Rubber (2010)



‘This movie is a homage to ‘no reason‘, that most powerful element of style…’
És ezzel kb. le is tudhattam volna a filmet. De nem, nem ússza meg ennyivel…

Sztori:
Robert-ról, az elhagyatott sivatagi kocsigumiról szól, aki rájön, hogy romboló telepatikus erővel rendelkezik… nemsoká pedig egy sivatagi kisvárost fog rettegésben tartani…

Vélemény:
Első ránézésre azt mondaná a tudatlan, hogy ez csakis valami amerikai independens csoda lehet… s majdnem igaza is van tudatlanunknak… ugyanis ez egy francia independens csoda, óriási amerikai beütéssel. Quentin Dupieux írta, rendezte, s mr. Oizo néven még a filmzene legyártásában is közreműködött. Állítólag először az egészet csak egy kísérletnek szánta… a stíluselemek nézőre gyakorolt hatását kívánta analizálni… végül azonban az egész annyira összeállt, hogy egy teljes film lett belőle. A szett nagyon amerikainak néz ki… pedig Franciaországban s Angolában történt a forgatás.

A stíluselemekről… Az egész film egy felvágós prológussal kezdődik… a ‘semmi értelme’ koncept filmes értékéről… a felhozott filmekkel történő alátámasztás kicsit erőltetett (nekem az volt…) de egy egész érdekes hangulatot teremt… mert tudni fogod, hogy semmi koherenset nem várhatsz… ezért nem fogsz csalódni.
Ezután megismerkedünk a másik fontos elemmel… a nézőkkel. Akik kinn a sivatagban követik a gumiabroncsot, látcsövekkel. A nézőket éheztetik… szomjaztatják… meg akarják mérgezni… érzitek a lényeget?
Na, emellett bontakozik ki az igazi sztori… ami egy nagyon agyament horror-komédia… a gumiabroncsról… aki felrobbant mindent ami az útjába áll, felfedezőkedvét semmi nem szegi, sem nyuszi, sem holló… sem ember.
A színek élénkek, amolyan hetvenes évek technicolor-ját idézik, a táj hangulata fenomenális… a színészi alakítások a helyükön vannak, a szöveg viszonylag kevés, de annál agyafúrtabb… a központi szál a történetben elég gyengus, de ezt a hiányt fantasztikus rendezői stíluselemek, ötletes kameraállások, s érces humorral kárpótolják. A zene eszméletlen hatásos.
Ami érdekes volt, s mégis elvett a film értékéből… az a rész amikor a színészek unják már az egészet s haza akarnak menni… itt már túl sok volt a ‘no reason’ elemből.

Nevek:
Stephen Spinella, Wings Hauser, Roxane Mesquida, Jack Plotnick, …

Ez az egész egy mocskos nagy kavarodás volt… de egy nagyon szórakoztató mocskos kavarodás… “fairy tale for the sick and twisted”. Szerintem néhány éven belül a kultuszfilmek közé fogják sorolni, mér akkor is, ha a nézők fele óriási örömmel utálja. Mr. Dupieux teljesítménye előtt le a kalappal…

8.5

The Vicious Kind


vicious


Egy egész jó kis független film, melyet a Sundance filmfesztiválon mutattak be tavaly, s talán mostanában megél egy korlátolt mozipremiert is, bár ez még nem biztos…

Egy családi drámát fog átélni a néző… Igen, igen, tudom, családi drámát már láttatok vagy 123-at, viszont ettől függetlenül érdekes a film hatása s hangulata, mindenképp érdemes vetni rá egy pillantást.

Caleb a tipikusan eltolt emberünk. Depressziós, cinikus, édesapjával már évek óta nem beszélt. Amikor ráadásul öccse barátnője felettébb erős hasonlóságot mutat az ő ex-ével, a dolgok Caleb agyában csak még jobban a fejük tetejére állnak… nézzétek meg mi sül ki belőle.

Ami kifejezetten jó volt, az hogy minden szereplő érzései megfelelő hangsúlyt kapnak, de nincsenek túljátszva, meg van köztük a megfelelő egyensúly.

Ez Adam Scott filmje. Vele már több nagy filmben is találkozhattunk mellékszerepekben (Aviator, Art School Confidential,…), ez most az ő filmje, s meg is ragadta a lehetőséget, nagyszerű alakítást nyújt, szerintem akárki is nézze meg, nem lesz más véleménnyel.
Brittany Snow lesz a kulcsszereplő a filmben, aki akarata ellenére mindent felforgat, az ő sugárzó szépsége és intelligenciája kifejezetten passzolt ide
Alex Frost (Stop-Loss, Drillbit Taylor) az életében először szerelmes kistesó szerepében
J.K. Simmons – a fiuk kicsit fura apja

Így összegzésnek: akkor kell megnézni mikor egy kicsit hajlamos vagy befogadni a drámát… akkor egész hatásos tud lenni, ha jobb hangulatban vagy, és csak azért nézed meg, mert tegyük fel már nem akad más… akkor nem lesz olyan fényes időtöltés…
Nekem bejött

8/9

Ink


ink


Nem is tudom, én akadtam-e erre a filmre, vagy ez a film akadt rám. Elég kicsi volt a valószínűsége. Találtam egy kis linket, rákerestem az IMDB-n, s azt mondtam hmmm… érdekesnek hangzik. Hát, nem csalódtam.

Ez egy tökéletes példája az indie filmgyártásnak, az olyan ötleteknek, melyet egy nagy stúdió sem képes felkarolni, pedig hát, mit is mondjak, néhány millió plusz a költségvetésbe, s igencsak ott találtuk volna a TOP 250 környékén. De a nagy stúdiók néha olyanok mint a fejetlen tyúkok, (ezt a későbbiekben egy-két példám még bizonyítani fogja, vagy ha visszalapoztok találtok még példát rá), s egyszerűen maguk alá tojnak néhány ötlettől. Pénz beszél, kutya ugat, a földműves pedig kapál. Jamin Winans verekedte ki magának ezt a filmet, ő írta a forgatókönyvet, ő rendezte, szerezte a zenéjét, s az ő független filmgyártó cégén keresztül szedte össze a pénzt is hozzá (250 000 Dollárt… aki kicsit utánanéz dolgoknak a filmek hátterében, az tudja, hogy ez kb. egy huszada annak amit Paris Hilton egy-egy filmes álmocskájára pazarolnak el). A film pedig, hát mit is mondjak, hányatott sorsához képest igencsak irtó jó lett (hogy ne írjak csúnyákat).
Jamin és Kiowa Winans állítólag ‘karjai közé ölelné’ most az internetes kalózokat, hiszen filmjük a Torrent oldalaknak köszönheti viszonylagos ismertségét s sikerét.

Akkor a sztori:

Mikor leszáll az est, két világ keveredik össze. A semmiből előbukkannak a jó álmot hozó mesemondók, s a rossz álmokat hozó Incubus-ok. Aztán előkerül egy fura, fekete csuklyás nagy orrú lény, aki a mesemondók minden erőfeszítése ellenére elrabol egy kislányt. De vajon miért teszi? s ki is ő? Ő INK…

Basszus, így nem igazán hangzatos… látni kell.
Nagyon de nagyon vagány volt, ahogy a mesemondók előpattannak a semmiből, fura hangot hallatva, majd bemásznak a házakba, az incubus-ok horrorisztikus ‘képernyője’… kb. abból esett le, hogy igencsak kevés a költségvetés, hogy a mesemondók teljesen emberien voltak öltözve, a fura világok közti átmenetek tiszta fénydeformációval voltak megoldva, stb stb. De ettől függetlenül az egész dicséretesen hatásos. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen ‘álmos’ témájú filmbe a harcjelenetek ilyen jól beleillenek. S ráadásul még nagyon is jól voltak megoldva.

A sztori nem könnyű, sokáig kétségek közt tart, nehéz követni, s csak a végén kapsz válaszokat. Az az igazság, hogy viszonylag szépen kerekedik, de van néhány gyenge pontja: az egyik az a rész, mely a kislány apjával, pontosabban karrierjének felívelésével foglalkozik. Nagyzoló, eltúlzott, gyors s kellemetlen. Nem illik a film menetébe. Aztán ott vannak a karakter teljesen eltúlzott dühkitörései… Algocalmin-t a fájós fogra.
Viszont az rész mely Ink-kel foglalkozik, a világok között ugrálva… egyenesen bámulatos. Ink egy fájdalmas antihős lesz. De erről nem írhatok többet, így is kezdek egyre többet elárulni. Érdekesek még a karakterek, akikkel útjuk során találkoznak, a két világ között ragadt beteges, anyagias, hiányos megrögzöttek…

A film másik gyengéi, sajnos, a színészek lesznek. Egyszerűen vagy túl van játszva néhány helyen, vagy az istennek sem hagyja úgy el a mondat a szájukat ahogy kellene. Szerencsére az isteni forgatókönyv s a film hangulata, varázsa, ellensúlyozza az ő bakizásukat…

Elhúztam a dumát… annyit akarok mondani, hogy: mindenképp érdemes megnézni, már csak a nagyon jó történetért is… próbáljátok meg a pozitívumokat látni, s átélni a történet varázsát

9