Goodbye 2010


Most, hogy ismét elővettem azt a bizonyos filmes listát, melynek a végéhez mindig az új címeket hozzácsapom, akarva-akaratlanul azt vettem észre, hogy néhány cím még 2010-ből való. Először csak simán ki akartam törölni őket, de mi a fene, ejthetek róluk néhány szót…

Egy kis zene, hogy ne unatkozzatok:

Jöjjenek a címek:

 

Amiket érdemes látni: 

1. Biutiful: Egy film egy emberről, akinek szánalmas élete vége felé a halál a vállára telepedett.  Kemény, tragikus, kicsit sorsirónia. Két órán keresztül veri a fejedbe az emberi kicsinyesség, kilátástalanság, értelmetlenség, érzéstelenség, a belenyugvás, s az érdektelenség érzését. Mit ér az emberi élet? Mit ér akkor ha nem nyújthatod azt szeretteidnek amire talán képes lettél volna? Mit vagy képes lenyelni s megtenni csak azért, hogy esetlen valami maradjon utánad? Szerintem nagyszerű film. 10

2. The Man From Nowhere (Ajeossi, Bácsi) – egy töröttnek tűnő emberrel a középpontban, aki mintha valami sötét múlt elől bujkálna.  Hősünk összebarátkozik egy kotnyeles kislánnyal, akit azonban elrabolnak miután anyja drogügyletekbe keveredik. Mire lesz képes csendes hősünk, hogy megmentse egyetlen barátját? Nagyszerű film, attól függetlenül, hogy a sztori egyszerű, sima, kicsit sablonos. Ami jó, az mind stíluselemekben jön: különös kegyetlenség, karakterisztikus mozdulatok és mondatok, nagyszerű harcjelenetek és koreográfiák, s bár a film kicsit lassan indul, miután felpörög, olyan simán visz végig a hátán, hogy alig várod majd mi történik a következő pillanatban. 10-es keleti módra. 

3. Montevideo, Bog te Video – egy kellemes hangulatú komédia a szerb foci első aranykoráról, s a válogatott rögös, de annál érdekesebb útjáról az 1930-as (első) világbajnokságra. Meglepően kellemes hangulatú, s élvezhető film volt. 9.5

4. Stake Land – egy viszonylag no-name, de annál érdekesebb film. Egy fiatal fiúról szól, aki hirtelen egy vámpír-apokalipszis közepében találja magát, s egy Mister-nek nevezett vámpírvadászhoz csapódva utazik majd az új-Éden felé. Mi volt érdekes ebben a filmben? Kicsit roadmovie-feeling, ami azonos mennyiségben keverte a kegyetlenséget a kilátástalansággal, a durvasággal, s valahol mégis maradt benne egy kis emberi érzés. Tudom, hogy ilyet meg ehhez hasonlót már egy csomót láttatok, de szerintem ez valamennyinél jobb volt. 9.5

5. The Ward – John Carpenter nevét gondolom nem sokan kell magyarázni, ha mégis akkor annyit róla dióhéjban, hogy a modern filmes horror egyik atyja. Ettől függetlenül, Mr. Carpenter az utóbbi 15 évben nem sok sikeres húzással dicsekedhet, s valahol ez a film is felemás élmény. A sztori egy fiatal nő körül forog, aki diliházba kerül, miután porig éget egy házat. Az elmegyógyintézetben pedig lenyugvás helyett szellemekre akad…  A film első része nagyszerű, a mára már klasszikussá vált horror filmek rengeteg eleme fellelhető benne, egész hatásos újraillesztésben. A film vége azonban túlcsavart s kaotikus, egy kis forgatókönyvírói ötlettelenséget sugároz.7.5

6. Trust – David Schwimmer legújabb rendezői dobása, egy furcsa családi dráma, a középpontban egy tinilánnyal, aki egy internetes “pedofil” csapdájába esik. A film első fele érdekes, a második fele zavaros s nyavalygós.  7.5

7. Hesher – Az angyalaink néha furcsamód találnak ránk. A film egy fiatal fiúról szól, aki anyja halála után egy széteső családi fészekben tengeti napjait, egy csendes kisvárosban. Itt akad össze Hesher-el, a tomboló rocker-el, aki valahogy attól függetlenül, hogy látszólag haragban van az egész világgal, valahogy mindig a közelében ragad. Fura film, vontatott, excentrikus, abszolút nem mindenkinek való, ugyankkor valahol kellemes s emberi is. Nehezen tudtam eldönteni hova is tegyem. 8

8. Everything Must Go – hősünk lábadozó alkoholista, aki épp most szabadult meg munkahelyétől s feleségétől is. Újrakezdésképp az a fantasztikus ötlete támad, hogy minden felesleges vackát háza elé hordja, s odatelepszik mellé, amíg el nem adja. Újrakezdés ez, vagy segélykiáltás? Mindenesetre hősünk kicsi magánakciója által új embereket vonz maga köré…    Kicsit kellemes, kicsit unalmas, néha vicces, néha vacak.  De érdemes belenézni… 7.5

9. Tropa De Elite 2 – A nagyszerű brazil film folytatása. A feszültség marad, de átalakul. A durvaság változatlan, csak más szemszögből van megközelítve. Kevesebb akció, több korrupció, több politika jellemzi, de ettől függetlenül nagyon érdekes.  9

10. The Conspirator (A cinkos) – Az Abraham Lincoln halálát követő nyomozásról, a tettesek kézre kerítéséről, a bűnbakok meghurcolásáról. Egy elég érdekes hangvételű film, mely valamelyest az érem két oldalát ábrázolja az igazság hajszolásában. Mindenképp érdemes megnézni. Rendezte: Robert Redford, fészerepben: James McAvoy, Robin Wright, Tom Wilkinson, … 9

11. Repeaters – egy darab Kanada. Olyan sci-fi-thriller-féle valami, három klinikán javulgató junkie-ról, akik egy fura elektromos sokk után újra és újra és újra fogják élni ugyanazt azt eltolt napot, s persze egy idő után játszadozni kezdenek a lehetőségekkel. Nem megy túl mélyen a dolgok pszichológiai s filozófiai részébe, annál inkább akció s hatalomvágy orientált. Abszolút nem tökéletes film, de az árához képest jó.  7

 

(Mára ennyi, a bejegyzés holnap bővülni fog. 🙂 )

Priest (A pap- Háború a vámpírok ellen, 2011)



Sztori:

Egy alternatív világban a vámpírok s az emberek évszázadok óta háborúztak egymással, egészen addig, míg az emberek az egyház vezetésével, s a Papoknak nevezett különleges harcos rend segítségével győzedelmeskednek. Ezután a megmaradt vámpírok rezervátumokba kerültek, a papok pedig teljesen feleslegessé válva, egyszerű szürkeségben tengetik napjaikat az egyház oltalmában. Egészen addig, amíg az egyik pap telepes testvérének a családjára vámpírok nem támadnak…

Vélemény:

Ez is egy képregény adaptáció, s bár nem igazán érdekelnek a képregények, ennek is egy picit utána nyomozva úgy tűnt, hogy a film egész hűen átadja a képregény által felvázolt világot.
Ha magát a filmet nézzük, egy pörgős akciófilmet kap a néző, ha nem is olyan eredeti (a sivatag kicsit Mad Max-szerű, a város pedig olyan általános sci-fi város), de annál jobban kivitelezett helyszínekkel, a jövő a jelen s a múlt darabkáinak apokaliptikus illeszkedésével. Az animáció nagyon vagány, mondjuk magukkal a vámpírokkal néhol nem voltam megelégedve, a harcjelenetek jól voltak koreografálva, a színészi játék (mínusz Cam Gigandet, akinek a dacoláson kívül más dolga sincs) pedig szépen illeszkedik az egész világ vad visszafogottságával.
A cselekmény maga nagyon egyszerű, egy szálon fut előre, s ahhoz a szálhoz kézzel-körömmel ragaszkodik, s ez alapjában véve nem egy rossz dolog. A film talán egy picit rövid, ez megint a képregény történet hibájának tudható be, amiből általában hiányoznak a hathatós visszapillantások, töltelék képek. Igazából elnéztem volna még egy félórát ebből a filmből, úgy háttérsztori mint sima akció formájában.

A film átlagban rossz kritikát kapott, Bettany-ra hivatkozva sokak a félresikerült Legion-el hozzák összefüggésbe, de ez senkit se tévesszen meg, a két filmet nem lehet egy lapon említeni.

Nevek:
Paul Bettany, Karl Urban, Cam Gigandet, Maggie Q, Brad Dourif, Lily Collins, Christopher Plummer

Összegezve: kicsit sima, kicsit kusza, de a látványos sci-fi akciófilmek szerelmeseinek mindenképp érdemes megnézni.

Ha egy másik véleményt akarsz a filmről: KLIKK IDE.

8

Sucker Punch (Álomháború, 2011)




Zack Snyder filmjeit általában kedvelem. Ott volt eddig a Dawn of the Dead (2004), 300 (2006), Watchmen (2009), és a Legend Of The Guardians (2010), és most muszáj volt hogy jöjjön egy ilyen Sucker Punch -féle, hogy megváltoztassa a véleményem.

Igazából nem tudom, hogy ezt a filmet utáljam, vagy tiszteljem-e, mert szeretni semmiképp sem tudom. Ha úgy igazán össze akarnám foglalni, kb. azt mondhatnám: hogyan lehet túl sok fantáziával, animációval és lopott túlbonyolítással megölni egy közepes alapgondolatot.

Sztori:
A hatvanas években játszódik, mikor a BabyDoll-nak becézett szőke lány, édesanyja halála után, gonosz nevelőapja hatására, elmegyógyintézetbe kerül. A következő pillanatban már lekötözve találjuk egy székben, s egy ismeretlen orvos lobotómiát akar végezni rajta (lobotómia– emberke lenyugtatása egy agybavert vékony csákány segítéségével. Ha jól találják el a pontot- kedves emberke, ha nem … s ez a gyakoribb – répa, retek, mogyoró), mielőtt azonban a csákány beverődne, a fantázia szárnyalni kezd…

Vélemény:
Na most kellene elmagyaráznom, mit is jelent az, hogy utáltam, de tiszteltem…
Már amikor először magyarázatlanul a lobotómiához értünk, tudtam, hogy itt most valami nagyon dús dolog következik, s igazam is volt, hirtelen egy Moulin Rouge-szerű bordélyban találta hősnőnk magát, ahonnan meg kellett valahogy szökni… de ehhez bizonyos eszközök kellettek… ezt nem magyarázom részletesebben, lényeg ami lényeg, itt Babydollnak táncolnia kell miközben ezeket beszerzik, de amikor táncolni kezd, hirtelen egy új, vad, harcos fantáziában találja magát, ahol harcolnia kell, pl. gépfegyveres keleti szellemekkel, vagy náci zombikkal, hogy csak a Dod Sno vagy a sima manga beütést hozzam fel. Ez pedig már a történet harmadik szintje, s az egész tiszta Inception. ingázunk a második és a harmadik szint között, miközben kialakul valahogy egy konfliktusokkal teli néhány hét története, egy szökési kísérlettel fűszerezve… innen érünk vissza az elejére.
Mi tetszett? A merészsége.
Mi nem tetszett? Minden más. Emily Browning szép, de nagyon gyenge volt vezérszereplőnek. A szintek közötti masszív különbség úgy környezetben, mint mozgalmasságban, teljesen élvezhetetlenné teszi a filmet, egyszerűen nincs egy normális ritmusa. 2 réteg valóságszerű… míg a harmadik átmegy Duke Nukem-be, csak csajokkal. A bordélyos rész nem elég részletes, és meghökkentő, más szóval lapos. A kezdeti jelenetek a lassítások miatt minden erejüket elvesztik, a zene eszméletlen jó, de olyan kaotikusan közévágva, hogy csak még jobban a néző agyára megy, a harcos jelenetekben túl sok a lassítás… én értem, hogy szép az animáció, de ez már mégis sok…
Nem tudsz úgy végignézni egy másfél órás filmet, hogy az elején sejted mi a franc történik… aztán egy óráig nézed a képernyőd, s agyad jobb fele azt kérdi a baltól: Ez most mi a f.sz? Az meg azt válaszolja: Nemtom… nézzük inkább a falat… az koherensebb. A film végén minden összeáll… ha ki bírja várni a néző… és elég erősen figyel. Amikor teljesen összeállt a kép, az volt az első gondolatom, hogy: tiszteletem a bonyodalomért, de ez a film rémes volt

Nevek:
Emily Browning, Abbie Cornish, Jena Malone, Vanessa Hudgens, Jamie Chung, Carla Gugino, Scott Glenn, …

Tiszteletem annak aki túlélte ezt a filmet!

5

I Am Number Four (A Negyedik – 2011)



Szerintem mindenki tudta mit is várhat ettől a filmtől, s igazából meg sem lepődött rajta. Egy kis Superman, egy kis X-Men, egy tinitörténet, egy kötelező szerelmi szál, meg egy kis mittoménmi… megmentő kutyaszörny… csak, hogy a random dolgok megmaradjanak.

Na nézzük a lopott elemek mint állnak össze:
Egy haldokló bolygó néhány reménységét őrzőikkel együtt a Földre küldik, itt persze inkognitóban élnek. A gonosz megszállók azonban ide is követik őket, s sorsa gyilkolják a jövő reménységeit. Már a negyedikig jutottak…

És hősünk miután felfedezi testét (:p ez olyan szexin hangzik, pffff) harcba száll a gonosz kopasz emberformájú űrlények ellen, akik mellesleg kamion nagyságú szörnyekkel járkálnak (mint Pachito a pitbull-al, csak kicsit eldurvítva). Igazából nem lehet panasz rá, a színészi alakítások elmentek, bár Pettyfer-nek néha több érzés is kiülhetne arcára, a harc jelenetek jól ki voltak dolgozva (talán a messze dobált emberkéknek el illett volna jobban törni), megvolt a románc is a még hősre váró 15 éves kislányoknak, s az effektek okésak voltak. Az egyedüli bajom az volt vele, hogy a sztori egy része, ami mellesleg eredeti lehetett volna, nayjából ki lett hagyva, s ami újdonság volt az egész filmben az a számosdi, meg talán a védelmező kutya, mert ugyebár hősünket egyedül Timothy Olyphant-ra senki se merte rábízni.

Elég az iróniából, jöjjenek a nevek:
Alex Pettyfer (aka mr tökéletes), Timothy Olyphant, Dianna Agron, Teresa Palmer, Kevin Durand, …

Eddig sem voltam a D.J. Caruso filmek híve… igazából ez sem győzött meg… egyszer nézhető, de szerintem láttad már,… úgy darabokban, itt-ott.

7

Legend Of The Guardians-The Owls of Ga’Hoole (Az őrzők legendája-2010)


Mert a baglyokat szeretjük.

Eleinte kicsit óckodtam ettől a filmtől, mert a története túl simának tűnt. Megvannak az aranyos pici hőseink (ebben az esetben baglyok), akik ráadásul testvérek. Most ők a gonosz bagolyhadsereg karmai közé kerülnek. Az egyik testvért elvakítják szép ígéretekkel, míg a másik ‘szolgasorba’ keveredik (és itt a szolgasor elég undorító dolog lesz). Na mindegy. Valahogy megszökik egy segítőnek köszönhetően, s néhány, az úton hozzászegődött, baráttal a bagolymesebeli Őrzők keresésébe fog, hogy megmentsék a világot a gonosz baglyoktól, akiknek mellesleg bagolytömeg pusztító fegyvereik vannak

Hát igggennn… give me an f-in break gondoltam, s valahol igazam is volt. S érdekes módon valahol mégsem. Mert az egészet mégis oly mesterien megrágják s megetetik veled, hogy azt el sem tudod képzelni. Hogyan is… Gyönyörű animáció (bár ezt talán megszokhattuk). Irtó aranyos baglyok. (sohasem gondoltam, hogy egy bagolyra ilyet fogok mondani, de ez van) Kellemes, és hatásos párbeszéd. A karakterek közötti kapcsolatok. A kis mítosszal, ami Ezylryb-et övezi körül. Animált repülő és harcjelenetek (How to Train Your Dragon módra, bár a vízcseppes repülésből már elegem lett a végére),néhány jól időzített vicc. Azzal, hogy úgy tűnik, gyerekeknek való, közben mégsem.

Összevonva: egy szép világot hoznak össze neked, s attól függetlenül, hogy nagyjából tisztában leszel vele, a sztori merre is tart, mégis tetszeni fog, mert kellemes, kikapcsol, elbűvölő, s van kinek szurkolni.

A hangok: Jim Sturgess, Geoffrey Rush, Emily Barclay, Anthony LaPaglia, …

Kb. ennyiről lenne szó. Abszolút nézhető, gyerekeknek főleg, felnőtteknek… a megfelelő hangulatban, s az animáció szerelmeseinek pedig nagyon is ajánlott.

8.5

 


Még néhány érdekes cím :) 21!!!



Na jöjjön még néhány film, melyet talán érdemes látni (vagy nem), de nem szándékszom írni róluk bővebben… :p

1. Mission London– egy érces bolgár-angol szatíra, mindenképp ajánlom. 8.5
2. Reign of Assassins (Jianyu)- egy gyilkos meg kell védje egy ősi misztikus buddhista szerzetes maradványait a többi gyilkostól… kicsit fura eléggé komoly film, nagyszerű de eltúlzott jelenetekkel, kellemes szórakozás a keleti filmek kedvelőinek. 9
3. I’m Still Here – eredetileg ezt a filmet sokat akartam szapulni, de meggondoltam magam. Csak annyit róla, hogy szemtanúi lehettek mint gyilkolja le Joaquin Phoenix saját becsületének utolsó bástyáit. 5
4. A Serbian Film – egy szerb pornósról, művészi vagy betegesen undorító… döntsétek el ti. (hint- én a második mellett voksolok.) 6
5. You Will Meet a Tall Dark Stranger – másfél órányi kapcsolatnyavajgás kiszámítható végkimenetellel (s hiába a sok nagy név, nem érsz velük semmit.) 6
6. Round Ireland With a Fridge – egy egész laza s vicces kis film egy kiégett komikusról, aki életét egy fogadásból született agyament ötlettel igyekszik helyrehozni 7.5
7. Dear Mr. Gacy – Egy kanadai film a tragikus sorsú író, Jason Moss és a hírhedt sorozatgyilkos John Gacy ‘megismerkedéséről’ 7.5
8. Tomorrow When The War Began – egy viccesen hibás ausztrál film arról, miként lesz néhány fiatalból bujdosó ellenálló, mikor hazájukat egy idegen hadsereg elfoglalja. 6
9. Shanghai – A Pearl Harbor előtti néhány hónapra összpontosít, mikor is egy amerikai kém Shanghai kulturálisan keveredett s a hatalmak között szétdarabolt városában igyekszik kideríteni kik is gyilkolták meg a legjobb barátját. 7
10. Red Hill– Bosszú, édes bosszú, ausztrál módra. Erről csak ennyit. 7.5
11. The Resident (2011!) – egy szörnyű kukkolós film, kliséhányós módra, melyet még Hilary Swank sem tud megmenteni… 4.5
12. Freight – egy olcsó angol gengszterfilm, ellopott mobilvécével, romániai prostituáltakkal, meg más ilyen unalmas dolgokkal, melyeket 1980 óta minden évben láthattunk Dolph Lundgren vagy Steven Seagal jóvoltából… de legalább ezeknek kellemesebb az akcentusuk. 6
13. Gulliver’s Travels – csak azért nézd meg, hogy láthasd Jack Black még hova süllyedhet. Szörnyű. 3
14. Hatchet 2 – 4 év elteltével a második rész ott folytatja ahol az első abbahagyja… olcsó abszurd történettel, s még abszurdabb mészárlással. 7
15. Deuce of Spades– egy viszonylag amatőr indiefilm egy mesés Hot Rod történetéről… az érzékeny lelkű autómániásokat talán meg fogja hatni, amúgy kellőképpen rossz. 5.5
16. Waiting For Superman – egy egész érdekes dokumentumfilm az amerikai iskolarendszer ordító hiányosságairól. 9
17. Burke And Hare – Egy igencsak hullaszagú brit komédia az 1827-ben elkezdődött EdinBurgh-i sorozatgyilkosság alapján… ismerős arcokkal (az angol filmek kedvelőinek) 7
18. The Clinic– egy szörnyen unalmas ausztrál thriller, néhány elrabolt császármetszéses anyával… a végére már csak Izaóra fog hibádzani… 4
19. Autobiografia lui Nicolae Ceausescu – hogy annak lehess tanúja, hogy egy szép mozaikötletből miként születik egy igazán figyelemreméltó 3 órás dokumentum film egy szar alakról. 7.5
20. Essential Killing – egy fura film egy szökevényről, aki mindent megtesz a túlélésért (Vincent Gallo elég hihetetlen volt Mohammedként), néhány szép jelenet… amúgy sablonsztori a szokásosnál is kevesebb beszéddel (legalább a klisédumák kimaradtak) 7.5
21. The Sunset Limited – TV-film a hit vitája a beteges ateizmussal. Két ember egy asztalnál Tommy Lee Jones módra. 9

Ha felkeltette valami a figyelmeteket… Hajrá! 🙂

Scott Pilgrim vs. The World


scott

Play Me!

This is the beginning of the Post….


… ezt nem hagyhattam ki.
Ezt a filmet utálhatod, szeretheted, de semmiképp sem hagyhatod figyelmen kívül. Ez volt az egyetlen film ebben az évben amit kétszer néztem meg ugyanazon az estén… mert olyan jót szórakoztam rajta… 🙂 agyilag 20 éves sem vagyok mert szeretem ezt a filmet? Pfff… Istenem… felvállallom.

Sztori:

Scott Pilgrim egy érzelmileg igencsak szegényes átlagos fiatal (basszusgitáros egy bandában). Amikor azonban beköszönt a nagy Ő az átlagosnak semmiképp sem mondható Ramona Flowers személyében, Scott mindent megtesz azért, hogy a lány kegyeibe férkőzzön. S, hogy összejöhessen vele, le kell győzze a 7 gonosz ex-barátját… pfff… igen először én is azt mondtam, hogy wtf… meg még ott volt Michael Cera is… ez már double wtf…

Így indítottam. Eltelt öt perc a filmből. A zene bejött. Rossz volt, zajos, minimalisztikus… ok már csak ezért is megnéztem volna… eltelt tíz perc … a poénok jók voltak… még egy indok… aztán jött az első harcjelenet s az egész elszabadult….

Szögezzünk le valamit már az elején… ez nem tinifilm. Ez egy képregény adaptáció, mely igazán hűen adja vissza a 6 Scott Pilgrim képregény világát (ennek kivételesen utánanéztem 🙂 ).


Persze fiatalos, ez tény. Az én édesapám sem szeretné ha ezt tenném be egy vasárnap délután. Ami vagány volt, az a Nintendo játék feeling volt, amit a film árasztott magából, s amiből még talán túl sok is volt egy kicsit. A harcos részeg megkeveredtek egy tinirésszel, amelyik nagyon poénos és komolytalan volt… a ez a harc vicc ellentét az egészet elég bipolárissá tette. Ezt még megcsapták egy amatőr zeneharcos résszel… s elszabadult az epic epicness.


Karakterfejlődés nincs… mindenki képvisel valamit a filmben… s az is marad az elejétől a végéig, ezzel már nem akarták fárasztani a nézők agyát, s a képregényszeretők is azt mondták volna, h mi a :::AHUE? A film zenéje betegesen jól volt összehozva… az animáció s a színészi munka és összhang elsőosztályú, a harcjelenetek előtt le a kalappal (tényleg, ilyesmit nem néztem volna ki Michael Cerából…), ez a filmes manga feeling nagyon eredeti volt,  bár azt meg kell hagyjam, hogy a minőség egy kicsit elvesződik a végére, s a befejés kicsit már gyorsított s összecsapott a laza, viszonylag lassú kezdet után… de ez talán nem is baj, mert ez a rengeteg harc kb. úgy lefáraszt, mintha azon a majdnem 2 órán keresztül valami adrenalinbombával ölnéd a neuronjaidat.

Kicsit sajnálni való, hogy ez a film nem teljesített jól a moziban… de figyeljétek meg… így is kultuszfilm születik.

Nevek:

Rendezte: Edgar Wright (Shaun of the Dead, Hot Fuzz, érdekes változás… nagyon bejött)

Szereplők: Michael Cera (laza, gyerekes, s ugyanakkor vagány, meglepő),  Mary Elizabeth Winstead, Mark Webber, Anna Kendrick, Kieran Culkin (a legjobb beszólások), Ellen Wong, Brie Larson, Johnny Simmons, Chris Evans, Brandon Routh, Jason Schwartzman, … Clifton Collins Jr., Thomas Jane (cameo)

Zene: Beck, Metric, …

Közbe Beck meg lett vádolva, hogy innen jön az alapötlet… mondjuk a két számnak nem sok köze van egymáshoz, de azért van hasonlóság…

Straightener- Killer Tune


Ez egy olyan film, amiben mindent egy kicsit túlzásba visznek.

Nekem 10

kb. Ennyi erre az évre azt hiszem. BUÉK. mindenkinek…. ha csak meg nem gondolom magam s nem írok még ezt-azt. 🙂

Knight and Day


cruise


Beszéljünk akkor Tom Cruise-ról. (de nem arról, hogy 20 millát akart adni a feleségének, hogy szüljön neki gyereket… bár ez is elgondolkodtató, na mindegy, ez a szerelem már csak ilyen dolog) Mr. Cruise minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a szcientológia, s beképzelten excentrikus karaktere miatt megtépázódott hírnevét helyrehozza. Jött az érdekes mellékszerep a Tropic Thunder-ben (ami állati volt, szerintem a film egyik fénypontja volt), a Valkyrie-vel aztán komolyabb témára terelték a szót (szintén jó volt), jött aztán két év kihagyás, s íme itt van… a Knight and Day. Hódítsuk meg hát a romantikus akcióvígjátékok szerelmeseit is.

Sztori?
June Havens élete alaposan felfordul, amikor felszáll egy repülőgépre amire nem lett volna szabad. Összetalálkozik ugyanis egy titkos ügynökkel, akit mindenki el akar tenni láb alól, s mire feleszmél, már ő is nyakig ül a slamasztikában…. na ez jó sablonosan hangzott.

Vélemény?
Ez a film ordítja a Hollywood szót. Ellentétes páros, véletlen, csapda, repülőgép, ugráljunk autók tetején, mindenki el akar mindet tenni láb alól, de a golyó nem fog rajtunk, meg kell mentsünk valamit s valakit, aki majd forradalmasítja az egész világot, szerelmesek leszünk egymásba, a múlt titkai közben kiderülnek, a rosszak elnyerik méltó büntetésüket…bla bla bla, bla bla bla, bla bla bla. Igazából ez olyan volt mintha a Mission Impossible-ből vígjátékot akarnál csinálni, s még Cameron Diaz-t is bele akarnád írni valahogy… hmmm, most jötten rá, szerintem a forgatókönyvíró is így gondolta. Well done, mate!

Nem mondom, a filmnek voltak élvezhető pillanatai, néhány fordulat, poén egész jól sült el, de kb. ennyi… nagyon kiszámítható volt, s ez elszomorított. Kicsit jobbat vártam. Knight and Day made me a sad, sad person…

Nevek:
Mint már mondtam, Tom Cruise + Cameron Diaz … aztán ott van még: Peter Sarsgaard, Jordi Mollà, Paul Dano (Dano-t inkább majd más idei s tavalyi filmekkel fogom reklámozni ,p)…

Elmegy egyszer lekváros pulickával…. (de ha azt mondod, hogy kétszer láttad, akkor úgy fogok rád nézni mint egy UFO-ra, vicc nélkül). Annyi biztos hogy Tom Cruise ezzel a felejthető filmmel nem igazán lett népszerűbb.

Jegy: 6

The Expendables


exp

Fantasztikus mi tud születni Sly Stallone fegyverropogásos agyából. Szedjünk össze annyit a hollywoodi izomkötegből amennyit csak lehet, s kell nekünk vér, csonttörések hangja, jó tánckoreográfia, egy viszonylag semmilyen sztori, néhány ironikus mondat. Eszméletlen bodycount. Kész a nyár egyik legsikeresebb akciófilmje.

Stallone eredetileg az igazi hardcore arcokra gondolt, mint Steven Seagal és J.C.V.D., de ők az istennek sem akartak kötélnek állni. A szovjet isten, Dolph Lundgren örömmel elfogadta a felkérést, csak úgy mint Schwarzi, aki politikai tevékenysége miatt azonban nem tudta művérbe mártani kezeit, s ezért csak egy ks cameot vállalt, csak úgy mint Bruce Willis, aki bár másfele volt elkötelezve (RED), de egy pár perces cameot bevállalt. Stallone Chuck Norrisra nem is gondolt, mert tudva tudott tény, hogy mr. Norrisnak két ráncfelvarrás között semmire sincs ideje.

A mag azért összeállt. Jason Staham, Jet Li, Eric Roberts, Mckey Rourke, Dolph Lundgren. A többi szerepet pedig megtöltötte nehézfiúkkal: Steve Austin, Randy Couture, Terry Crews, Gary Daniels.

A sztori? Hát a sztori nem lényeges. Egy zsoldoscsapat feladatot kap a titokzatos Mr. Church-től, hogy eliminálják egy eldugott Dél-amerikai sziget hataloméhes s végtelenségig gonosz diktátorát. Lesz egy széplány segítőjük, akit nem lehet otthagyni, aztán meg Crash, bumm, bang, bammm, tatatatatata, pow!!!!

Az akció kegyetlen jól volt koreografálva, ezt meg kell hagyni. A szereposztás a viszonylag sztereotipikus karakterekre nagyon jó volt. A filmet már csak Mickey Rourke filozofikus eszmefuttatásáért is érdemes megnézni. Nekem a legjobban az irónia tetszett ebben a filmben, meg Eric Roberts sablonos gonoszsága, mely azokra a filmekre emlékeztetett melyeket még anno ’90 keresztapám kölcsönzött TK-ból, s kápráztatott el vele unalmas családi összejöveteleken (keresztapám egy nagy gyermek, még most is).

Igazából ezt nincs mit elemezzem többet, másfél órára kikapcsol, s nagyon is szórakoztató, bár néhány pontban talán már túl s lőnek a célon, s a vége mintha kicsit fejezzük már be módra össze lett volna csapva. Összességében azonban pozitív. 🙂

Nevek: bár már nagyjából felsoroltam, jöjjenek még egyszer… lejjebb mellékeltem a bodycountot is előző filmjeikből, a statisztika szerelmesei számára. Nagyon tanulságos. Szóval:
Sylvester Stallone, Jason Statham (egyértelműen ő vitte a filmet), Jet Li, Dolph Lundgren(rá kicsit többet bíztam volna), Eric Roberts, Mickey Rourke, Randy Couture, Steve Austin, Terry Crews, Gary Daniels, David Zayas, Bruce Willis, Arnold Schwarzenegger… s a kemény férfiak után jöjjenek a nők, akik nem is tudom miért, de háttérbe szorulnak: Giselle Itié, Charisma Carpenter.

Kíváncsian várjuk Mr. Stallone mivel rukkol elő következő ráncfelvarrása után, két szteroid injekció között.

Jegy: 8/9

S íme a bodycount ,p :

bodycount

The A-Team


the a team

Ki ne ismerné a nyolcvanas évek sikersorozatát? Már csak egy kis részt meghallasz a zenéjéből, s látod is e felforduló katonaautót, Mr.T. morcos képit, Hannibal Smith önelégült szivaros mosolyát.

Azonban itt teljesen mást fogsz kapni. Míg az eredeti ‘Szupercsapat’ teljesen Észak-Amerikára korlátozódott (legalábbis nekem így jött le), ez egy interkontinentális akciófilm. Míg az eredetiben még benne volt a nyolcvanas évek finomkodása, addig ez keményen kaszabolós lesz. Míg a nyolcvanas években B.A. Baracus-on egy csomó aranylánc volt, 2010-re mindet beadta a zaciba (ezt nem hagyhattam ki :D).

Azt akartam itt kihangsúlyozni, hogy bár a karakterek, s a csapat összetétele nagyjából hasonlítanak, ez a szupercsapat nem az a szupercsapat. Már az eredetiben is vannak hihetetlen részek jelenetek, ezt emeljük a köbre, s tegyük olyan Hollywoodiasan nagyszabásúvá, akkor kapunk valami ilyesmit.

S bár azt kell mondjam, hogy végignéztem, s nem is bántam meg, mert nem volt rossz, nem voltam lenyűgözve, kicsit többet akartam az eredeti hangulatából. S ezt nem kaptam meg. Az akció rendben volt, az alakítások rendben voltak, a cselekmény rendben volt, bár lehetett volna szerényebb is s nem épp ennyire kapkodó, de az a plusz, amiért 8 éves koromban minden délután vártam azt a sorozatot, az hiányzott. Mondjuk volt itt-ott egy-két baki, de ezek annyira észre sem vevődtek, hogy nem is érdemes ki sem térjek rájuk. A film fő problémája, hogy nem hozta meg a nosztalgiát, s úgy látom ezt nem csak én éreztem így.

Ami elég csúnya dolog volt, hogy az eredeti sorozat sztárjaira igazságtalanul kis szerepeket osztottak ki, szinte észre sem veszed őket a filmben (én is csak akkor ismertem fel őket, mikor elolvastam hol is kell keresni). George Peppard ugyebár már rég meghalt, Mr.T. azt mondta köszöni szépen, de ő nem kér ebből, mert túl durva s rossz példát állít a fiatalság elé, s ráadásul meggyalázza az eredeti szupercsapatot (kicsit radikális,de volt valami a mondandójában). Dirk Benedict s Dwight Schultz azonban szívesen igent mondott, csak annyit tudtak, hogy mellékszereplők lesznek, de azt nem, hogy mennyire mellékszereplők. A premier előtt már nem nyilatkoztak olyan boldogan… épp ellenkezőleg, nagyon is szomorúak voltak. Nem ezt érdemelték volna… de ez Hollywood. 😦

A szereposztás amúgy jó volt: Liam Neeson mint Hannibal, Bradley Cooper mint Faceman Peck, Rampage Jackson mint B.A. Baracus, s sokak meglepetésére Sharlto Copley (District 9) mint Howling Mad Murdock. Nem tudom miért kellett Copley-n annyira meglepődni, hisz a District 9 -ban bizonyította, hogy beteg egy jó színész, s ennek a filmnek is ő volt (számomra legalább is) a fénypontja.

Azt hiszem elég a hasdumából, érdemes megnézni, mert egy látványos film, de én a sorozatot még mindig többre tartom, legyen bármennyire is gagyi.

8

Ide egy kérdés: Eszembe jutott, ezelőtt 15 évvel, kb. első osztályban mit is játszottunk. Mindenki egy-egy tag volt a szupercsapatból, s a szünetekbe így randalíroztunk, képzeletbeli rosszakat megbüntetve. 🙂 Te ki lettél volna a csapatból? (Én Peck voltam. Emlékszem mindig mindenki vagy Hannibal vagy Baracus akart lenni, csak nekem volt állandó szerepköröm :p).

team2

How to Train Your Dragon


dragon


Ennek az animációnak még csak a gondolatától is irtóztam az elején, már csak címet olvasva. Ok, még egy sárkányos rajzfilm, vad sárkány, aztán jön valami gyerek, s megszelídíti, s bla bla bla. S bár valamennyire igazam volt, az egész olyan szépen volt a nézőnek adagolva, hogy azt mondhasd: WOW. Barátnőm ötlete volt, menjünk el rá moziba, én, hát nem is tudom, végül persze elmentünk. S csillogó szemekkel jöttem ki onnan, s csak annyit tudtam mondani, hol lehet sárkányt venni?

Cressindra Cowell egyik gyermekkönyvét keltették életre ebben a filmben, eszméletlen módon.
A történetben Hiccup-al ismerkedünk meg, aki egy viking városban él. Minden városnak meg van a maga gondja: tolvajok, ragadozók, patkányok, Hiccup városának más ellenség jutott: sárkányok. S bár Hiccup mindent megtesz, hogy apja nyomdokaiba lépjen, s igazi hős legyen, szalmaszál termete s ügyetlensége miatt a vikingek csak jót nevetnek rajta. Történetünk akkor kezdődik el igazán, mikor Hiccup egy sárkánytámadás során lelövi tákolmányával a híres Night Fury-t ….

Az animáció hibátlan, a repülős jelenetek pedig 3D-ben eszméletlenek. Ezt tegyük össze a jól kitalált, vicces, kissé esetlen karakterekkel, az igazán hatásos, fordulatokban s érzésekben gazdag cselekménnyel, s valami fantasztikus hatást kapunk. Egyszerűen minden perce élvezetes.

A vikingek bemutatása egész érdekes ebben az esetben: míg a The Secret of Kells-ben a kegyetlenség megtestesítői voltak, itt az erő, esetlenség, kedvesség, s a harcvágy megtestesítői lesznek, igazi hús-vér karakterekként hatnak. Mondjuk ez egyáltalán nem olyan, mint amilyenek az igazi vikingek voltak, de istenem, ne felejtsük el, ez az animáció legfőképp a 12 éven aluli korosztályt célozza.

Persze itt is ismert színészek hangjaival találkozunk: Jay Baruchel, Gerard Butler, Craig Ferguson, America Ferrera, Jonah Hill, Christopher Mintz-Plasse,…

Ami nagyon vagány volt még: hogy a történet kerek legyen, a sárkányok világára, tulajdonságaira is nagy hangsúly volt fektetve. Intelligens lényekként hatottak, bár az elején, mint ahogy a vikingek sem tudnak semmi pontosat róluk (a nagykönv utasításai :)) ), úgy mi is csak szörnyeknek tekintjük őket.

Ismerkedjünk meg tehát a rettenetessel:

Az undorító Gronckle:

dragon1

A csúfságos Zippleback:

dragon2

A szörnyűséges Terror :)) :

dragon3

A rémséges Rémálom:

dragon4

A halálos Nadder:

dragon5

És a legeslegveszedelmesebb mind közül, a Night Fury, amit élő ember még nem látott:

fury

Ezt muszáj látni, és csak szeretni lehet.

Nagy 10

The Book of Eli


eli


Na, ennek is eljutottam a végére. Miután a The Road-ról sok jót hallottam, s hamar rá is kattantam, a The Book of Eli felé irányuló figyelmem teljesen lelankadt, sőt be is vallom, kicsit irtóztam tőle. Persze meg volt az okom rá: poszt apokaliptikus film, Denzel Washingtonnal. Ez a két dolog elég volt nekem az irtózathoz.

Be kell valljam, tévedtem ezzel a filmmel kapcsolatban,bár nem teljesen, hanem csak úgy félig meddig.

A történet 30 évvel egy, a világunkat teljesen tönkretevő háború után játszódik, ahol hősünk, Eli magányosan vándorul Nyugat felé, harcol a túlélésért, s védi ritka könyvét, melyből mára már csak az az egy maradt…

A film címének első hallatán egy másféle, amolyan ereklyeszerű könyv jut eszünkbe, s amikor kiderül az igazság, melyik könyvről van szó, a néző ahelyett, hogy csalódna, csak még jobban érdekeltté válik.
Ez a film nem olyan, mint a The Road. Először is az apokalipszis kiváltó okai különböznek, ott az emberi tevékenységek okozta természeti tragédia volt, míg ebben az esetben egy háború. Ezért is vallom, hogy nem volt jó ilyen közel kihozni ezt a két filmet, mert az egyik szerint tragédia, a másik szerint háború, s aki mindkettőt látta, az utóbbit fogja kétkedve nézni, mivel az első már beleette magát emlékezetébe.

A film hangulata és színvilága bámulatos. Kopár, kietlen és szürke. Kicsit talán Mad Max-es, de ez nem rossz dolog. A cselekmény elég vontatottan alakul, de nem annyira vontatott, hogy elveszítsd az érdeklődésed. Ez talán a nem túl sok, de a filmbe igazán a kellő pillanatokban beillesztett akciójeleneteknek is köszönhető, melyek igazán fenomenálisak. Itt le a kalappal. Nem töltenek túl gyilkolászással, de azért van elég belőle.

Van azonban néhány őrületesen nagy baki is, amit nem tudom, hogy az Életbe tudtak úgy hagyni. Most én vagyok túl kritikus, vagy ezek másoknak is szemet szúrtak? Itt olvashatjátok őket. Nem akartam őket szimplán leírni, mivel ez már így spoileres, s akit nem érdekelnek, annak nem akarom elrontani a film élményét. Ezek a bakik nekem azért rontották valamennyit a hihetőséget.

Még gyorsan a színészekről: Eli nem volt egy túl komplikált karakter, az akarat, hit és elhivatottság mintaképe, Washington pedig hihető, jó alakítást nyújt.
Gary Oldman lesz az álmodozó hataloméhes rossz fiú, számomra ő vitte a filmben a prímet, már csak a jó kis ironikus gonosz dumák miatt is (imádom őket). Mila Kunis (Solara) alakítása mintha egy kicsit sántított volna, de ne bántsuk ezért… Jennifer Beals-nek pedig érdekes karaktere volt (Claudia), akire jutahott volna kicsit több hangsúly a filmben…

Felemás élmények, hangulatos, érdekes film, de nem lesz a kedvenced.

7/8

Astro Boy


astro


Hmmm… ez szintén elég felemás élmény volt. Gondolom mindenki tudja, hogy a Japán manga filmesített változatáról van szó. Astro Boy: a tervezők először egy kicsit idősebbnek akarták csinálni, nem gyereknek, míg a képregényesek ragaszkodtak a gyerekhez, végül kiegyeztek a kettő között, lett belőle Level 5… az az olyan 11-12 éves.

A történet a jövőben játszódik, Metro City-ben mely csak annyi kapcsolatban van a földdel, hogy odaszórja szemetét. Az emberek helyett már minden piszkos munkát robotok végeznek. Toby a robotok atyjának gyermeke, zseni akárcsak apja, de minden lében két kanál is. Egy a polgármester miatt balul elsült kísérlet után (vörös, kék gömb,…) Toby meghal. Apja nem tudja elfogadni a halálát, így születik meg Astro Boy…

Igen, gyerekeknek való. Ráadásul ami nem tetszett, hogy a földi résznél igencsak sok elem a Robots(2005)-ra emlékeztetett. Amúgy elég kalandos, néhol vicces, néhol drámai, persze happy end, mint az ilyen filmek általában. Volt még benne egy kis Godzilla is… aki jobban odafigyel a fő harcra, majd észreveszi. Az animáció egész vagány, bár hol nem az mostanában.

Ismét neves színészek kölcsönzik hangjuk a karaktereknek, pl: Nicolas cage, Bill Nighy, Donald Sutherland, Freddie Highmore, Samuel L. Jackson, Eugene Levy, Nathan Lane, …

Nem maradt túl sok írni való, öcsikéink szeretni fogják.
7/8