Bunraku (2010)


Bunraku… mit is jelent ez a szó? mit is jelent ez a film?…
Hogy a film fura világa valamivel érthetőbb legyen: A bunraku egy tradicionális japán… bábszínház… színes 120 centis babákkal, színes papírdíszletekkel, színesebbnél színesebb történetekkel, pergős japán módon előadva… gyakran énekkel (kántálással) kísérve.

Sztori:
Na ezt a ‘halandzsa’ sztorit nehéz elmagyarázni… de szóval… egy világrengető háború után a fegyverek be lesznek tiltva, s az emberek újra pengével s ököllel kell megmérkőzzenek egymással… a bűn és a terror ettől még nem szűnik, a kegyetlenek hatalmasak lesznek, míg a gyengék el lesznek tiporva.

Két hős vetődik egy zsarnok uralta városba, mindkettőt más indok vezérli, de mindkettő képes az életét áldozni érte…

Vélemény:
Ez egy nagyon fura film… amolyan stílusegyveleg, nagyon le is lett szarva érte. Stílusát tekintve amolyan harcművészeti-akció film, egy nagy adag furábbnál furább stíluselemmel s történettekeréssel egybekötve. A sok stíluselem miatt a film sokaknak egy gyorsított gagyi halandzsának tűnhet, melyet könnyű megérteni, de nehéz követni.
Nekem maga a film eléggé tetszett. Tetszett a színpadias jellege, a színek, a zene, a sokat nem mondó szövegek, karakán karakterek, a jelenetek s helyek közötti kivágott papírkönyv-szerű átmenetek , összecsukló, majd újra felnyíló házak, stb. (nagyszerű, de viszonylag olcsó animáció).

Igazából élveztem a gyors tempót is, mert legalább megadta a történet menetét… kicsit keletiesen csak előre… ha lassabb lett volna, a lineáris történetfuttatás  az egyszerű, kicsit gyengus történettel nem igazán állt volna össze. A stílus maga kelet-amerikai… harcművészet fetish fegyvernélküli western fetish-el ötvözve… aminek már maga a gondolata is elég vicces.

A sztori nagyon sima és sablonos, s épp a stíluselemek teszik érdekessé. A szereplőkről épp annyit tudunk meg, amennyi a történethez elkerülhetetlen, s nem igazán bocsátkoznak filozófiai eszmefuttatásokba. A környezet kegyetlen, a karakterek erősek s kegyetlenek, minden adott az erejük összeméréséhez. A harcjelenetek nagyon jól vannak koreografálva, nincsenek össze-vissza ellassítva, kemények s dinamikusak.

A színészi játék… eh… nem rossz, igazából Woody Harrelson-t dicsérném, aki mellékszereplőként a háttérből nagyon szépen összetartotta a történetet. Lesz még egy kis elmélkedés a vadászról, a vadról, a zsarnokról, az erőről s az igazságérzetről, de mindez néhány mondatos keretek között, csak azért, hogy az elvadult akciónak legyen magyarázata. Még annyit, hogy Demi Moore-ból talán egy kicsit többet is ki lehetett volna hozni, Kevin McKidd pedig nagyszerűen adta elő a brutális szociopatát.

Szóval, ez egy olyan stílusos kis film, mely agyatlan szórakozást ígér, s egy percig sem igyekszik magát túl komolyan venni. Ha te sem teszed, talán jól elszórakozol rajta.

Nevek: Josh Hartnett, Gackt, Ron Perlman, Demi Moore, Woody Harrelson, Kevin McKidd, …
Rendezte: Guy Moshe

Egyszer igazán nézhető, még ha nem is lesz életed filmje.

8

Trailer:

The Good Heart (2009)


heart

Nemrég, a Knight and Day-nél említettem, hogy Paul Dano nevét még sokkal jobb idei filmeknél is említeni fogom. Itt az első példa, a The Good Heart.

Ez egy francia független, angol nyelvű film, melyet Dagur Kári (remélem helyesen írtam a nevét) izlandi rendező írt és rendezett. Mi teszi a filmet említésre méltóvá? Kezdjük talán a sztorival…

Jacques és Lucas egy kórházban találnak egymásra, ahol egy szobába hozta őket a véletlen, Jacques, a rátarti öreg fogadós, sokadik szívrohama és Lucas, a fiatal hajléktalan fiú, sikertelen öngyilkossági kísérlete után. Jacques egyedül tengeti a napjait, s a végtelenségig naiv s tiszta lelkű fiúban potenciális utódot lát, rá akarja hagyni kocsmáját, ezért maga mellé veszi, s megtanítja az igazi férfias vendéglátás csínja-bínjára…

Ez a film sokkal több volt annál, mint amit eredetileg kinéztem volna belőle, nagyon kellemes, érdekes, ugyanakkor sokkoló élmény egy unalmas őszi éjszakán. Az első dolog amit megemlítenék, az a viszonylag kevés, de annál érdekesebb karakter. Mindenkinek meg van a helye, szerepe, értéke, amit képvisel. Szemtanúi leszünk, mit puhul meg a rátarti öreg báros szíve az esetlen fiú jóvoltából, mint válik a naiv fiú férfivá az öreg s egy fura szerelmi szál hatására, s egy fura példát kapunk a női lélek formálhatóságára is. A másik dolog, ami érdekessé teszi a filmet, az eredeti hangulat, ami átjárja. Amerikába van helyezve, de a kocsma, ahol a cselekmény játszódik, egy amolyan tradicionális századfordulós európai kocsmára emlékeztet igazán, bohém visszajáró arcokkal, amolyan kicsi, de eltolt éden, melyet a modern idők kapitalista szele nem érint meg, s hátat fordít az idő múlásának. A film végkimenetele tragikus, váratlan s sokkoló, ugyanakkor pozitív, szempont kérdése, s igazából csak az utolsó pillanatban értjük majd meg a film címét s annak igazi allegorikus jellegét.

Amit talán negatívumként említenék meg: néhány lapos perc, Lucas karakterének kicsit eltúlzott valója, s a végkimetel (keserédes… de talán túl csapott)

Nevek?
Hármat említenék… Brian Cox s Paul Dano fantasztikus alakítása… s Stephanie Szostak– mert karaktere furamód központi szerepet játszik a film kimenetelében (s a hozzáfűződő női jellemrajz pedig igencsak érdekes, tessék figyelni)

Még egy film, amit ajánlok mindenki szíves figyelmébe 🙂

9