Trolljegeren (The Troll Hunter, 2010)


Ahhoz, hogy ezt a filmet igazán értékelni tudjuk, félre kell tegyük Harry Potter-t, a Gyűrűk urát, bár Tolkien nagy troll tisztelő hírében állt, s a Warcraft-ot. S induljunk ki mondjuk a P. C. Asbjørnsen és J. E. Moe által összegyűjtött norvég folklór történetekből. A csúf, büdös, sokméretű, változatos, kegyetlen, viszonylag intelligens vagy állatszerű lényekből, akik szerették a hídra kötözött kecskét, s kővé váltak a napfényben.

Sztori:

Egy amatőr egyetemista dokumentumfilm csapat orvvadászok után nyomoznak, akik állítólag illegálisan ejtenek áldozatul állatokat szerte az országban. Egy fura vadászra bukkannak, Hans-ra, akit megrögzötten követni kezdenek, s bár a vadász megpróbálja visszatartani őket, végül a szenzáció éhes egyetemisták az elkóborolt trollok kegyetlen világába csöppennek…

Vélemény:

A film stílusa elég amerikai… amolyan tipikus found footage Mockumentary-style. Ez azért,hogy valamennyire eladható legyen s érdekesebbnek tűnjön. Ami valamennyire egyedivé teszi, az a tipikus norvég stílus, feszült jelenetek keverve egy kis beteges északi humorral, néhány elmés beszólással, undorító jelenettel.
A trollok ábrázolása nagyban hasonlít a norvég mitológiában körvonalazódott fura lényekhez, bár én úgy emlékeztem, hogy a mitológiai lények kicsit intelligensebbek voltak. Többféle trollal ismerkedünk meg a film során… ha jobban belegondolok, szinte végig vitt a troll fajtákon, a barlangitól az óriásig. Ami nagyszerű volt, hogy sok viszonylag lapos keresgélős jelenet, s rezgős kameraállások után egyszerűen robban a feszültség. Akárcsak hőseink állsz és nézel, s attól függetlenül, hogy az egész elég statikus, érzed, rohanni kellene.

Ahhoz képest, hogy a film elég olcsó, az animáció meglepően jó. Talán azért is, mert vállkamerán keresztül látott éjszakai, illetve ködös fényviszonyok mellett könnyebb élethű animációt teremteni, az emberi szem elégtelenségei miatt, de ez ígyse-úgyse vesz el semmit a film érdemeiből. A másik jó dolog, hogy az animáció nem volt túlhasználva. Annyi volt amennyi kellett, amikor kellett. A nézőre gyakorolt hatás szempontjából a film az elejétől a végéig topon volt, s ami nagyon jó volt, hogy akkor sem feledkeztek el a történet alakításáról miután nagyban belecsöppentünk a trollok vad világába.

Most spoilerezek egy kicsit… szóval aki nem szeretné olvasni, az hagyja figyelmen kívül ezt a paragrafust.
Az egyetlen picit rossz dolog talán az volt, hogy miután az első kamerás oly csúfosan a kárhozatba vész, se perc alatt pótolják egy másikkal. Csak úgy. Ez a rész kicsit érzéketlenül hatott. De ez tényleg csak apróság.

Nevek: Nem sok, de nagyon jól tették a dolgukat.
A prímet Otto Jespersen viszi, a trollvadászunk, aki egymagában megadta a film ízét komikus komolysággal. Csak később értesültem az ő norvég politikai komikus státuszáról, annyit róla, hogy a valóságban is épp olyan vagány figura mint a filmben… csak talán kicsit modernebb módon.
a Többiek: Glenn Erland Tosterud, Johanna Mørck, Tomas Alf Larsen, Urmila Berg-Domaas, …
Rendezte: André Øvredal, akinek ez a második nagyfilmje, de az első igazán ismertté vált húzása.

Szerintem ezt látni kell!

10

Reklámok

The Men Who Stare at Goats


goat


Nagy port kavaró könyvből porkavaró filmet. Nem tudom ki lehetett az az ember, aki már csak a cím láttán is egy komoly háborús filmet várt, vagy egy sima vígjátékot. Gondolni kellett volna, hogy valami komplexebb agybántalom lesz, s emiatt nem kell fikázni.

Mint már a cím után is megtudhattuk, ennek a filmnek bizony több része igaz, mint gondoltuk volna (s ez a mondat a későbbiekben látottak alapján irtó vicces lesz).
A sztori középpontjában egy riporter áll, akit felesége elhagyott, s ezután élete sztoriját keresve Irakba akar menni. Itt fut össze Lyn Cassady-vel, akiről egy bolondnak tűnő embertől már hallott egyet s mást… még a ’80-as évekből eredő dolgokat… a szuper katona programból… ahol emberek emberfeletti képességekre tettek szert.
Ennél több iróniát egy filmtől nem is lehet várni. S nem hasat forgató röhejesen vicces, hanem az esetlen karakteres idióta fapoénos módon. Egyszerűen mintha az amerikai hadsereget, úgy ahogy van, lebohócozták volna, s bemutattak volna nekik egy nagyot. S az egészben tényleg az a legrosszabb, hogy a sztori egy része igaz, mert az amerikai hadseregnek tényleg van olyan ága mely a paranormális képességekkel foglalkozik… s ettől ez az irónia csak még hitelesebb s nem is ok nélküli lesz.

Nekem nagyon bejött ez a film, több okból is:
1. utálom a háborút s a katonaságot úgy ahogy van
2. imádom az ilyen kiforgató velős iróniát
3. a kedvenc karakán stílusú színészeim voltak benne: George Clooney, Jeff Bridges, Ewan McGregor, Kevin Spacey, s irtó nagyokat alakítottak.

Lyn Cassadyről (George Clooney)még annyit, hogy ő volt az a katona aki megölt egy kecskét … a puszta nézésével. (na itt röhögtem szét magam)

Szerintem ne hallgasson senki sem az IMDB-re ebben az esetben. Ezt látni kell.
10

Drag Me To Hell


drag
Sam Raimi!

ki is ő?

rémlik?

Ted Raimi bátyja és Bruce Campbell legjobb barátja. ,p

Komolyra fordítva a szót, az Evil Dead és a Spider-Man trilógia és A Simple Plan rendezőjéről van szó, aki egy újabb mesteri horror-fekete komédiával rukkolt elő (aki ismeri az Evil dead trilógiát, az tudja mit várhat már ennyiből is).

evil

A cast az no name, talán Justin Long neve mondhat valamit egyeseknek, és ez jól is van így.

De mit várjon az aki rávetemedik, hogy megnézze? Röviden, agyament néha borzongató jeleneteket, undorító poénokat, komoly misztikumon alapuló komolytalan 100 percet. A kecske pedig fenomenális.

A történet egy hitelező ügynöknőről szól, aki egy elutasított kérvényezés után egy átokkal ébred a fején, ami kezdi életét lassan de biztosan napfényes pokollá változtatni. Az éjszakáról nem is beszélve…

Benne van egy kultuszfilm feelingje…

10