I Melt With You (2011)


 

Kezdjük az élet tragikus részével, s haladjunk majd szépen, naponta a napsütés s a rózsaszín mókusok felé…

Vannak olyan napok, amikor egyszerűen nincs kedved felkelni. Úgy érzed nem történhet semmi jó, nem vár semmi aznap amiért érdemes lenne felkelni. Van, hogy csak nézed a falat, s nem tudsz semmit sem kezdeni magaddal. Van, hogy a félelem bénít le, vagy van olyan is, hogy olyan boldog lehetsz az egyik pillanatban, hogy a másik, kicsit  csendesebb pillanat rettenetesen rosszul esik. Van amikor úgy érzed, hogy teljesen párhuzamos vagy a világgal, mintha nem is lennél része annak, mintha senkit sem érdekelne mi van veled. Van olyan is, amikor számodra fontos emberek tűnnek el az életedből, mennydörgősen, vagy csendben. Van, hogy egyszerűen csak elveszted a fonalat. Van, hogy csak unalom ül ki szemedbe, van, hogy csak kétségbeesés, van, hogy elégedetlenség, van olyan amikor semmisség, de a mosoly nagyon ritka már…

Ez a film négy barátról fog szólni, akik össze-összeruccannak néha, egy balhés hétre, a régi szép idők emlékére. Távol a mindennapoktól, a barátság s nosztalgia fényében. Ez az év azonban más lesz…

A film pörgősen indul,  mint minden, amit nagyon vársz már. Úgy tűnhet, hogy hőseink tele vannak élettel… pedig a pörgésnek két változata van… van az egészséges… amikor tényleg topon vagy… s van a másik fajtája, amikor esetleg úgy tűnik, hogy topon vagy, de igazából csak lassan pusztítod magad. Ez a film ez utóbbit példázza.  Már az első pillanattól fogva érezhető az árnyék a négy barát fölött, s ahogy telnek a napok, fogy a pia, s lassan beléjük lát a néző… a végeredmény ijesztő lesz. Út az ember pszichéjének s kétségbeesésének, indoktalan indulatosságának a közepébe.

S mindezt nagyon stílusosan. A színészi játékok meglepően jók. A forgatókönyv nagyon jó a film közepe feléig. Az elején érezhető az út az erőltetett pörgésből a semmibe, viszont a végére sajnos nagyon kifogyott belőle az ötlet. A film színvilága bámulatos, s szerintem a monkey-cam dolgok tökéletesen illettek bele. A zene is nagyon passzol, bár itt-ott kicsit kaotikusan, fület verően durván van illesztve.

Néhányan egyszerűen kapuzárási pániknak írták le ezt a filmet. Szerintem kicsit több volt benne, bár egy kis finomítással akár sokkal jobb is lehetett volna.

Sok a duma, jöjjenek a nevek:

Thomas Jane – WOW. Rob Lowe – WOW2.

Jeremy Piven, Christian McKay, Carla Gugino.

Rendezte: Mark Pellington (Henry Poole is Here, The Mothman Prophecies, Arlington Road)

Szóval, nem tökéletes film, egy 8, 8.5 -öt érne, de tízest fogok rá adni, mert kifejezetten meghatott azon az eltolt estén, amikor láttam, s azért is mert átlagban csúnyán le lett szavazva. A két Trailer itt lesz lejjebb. Ha szeretitek az ízlés s ízléstelen határát súroló pszichés, de mégsem túl durva filmeket, akkor ezt látni kell.

10

 

Trailer 1: (Official)

Trailer2 : (Theatrical- ez vagányabb)

Reklámok

The Tree of Life (Az élet fája, 2011)





Nagyszerű poszterek felemás filmmel párosítva.

Mr. Malick The Thin Red Line-ja (1998) a kedvenceim kozé tartozik, ezért nagyon is kíváncsi voltam ezen új alkotására. Végeredmény?
Bő 2 óra szenvedés. Megérte? Nem.
De nézzük miért is…

Sztori:
Hát a sztori egyszerű, mégis nagyon komplex… valahogy úgy írhatom le, mint egy valamennyire megtört építész visszaemlékezése gyermekkorára, amolyan fájdalmas létmerengés, mely az ember helyét keresi a világban, felveti az otthon által belénkvert értékeket, szeretetet, lojalitást, toleranciát, vagy épp azok hiányát… s mindezt amolyan látomásos kép és hanghatással átitatva, s összehasonlítva a világmindenség örökkévaló kavargásával…

Véleményem ott kezdeném, hogy ez a film sokat akart, rengeteg munkát, stílust, gondolatot, érzést és filozófiát vittek bele… de sajnos annyira elszállt, néhány helyen annyira kitérő, inkoherens és szaggatott volt, hogy azt dolog volt elviselni.

A képvilág nagyon szép, a konkrét történetet bemutató kameraállások eleinte fenomenálisnak tűntek, egy idő után viszont annyira túl voltak használva, hogy erős mesterkéltség érzését keltették. A színek nagyon az érzések segítségére válnak.

Mi volt akkor a fő gond?
A hang. Túl öreges volt, de még nem is ez a baj, semmi bajom a komolyzenével… hanem inkább az akarattal  belevitt alapzaj, mely az ember agyába hatolt, s néha már a gondolatról is elvonta a figyelmed. Emellett… az a rengeteg elsuttogott gondolat. Az ember amikor mereng, töpreng, nosztalgiázik, vagy egyszerűen beszél a saját fejével, nem suttogásnak hangja a szavakat. Igen rejtélyesebb lett tőle a hangulat, de az egész egy halálos ágy érzését keltette, mely az alapmorajlással együtt kegyetlenül próbára tette a türelmem. (s itt egyes szám első személyben beszélek, mert ez úgy látom csak az én problémám.) A másik baj, a zene néha passzolt, sokszor azonban a kép egyszerű szépségét tette tönkre.
De zárjuk le ezzel a hangot.


A szép Képvilág koherenciája…
Miután két alapvetően haszontalan képsor után (melyeken keresztül a gyász s a múlhatatlanul elmébe vésődött emlékek fogalmával, na meg a szereplőkkel ismerkedik meg a néző) a normális történetbe is belevetődhetne a néző, hamarosan egy hatalmas teremtéselméletet kap az Univerzum térhódításától kezdve napjainkig… igen az ember elmélkedik a létről… de ha dokumentumfilmet akarok nézni, bekapcsolom a National Geographic-ot… félre ne értsen senki… a képek s a megvalósítás fenomenális… csak nem illik sehová… tulajdonképpen szinte az emberi türelemmel játszik…

Miután ez a rész eltelik azonban… a varázs is a múlté lesz… s megismerkedünk az egyszerű történettel… ami korrekt, de a túlstilizált bemutatás miatt egyáltalán nem fog természetesnek tűnni.
S a film legnagyobb baja pedig az, hogy miután bemutat egy darabot a múltból, nem ér el addig a pontig amit meghirdet az elején! Ezt nem részletezem hosszabban, a lényeg az, hogy megint Sean Penn-el találkozunk, aki még mindig depressziós s egyedül van a világban…

Nem tudtam tökéletesen megfogalmazni mi volt a bajom vele, egy olyan általános rosszérzésem volt filmnézés közben, s most próbáltam visszagondolni arra, mi irritált. Be kell ismerjem, nagyon negatív voltam, ezért elismétlen még egyszer a pozitívumokat, hátha ez segít: fantasztikus kép és színvilág, szép alakítás Brad Pitt-től.

Nevek:
Brad Pitt (nem dicsérjük többet), Sean Penn (abszolút feleslegbe), s Jessica Chastain (aki érdekes varázst visz egyes jelenetekbe)

Elnyúlt a bejegyzés… Nézzétek meg, lehet megrengeti a világotokat, én sajnos nagyot csalódtam benne.

6.5

Inception


inception

Na ez a film is már két hónapja ül kicsi filmes listámon. Elmentem moziba azzal a kétségbeesett gondolattal, hogy bizony valószínűleg életem egyik legjobb filmjét fogom látni. S igen, a film nagyon is jó volt, teljesen lekötött arra a két és fél órára, az effektusok vagányak voltak, a sztori kellőképp de mégsem túl bonyolult, s összességégében egy nagyon jó filmet láttam, mely megérte a jegy árát. De… az a plusz hiányzott. Ennél már sokkal jobbat, agyremegtetőbbet is láttam. De volt benne egy semmire sem jó rész, ami mintha a James Bond-ból szedtek volna, de volt benne egy kísértő szerelmi szál,… aminek a megoldása nekem fanyar szájízt hagyott.

De még nem mondtam el miről is van szó a filmben… Mr. Cobb egy világszerte körözött tolvaj, aki különleges közegben dolgozik… az álmokon keresztül. Ez az egész olyan mint a filmrendezés. Összehoznak egy álmot, beletesznek egy embert, s aztán kiszedik belőle amit akarnak. Meg van a forgatókönyv, mindenkinek a szerepe. Most azonban Cobb élete feladata elé lesz állítva… nem lopni kell az álomból, hanem ültetni azt. Bogarat a másik fejébe. Cobb most tisztára moshatja nevét, de akár bele is halhat…

… összehozzák nekünk a tökéletes álommanipuláló színészcsapatot, s kb. 6 szálat ültetnek egybe. 5 a valóságtól egészen Cobb kísértő múltjáig, s itt a végén pedig összekavarodik a hatodikkal, mely a másik ötből négyet akarva-akaratlanul, de mindig tönkretett. Az egész érdekes és látványos, de ahhoz képest mennyire világkavarónak lett minősítve, néhány furcsa effektuson (mely tudatosítja bennünk, hogy álmodunk) s az idő relatív folyásán kívül csak 3 relatív rövid akciófilmet kapunk, meg egy drámát, a képzeletben összekapcsolva, egy olyan végkimenetellel, amin csak felkiáltsz, hogy haha. Az az igazság, hogy az első két részét nagyon is élveztem, s a film a végéig korrekten volt kivitelezve, csak a második fele már nagyon amerikai lett.

A színészekről? kell de valamit is írni? itt vannak a nevek, ezek a nevek egyenlőek a copyrighttal:
Leonardo DiCaprio, Joseph Gordon-Levitt, Ellen Page, Tom Hardy, Ken Watanabe, Dileep Rao, Cillian Murphy, Tom Berenger, Marion Cotillard, Pete Postlethwaite, Michael Caine, Lukas Haas,

KB. 160 millió dollár. Ennyibe került, persze már a háromszorosát vissza is hozta. (De nem közelítette meg a The Dark Knight sikerét). Jó marketing? Jó Rendező? Korrekt film? Kész a recept.

Azt vitatni nem kell, hogy Christopher Nolan nagyszerű rendező, ez is egy vagány film lesz, sokakat el fog varázsolni, csak én vagyok az aki itt rinyálok, mert nekem nem forgatta úgy fel a kicsi világomat, mint anno a The Dark Knight , Memento, vagy a The Prestge (Nolan-tól),vagy mondjuk A Sweeney Todd, vagy mostanában a Scott Pilgrim vs The World. Ennyi.

Ettől függetlenül a jeggyel korrekt kell hogy legyek, mert eszméletlen munka volt mögötte.

Jegy: 9/10

incep2