Goodbye 2010


Most, hogy ismét elővettem azt a bizonyos filmes listát, melynek a végéhez mindig az új címeket hozzácsapom, akarva-akaratlanul azt vettem észre, hogy néhány cím még 2010-ből való. Először csak simán ki akartam törölni őket, de mi a fene, ejthetek róluk néhány szót…

Egy kis zene, hogy ne unatkozzatok:

Jöjjenek a címek:

 

Amiket érdemes látni: 

1. Biutiful: Egy film egy emberről, akinek szánalmas élete vége felé a halál a vállára telepedett.  Kemény, tragikus, kicsit sorsirónia. Két órán keresztül veri a fejedbe az emberi kicsinyesség, kilátástalanság, értelmetlenség, érzéstelenség, a belenyugvás, s az érdektelenség érzését. Mit ér az emberi élet? Mit ér akkor ha nem nyújthatod azt szeretteidnek amire talán képes lettél volna? Mit vagy képes lenyelni s megtenni csak azért, hogy esetlen valami maradjon utánad? Szerintem nagyszerű film. 10

2. The Man From Nowhere (Ajeossi, Bácsi) – egy töröttnek tűnő emberrel a középpontban, aki mintha valami sötét múlt elől bujkálna.  Hősünk összebarátkozik egy kotnyeles kislánnyal, akit azonban elrabolnak miután anyja drogügyletekbe keveredik. Mire lesz képes csendes hősünk, hogy megmentse egyetlen barátját? Nagyszerű film, attól függetlenül, hogy a sztori egyszerű, sima, kicsit sablonos. Ami jó, az mind stíluselemekben jön: különös kegyetlenség, karakterisztikus mozdulatok és mondatok, nagyszerű harcjelenetek és koreográfiák, s bár a film kicsit lassan indul, miután felpörög, olyan simán visz végig a hátán, hogy alig várod majd mi történik a következő pillanatban. 10-es keleti módra. 

3. Montevideo, Bog te Video – egy kellemes hangulatú komédia a szerb foci első aranykoráról, s a válogatott rögös, de annál érdekesebb útjáról az 1930-as (első) világbajnokságra. Meglepően kellemes hangulatú, s élvezhető film volt. 9.5

4. Stake Land – egy viszonylag no-name, de annál érdekesebb film. Egy fiatal fiúról szól, aki hirtelen egy vámpír-apokalipszis közepében találja magát, s egy Mister-nek nevezett vámpírvadászhoz csapódva utazik majd az új-Éden felé. Mi volt érdekes ebben a filmben? Kicsit roadmovie-feeling, ami azonos mennyiségben keverte a kegyetlenséget a kilátástalansággal, a durvasággal, s valahol mégis maradt benne egy kis emberi érzés. Tudom, hogy ilyet meg ehhez hasonlót már egy csomót láttatok, de szerintem ez valamennyinél jobb volt. 9.5

5. The Ward – John Carpenter nevét gondolom nem sokan kell magyarázni, ha mégis akkor annyit róla dióhéjban, hogy a modern filmes horror egyik atyja. Ettől függetlenül, Mr. Carpenter az utóbbi 15 évben nem sok sikeres húzással dicsekedhet, s valahol ez a film is felemás élmény. A sztori egy fiatal nő körül forog, aki diliházba kerül, miután porig éget egy házat. Az elmegyógyintézetben pedig lenyugvás helyett szellemekre akad…  A film első része nagyszerű, a mára már klasszikussá vált horror filmek rengeteg eleme fellelhető benne, egész hatásos újraillesztésben. A film vége azonban túlcsavart s kaotikus, egy kis forgatókönyvírói ötlettelenséget sugároz.7.5

6. Trust – David Schwimmer legújabb rendezői dobása, egy furcsa családi dráma, a középpontban egy tinilánnyal, aki egy internetes “pedofil” csapdájába esik. A film első fele érdekes, a második fele zavaros s nyavalygós.  7.5

7. Hesher – Az angyalaink néha furcsamód találnak ránk. A film egy fiatal fiúról szól, aki anyja halála után egy széteső családi fészekben tengeti napjait, egy csendes kisvárosban. Itt akad össze Hesher-el, a tomboló rocker-el, aki valahogy attól függetlenül, hogy látszólag haragban van az egész világgal, valahogy mindig a közelében ragad. Fura film, vontatott, excentrikus, abszolút nem mindenkinek való, ugyankkor valahol kellemes s emberi is. Nehezen tudtam eldönteni hova is tegyem. 8

8. Everything Must Go – hősünk lábadozó alkoholista, aki épp most szabadult meg munkahelyétől s feleségétől is. Újrakezdésképp az a fantasztikus ötlete támad, hogy minden felesleges vackát háza elé hordja, s odatelepszik mellé, amíg el nem adja. Újrakezdés ez, vagy segélykiáltás? Mindenesetre hősünk kicsi magánakciója által új embereket vonz maga köré…    Kicsit kellemes, kicsit unalmas, néha vicces, néha vacak.  De érdemes belenézni… 7.5

9. Tropa De Elite 2 – A nagyszerű brazil film folytatása. A feszültség marad, de átalakul. A durvaság változatlan, csak más szemszögből van megközelítve. Kevesebb akció, több korrupció, több politika jellemzi, de ettől függetlenül nagyon érdekes.  9

10. The Conspirator (A cinkos) – Az Abraham Lincoln halálát követő nyomozásról, a tettesek kézre kerítéséről, a bűnbakok meghurcolásáról. Egy elég érdekes hangvételű film, mely valamelyest az érem két oldalát ábrázolja az igazság hajszolásában. Mindenképp érdemes megnézni. Rendezte: Robert Redford, fészerepben: James McAvoy, Robin Wright, Tom Wilkinson, … 9

11. Repeaters – egy darab Kanada. Olyan sci-fi-thriller-féle valami, három klinikán javulgató junkie-ról, akik egy fura elektromos sokk után újra és újra és újra fogják élni ugyanazt azt eltolt napot, s persze egy idő után játszadozni kezdenek a lehetőségekkel. Nem megy túl mélyen a dolgok pszichológiai s filozófiai részébe, annál inkább akció s hatalomvágy orientált. Abszolút nem tökéletes film, de az árához képest jó.  7

 

(Mára ennyi, a bejegyzés holnap bővülni fog. 🙂 )

Veronika Decides to Die (2009)


veronika


Úgy látom, elérkezett az idő, hogy a Coelho könyvek is filmvászonra kerüljenek. Én itt most a filmről fogok írni, s nem fogom összevetni a könyvvel, talán minimálisan. Ha a könyvet akarjátok, akkor olvassátok el .

Mit is mondjak. A film egész jól megragadta a könyv ízét, Bár Ljubljana helyett New York-ot kapunk, s talán egy kicsit jóval sikeresebb Veronikát, de a gondolati egység megmaradt, még akkor is ha a filmbéli kísérletnél a ‘búcsúlevél’ egyszerűen szánalmas.

Veronika meg akar halni, öngyilkossági kísérlete azonban nem jár sikerrel. Egy intézetbe kerül ezek után, ahol megtudja, parádés kísérlete miatt a szíve meggyengült, s talán már csak napjai vannak hátra…

Mondtam, hogy nem fogom összevetni a könyvvel. A kettő szerintem kicsit más ízű, viszont itt nem mondhatom el ugyanazt, mint mondjuk a Dan Brown könyvek filmes verzióinál (ahol a filmeket kb. csak csapnivalónak nevezném). Ez drámai volt, beteges, szomorú, s igazán sajnálatra méltó. Az elején még egy kis undorral is tölti el a nézőt az, hogy egy nő, akinek igazából semmi oka sincs, hogy nyavalyogjon, ahelyett, hogy változtatna az életén, inkább csak egyszerűen eldobná azt. Aztán telnek a percek, s főhősnőnk apró felismerései csak egyre szimpatikusabbá fogják tenni… én először a filmet láttam, aztán olvastam a könyvet. Be kell valljam, nem vagyok egy Coelho rajongó, de lélektani szempontból mindenképp érdekes olvasmány volt. Ugyebár Coelho maga is megjárta a ‘diliházat’, s ez a könyv tulajdonképp az ő emlékeinek egy, a családjára nézve nem sértő, formája.

Mi volt a film hibája… itt-ott egy kicsit lapos volt, néhol picit unalmas, néhol picit kiszámítható, s egy-egy helyen nem igazán jött át a mondandó. Amúgy ez az első film, ahol Sarah Michelle Gellar-t végre igazán játszani láthatjuk, úgyhogy már csak ezért is érdemes megnézni.

7/8

Kaméleon(2008)


kame


Gondoltam ejtek erről is néhány szót, ha már magyar filmet ígértem, mert igazán jó volt. Olyan volt, mintha egy jó Hollywood-i filmet néztem volna, csak magyarul (nem szinkronnal).

A történet középpontjában két intézetben felnőtt férfi áll, akik gazdag nők pénzéből élnek. Pontosabban abból, hogy kifosztják őket. De nem sima rablással, ésszel. Egyikük a csábító, míg a másik rendezi a dolgokat a háttérben. De mi lesz akkor ha a csábító nagy fába vágja a fejszéjét?

Jönne még, hogy írjak egy-két mondatot, de az már túl sok lenne.
Nagyon jó a történet, bár nem túl bonyolult, s Isteni alakításokat láthatunk Nagy Ervintől, Hámori Gabriellától, Trill Zsolttól, Kulka Jánostól s Csányi Sándortól. Tényleg mondhatom, összeszedték a dolgok javát.

A film inkább komédiának indul, de aztán drámába torkollik. Van benne néhány érdekes s szép gondolat, melyek csak úgy el vannak ejtve egy-egy mondatban, néhány képben, rövid képsorban. Goda Krisztina pedig a Szabadság, szerelem s a Csak szex és más semmi után pedig összehozott még egy igazán jó filmet.

10

The Uninvited


unin

Be kell ismerjem, ez jobb volt mint vártam. Néhány helyen váratlan volt, a feszültség az elejétől a végéig megmaradt, s a kellő fordulatok is meg voltak. Mondjuk ettől még nem a filmtökéletesség mintapéldánya, de egy horrortól ez nem rossz.

Anna 10 hónappal anyja halála s öngyilkossági kísérlete után hazakerül az intézetből, de még most sem emlékszik arra a bizonyos éjszakára mikor beteg édesanyja meghalt egy tűzben. Újra találkozik nővérével, s az új anyukájával is, aki régen édesanyja ápolónője volt. A két lány a fejébe veszi, hogy mostoha anyjuk ölte meg édesanyjukat, s ezt minden áron be akarják bizonyítani… a múlt árnyai pedig elszabadulnak.

A film Trailere nagyon rossz volt… szerintem sokan már a trailer alapján meg sem nézték… s ezzel veszítettek, mert az év egyik szórakoztató kiss pszicho filmjéről maradtak le.

Megér egy pillantást,

8