. Montevideo, Bog te Video – egy kellemes hangulatú komédia a szerb foci első aranykoráról, s a válogatott rögös, de annál érdekesebb útjáról az 1930-as (első) világbajnokságra. Meglepően kellemes hangulatú, s élvezhető film volt. 9.5

4. Stake Land – egy viszonylag no-name, de annál érdekesebb film. Egy fiatal fiúról szól, aki hirtelen egy vámpír-apokalipszis közepében találja magát, s egy Mister-nek nevezett vámpírvadászhoz csapódva utazik majd az új-Éden felé. Mi volt érdekes ebben a filmben? Kicsit roadmovie-feeling, ami azonos mennyiségben keverte a kegyetlenséget a kilátástalansággal, a durvasággal, s valahol mégis maradt benne egy kis emberi érzés. Tudom, hogy ilyet meg ehhez hasonlót már egy csomót láttatok, de szerintem ez valamennyinél jobb volt. 9.5

5. The Ward – John Carpenter nevét gondolom nem sokan kell magyarázni, ha mégis akkor annyit róla dióhéjban, hogy a modern filmes horror egyik atyja. Ettől függetlenül, Mr. Carpenter az utóbbi 15 évben nem sok sikeres húzással dicsekedhet, s valahol ez a film is felemás élmény. A sztori egy fiatal nő körül forog, aki diliházba kerül, miután porig éget egy házat. Az elmegyógyintézetben pedig lenyugvás helyett szellemekre akad…  A film első része nagyszerű, a mára már klasszikussá vált horror filmek rengeteg eleme fellelhető benne, egész hatásos újraillesztésben. A film vége azonban túlcsavart s kaotikus, egy kis forgatókönyvírói ötlettelenséget sugároz.7.5

6. Trust – David Schwimmer legújabb rendezői dobása, egy furcsa családi dráma, a középpontban egy tinilánnyal, aki egy internetes “pedofil” csapdájába esik. A film első fele érdekes, a második fele zavaros s nyavalygós.  7.5

7. Hesher – Az angyalaink néha furcsamód találnak ránk. A film egy fiatal fiúról szól, aki anyja halála után egy széteső családi fészekben tengeti napjait, egy csendes kisvárosban. Itt akad össze Hesher-el, a tomboló rocker-el, aki valahogy attól függetlenül, hogy látszólag haragban van az egész világgal, valahogy mindig a közelében ragad. Fura film, vontatott, excentrikus, abszolút nem mindenkinek való, ugyankkor valahol kellemes s emberi is. Nehezen tudtam eldönteni hova is tegyem. 8

8. Everything Must Go – hősünk lábadozó alkoholista, aki épp most szabadult meg munkahelyétől s feleségétől is. Újrakezdésképp az a fantasztikus ötlete támad, hogy minden felesleges vackát háza elé hordja, s odatelepszik mellé, amíg el nem adja. Újrakezdés ez, vagy segélykiáltás? Mindenesetre hősünk kicsi magánakciója által új embereket vonz maga köré…    Kicsit kellemes, kicsit unalmas, néha vicces, néha vacak.  De érdemes belenézni… 7.5

9. Tropa De Elite 2 – A nagyszerű brazil film folytatása. A feszültség marad, de átalakul. A durvaság változatlan, csak más szemszögből van megközelítve. Kevesebb akció, több korrupció, több politika jellemzi, de ettől függetlenül nagyon érdekes.  9

10. The Conspirator (A cinkos) – Az Abraham Lincoln halálát követő nyomozásról, a tettesek kézre kerítéséről, a bűnbakok meghurcolásáról. Egy elég érdekes hangvételű film, mely valamelyest az érem két oldalát ábrázolja az igazság hajszolásában. Mindenképp érdemes megnézni. Rendezte: Robert Redford, fészerepben: James McAvoy, Robin Wright, Tom Wilkinson, … 9

11. Repeaters – egy darab Kanada. Olyan sci-fi-thriller-féle valami, három klinikán javulgató junkie-ról, akik egy fura elektromos sokk után újra és újra és újra fogják élni ugyanazt azt eltolt napot, s persze egy idő után játszadozni kezdenek a lehetőségekkel. Nem megy túl mélyen a dolgok pszichológiai s filozófiai részébe, annál inkább akció s hatalomvágy orientált. Abszolút nem tökéletes film, de az árához képest jó.  7

 

(Mára ennyi, a bejegyzés holnap bővülni fog. 🙂 )

The Hangover Part II (Másnaposok 2., 2011, Mozinap 5…)


Tudom, hihetetlennek tűnik, de ezért a filmért én elmentem a moziba. 🙂 A vicces az egészben az, hogy tudtam, hogy ugyanaz a káosz és ugyanazok a poénok lesznek benne, mint az elsőben voltak.

S nem kellett csalódnom benne…

Sztori:

“Hőseink” most épp STU házasságára készülnek Tájföldön, azonban az ártatlannak induló legénybúcsú ismét káoszba torkollik…

Vélemény:

Nem tudom, hogy lehet egy filmet még egyszer újracsinálni úgy, hogy ugyanaz a forgatókönyv s poénszerkezet, s csak a város rajza változik. Ugye az első részben kipécézték a világ egyik pöcegödrét, Las Vegas-t, most pedig a világ másik végén a másik pöcegödröt, Bangkok-ot, mely híres a drog s emberkereskedelemről. A filmet, melyet életetek egy bizonyos pontjáén átéltek majd, talán különbözteti meg az első résztől, hogy a poénok, ha lehet ilyet mondani, még kegyetlenebbek.

Bradley Cooper a hátán hordozza a társaságot, Zack Galifianakis idegesítő mint mindig, de mesteri módon, Ed Helms pedig, ebben a részben is rajta csattan szinte minden poén :p

A neveket is leírtam nagyjából… más elemeznivaló nem is maradt. Meg lehet nézni ha szereted az ilyesmit, s ha már nagyjából elfelejtetted miről is szólt az első rész.

Én kimondottan élveztem, de hát azt tudjuk, hogy az én agyi szintem néha egyenlő egy 10 évesével ha idiótaságokról van szó.

Szóval először a osztályozzuk a filmet, aztán pedig a véleményetekre leszek kíváncsi…

Jegy:

8

Szóval, sokan az első rész koppintásának nevezték ezt a részt, nekem is úgy tűnt valamennyire, de ettől függetlenül próbáltam értékelni a filmet, s kikapcsolni agyam.

Koppintás vagy sem? Ezt főleg azért kérdem, mert most ráadásul még valami forgatókönyvíró is beperelte őket, mert állítólag az ő bangkoki élményei ihlették a filmet… asszem’ ez már a harmadik per, mely a filmet érinti… NICE!

Amúgy az író helyében ilyesmivel nem dicsekednék….

Get Him to the Greek


greek

A Forgetting Sarah Marshall (2008) után viszonylag hamar bejelentették, hgy készítenek egy komédiát Aldous Snow-val, az excentrikus rocksztárral a középpontban, s ez a film egy-kettő össze is jött. A Sarah Marshall egész jó volt, ezért nagyon is vártam ezt a ‘folytatást’… az eredmény: litle letdown… mint már megannyiszor.

Sztori:
Miután új száma rettenetes kritikákat kap, s még felesége is elhagyja, Aldous Snow visszavonultan piába s drogokba temetkezik. Eközben Aaron, egy lemezcég fiatal dolgozója élete feladatát kapja meg főnökétől: 3 nap alatt Angliából Los Angelesbe kell eljuttatnia Snow-t, egy nagy visszatérő koncertre, a Greek Theater-be. Kérdés azonban, a puhány fiatalember hogy tudja majd kezelni a minden szabályt felrúgó rocksztárt?

A film egész jól indul, az első része kifejezetten érdekes, s poénos, azonban a közepétől van egy törés, s az egész valahogy unalmassá, kaotikussá, lapossá válik. Ebben a káoszban a poénok is valahogy undorítóan hatnak, s azon vettem észre magam, hogy alig vártam, hogy vége legyen. A végével meg nem voltam megelégedve, mert az meg túl tökéletes s amerikaias volt (nem is tudom mire számítottam). Snow excentrikus karaktere amúgy nagyon érdekes, ő amolyan keverék mindabból ami sablonos s rossz a rockszakmában, ezért is olyan ez a film egy kicsit, mint egy pofon a mindennapi zeneiparnak (nem mintha valaki magára is venné ezeket a pofonokat).

Nevek:
Russel Brand (hozzá eszméletlenül passzol Aldous, szerintem más nem is játszhathá hitelesen), Jonah Hill (tőle a megszokottat kaptuk… lassan kezd egy kicsit unalmas lenni), Elizabeth Moss, Rose Byrne, Sean ‘Diddy’ Combs (meglepően jó volt), Colm Meaney, …
Sok híres személyiség jelent meg saját bőrében a film folyamán, ezzel is közelebb hozva azt a valósághoz. Csak néhány példa: Christina Aguilera, Pink, Mario Lopez, Lars Ulrich, Zoe Salmon, …

Egyszer nézhető…


6

After.Life (2009)


after


Íme még egy film melyet nagyon vártam, aztán nagyon felemás véleménnyel lettem a végére.

Már a sztori is erős bonyodalmakat ígér:
Egy fiatal lány meghal egy autóbalesetben, majd egy temetésszervező asztalán ébred, be van zárva, s állítólag a temetésszervező mindent megtesz annak érdekében, hogy átsegítse őt a túlvilágra…

Most le fogok lőni egy-két érdekességet. Sajnos muszáj, hogy tudjátok mire számítsatok…

A film sokáig abba az irányba halad, hogy a lány halott, s amolyan tipikus szellemsztoriként forog tovább, kis látomásossággal, természetfelettivel, meg ilyen-olyan apróságokkal, pucér Christina Ricci-vel az asztalon (hogy Pista bácsi se unja), s egy hős szerelmes Justin Long-gal (hogy Mari néni is a székben maradjon). Aztán amikor a közepén a dolgok kezdenek laposodni, s egy freaky kisgyerek is odatéved, s kedves forgatókönyvíró s rendező nem kollégáim (nekem ugyebár semmi közöm sincs a filmbizniszhez, egyenlőre ,p) úgy döntenek: adjunk a szarnak egy pofont… s ebből káosz lesz.

Igazából kár, hogy ilyen kaotikusan összekavarták a filmet, mert csak vesztett az értékéből. Felemelkedett bal szemöldökkel fogod nézni az utolsó 30 percet, s amíg az utolsó 5 perchez nem érsz, benned lesz a kérdés: Most mi van? vagy esetleg az, hogy: Tudtam, hogy itt még lesz valami… ha te az a beleérzős típus vagy ,p . Ráadásul a film elejéhez képest a vége jelentősen begyorsul, s elkezdi az agyad akcióval zaklatni… De, legyen elég a felesleges agybombázásból.

A színészekről:
Liam Neeson – nagyon csodálkoztam, hogy bevállalt egy ilyen szerepet felesége szerencsétlen halálesete után, le a kalappal előtte
Christina Ricci – a pucér kétségbeesettség mintaképe lett
Justin Long – annyira nem illik egy hős szerelmes képébe, hogy a filmnek valóságszaga lett tőle
Chandler Canterbury– le a kalappal a gyerek előtt, volt egy-két hátborzongató pillanata

Összegzésképp annyit, hogy a filmet érdemes megnézni. Ha egy pillanatra elveszted a figyelmed, inkább tekerj vissza, mert nem fogsz semmit sem érteni belőle. Ha végig nézted, s azzal ébredsz, hogy nem értesz semmit sem belőle, akkor az utolsó félórának fuss neki még egyszer, s szidd közben hangosan Agnieszka-t (a rendezőnőt).

7

The Runaways


joan


Mindenki kiabálja: I LOOOVEEE ROCK’n ROllllll…. aztán pedig mormolja a következő sort… van aki jobban, van aki bikicsunájosan… vegül pedig még egy-két sör után mindenki boldogan összeesik. Ez az este is bevégeztetett.

Ez a film is valami hasonló. Egy Biopic a 70-es évek hírhedt tinibandájáról a The Runaways-ról. Tudjátok, Joan Jett és társai.

Mit is mondjak erről a filmről? Kb. olyan, mint a zenebiznisz. Semmilyen. Van itt néhány zaklatott háttérrel rendelkező kislány, akik egy szemfüles producer segítségével az egekbe emelkednek, majd csúfosan elbuknak, különböző hatások mellékhatására. Az emelkedős része még ok volt. Nem tudom miért, nekem a top nem magaslott ki (talán így is kellett lennie, ugyanis a banda rövid életű volt). A bukáson viszont óriási hangsúly volt, s valahol negatívan töltötte fel az egész addigi órát. Aztán pedig ott volt a végkimenetel, amit nem árulok el, de csak ott néztem, hogy ennyi? S ennyi volt. Ez a film nem volt elég. Valami mintha hiányzott volna belőle. Az a legrosszabb, hogy a The Runaways (s itt a bandára gondolok) kb. annyira nem érdekel, hogy nem tudom megmondani, hogy mi hiányzott, még csak utána sem olvasok, hanem egyszerűen átsiklok rajta. Remélem megbocsájtjátok nekem ezt a felszínességet.

A szereplőkről:
Kristen Stewart – Joan Jett-ben tízszer akkora energia volt (van), mint abban az ismét fásult alakításban melyet láthattunk tőle. Zaklatottság megvolt, hírnév, szenvedély megvolt, közönségesség meg volt, egyedül a varázs hiányzott.
Dakota Fanning – az a varázs ami Kristen Stewart-nál hiányzott, azt meg lehetett találni Fanning-nél. Ez egy vagány alakítás tőle, kapjátok fel a fejeteket.
Michael Shannon – kicsit túljátszott volt, de mindenképp hatásos. Ő volt maga a popszakma.

Itt van még a Cherrybomb,   hogy tudjátok behatárolni a film hitelességét…

Az igazság? Nem tudom. Egyszer meg lehet nézni, de nem lesz életed filmje. Amolyan tipikus ‘ilyen ez a pop(rock)szakma’ film Joan Jett nevével s a Cherrybomb dallamával fémjelezve. Ugorj neki, s maglátod mi lesz a véleményed.

7

Un Prophéte (2009)


prophete

2009 legelismertebb francia filmje, Oscarra is volt jelölve, azonban alulmaradt az El Secreto de sus Ojos-al szemben.

Mit is fog látni a kíváncsi érdeklődő?
Hogyan verekszi fel magát a ranglétrán egy szemfüles fiatal arab elítélt egy francia börtönben. Dióhéjban ennyi. tényleg.

Ez bizony megint egy olyan hosszú (150 perc), vontatott, fura film, mely nem mindenkinek való. Komplex dologgal fogja magát szembetalálni a néző: egy részről a karakterfejlődésen lesz a hangsúly, mint válik a láthatatlan kölyökből, akit mindenki ide-oda toszogat, igazi férfi a börtön hűs árnyékában. Másrészről, a film a rendező (Jacques Audiard) azon vágyát hivatott kielégíteni, hogy filmet készítsen egy olyan réteg számára, kikről nem igazán létezik hű kép a filmvilágban, mint pl. a francia arabok (bár ezt a kijelentését később visszavonta, miikor kijelentette, hogy ez a film nem a társadalom egy víziós képe … akkor döntse el ő is, hogy most mit is akart bemutatni). Egyesek szerint a film igaz történeten alapul, mások ezt cáfolták. Teljesen lényegtelen. A cselekmény lassan halad előre, csigabiga lesz, mint azt már egy drámában megszokhattuk, de azért ebben az esetben nem mondhatod majd el, hogy tulajdonképp nem is történt benne semmi. Találkozni fogunk itt még egy bizonyos fokú vallásossággal, babonával, látomásossággal, bűntudattal, amolyan bonyolult szimbólumkavalkád fog kialakulni egy agyilag nagyon is egyszerű központi karakter körül.

A színészekről:
Számomra minden név ismeretlen volt ezzel a filmmel kapcsolatban. Ha inkult vagyok, nagyon sajnálom s felvállalom…
A nevek: Tahar Rahim (a fiatal elítélt, Malik, nagyon erős alakítás), Niels Arestrup (a börtön egyik főmuftija), Adel Bencherif (Malik egyetlen barátja, s később a visszaesés egyfajta szimbóluma), Hichem Yacoubi (az arab akit Malik meg kell öljön, s aki kísérteni fogja… a legjobb karakter az egész filmben.)

Még egy kis extra: Audiard volt elítélteket fogadott fel tanácsadók s extrákként, csak azért, hogy a börtön hangulatát sikeresebben kialakítsa.

Kb. ennyi lenne a duma. Nem egy egyszerű film, nem egy szép film, de nagyon is érdekes, s egyszer mindenképp érdemes megnézni.

9/10

Cop Out


cop


Kevin Smith (Dogma, Mallrats, Clerks I,II,… ) maradandót alkotott a vígjátékok világában. Azonban az utolsó két filmjében (Zack and Miri Make a Porno, Cop Out) volt egy kis változás, ez pedig a stúdióknak köszönhető. Míg a többiben azt csinált amit akart (s ez mindig valami beteges dumával teli komédiát eredményezett), itt egyfolytában a keze alá nyúltak. Durva a cím, itt finomítani, ott finomítani. Pénz, pénz és pénz. S míg a Zack and Miri make a Porno még egész jóra sikeredett, a Cop Out kicsit elcsúszott.

Ez volt az első film melyet Smith rendezett, de nem ő írta a forgatókönyvét, de nem ez volt a baj. Ez még észre sem vevődött annyira, mivel a Cullen testvérek Smith stílusához nagyon közel állnak. A baj talán leginkább a cselekménnyel volt, mely a ’90-es évek zsarukomédiáira emlékeztet, s nem sikerül túlnőjön ezen, legyen benne akármennyi duma.

A történet egy zsaru párosról szól, akik egy forrófejű akció miatt fel lesznek függesztve, később viszont akaratuk ellenére még nagyobb slamasztikába keverednek…

A film komikumának nagy része helyzetkomikumnak nevezhető, az ügyetlen zsaruknak s az agyatlan dumáknak köszönhető. A cselekmény bőven irreális, a szálak alakulása is, ez is nagyban a ’90-es évek B-moviejait idézi. A filmet eredetileg A couple of dicks-nek akarták nevezni, ebbe persze a Warner Bros. nem igazán egyezett bele. Pedig ha párosunkat jobban megnézzük, ez a cím illett volna hozzájuk.
Ami elég irritáló még, az Tracy Morgan agyatlan süvítése végig a film során, egyszerűen túlordibálja a szerepét. Az még hagyján, hogy karaktere kb. a haszontalan információk kis kézikönyve, de a nagy szája felettébb irritáló lesz. Emellett aminek nem sok helye volt még a történetben, az a megcsalós dolog volt, egyszerűen csak ahhoz kellett, hogy 3 idétlen poént elsüssenek miatta egy kocsiban.
Bruce Willis hozta a tőle megszokott zsaruszerepet, Tracy Morgan szerintem nagyon túljátszotta karakterét, Sean William Scott pedig inkább irritáló volt, mint vicces.
Ami talán nagyon jó volt még, az a film eleji vallatás, mikor is filmek sorát elevenítik fel egy-egy mondattal. Itt figyeljetek Bruce Willis-re ,p

Kb. ennyi lenne. Kevin Smith megmondta, ez nem az ő filmje, ő csak rendezte. Egy pillantást talán megérdemel, bár nem igazán tűnik egy maradandó alkotásnak.

7