Sucker Punch (Álomháború, 2011)




Zack Snyder filmjeit általában kedvelem. Ott volt eddig a Dawn of the Dead (2004), 300 (2006), Watchmen (2009), és a Legend Of The Guardians (2010), és most muszáj volt hogy jöjjön egy ilyen Sucker Punch -féle, hogy megváltoztassa a véleményem.

Igazából nem tudom, hogy ezt a filmet utáljam, vagy tiszteljem-e, mert szeretni semmiképp sem tudom. Ha úgy igazán össze akarnám foglalni, kb. azt mondhatnám: hogyan lehet túl sok fantáziával, animációval és lopott túlbonyolítással megölni egy közepes alapgondolatot.

Sztori:
A hatvanas években játszódik, mikor a BabyDoll-nak becézett szőke lány, édesanyja halála után, gonosz nevelőapja hatására, elmegyógyintézetbe kerül. A következő pillanatban már lekötözve találjuk egy székben, s egy ismeretlen orvos lobotómiát akar végezni rajta (lobotómia– emberke lenyugtatása egy agybavert vékony csákány segítéségével. Ha jól találják el a pontot- kedves emberke, ha nem … s ez a gyakoribb – répa, retek, mogyoró), mielőtt azonban a csákány beverődne, a fantázia szárnyalni kezd…

Vélemény:
Na most kellene elmagyaráznom, mit is jelent az, hogy utáltam, de tiszteltem…
Már amikor először magyarázatlanul a lobotómiához értünk, tudtam, hogy itt most valami nagyon dús dolog következik, s igazam is volt, hirtelen egy Moulin Rouge-szerű bordélyban találta hősnőnk magát, ahonnan meg kellett valahogy szökni… de ehhez bizonyos eszközök kellettek… ezt nem magyarázom részletesebben, lényeg ami lényeg, itt Babydollnak táncolnia kell miközben ezeket beszerzik, de amikor táncolni kezd, hirtelen egy új, vad, harcos fantáziában találja magát, ahol harcolnia kell, pl. gépfegyveres keleti szellemekkel, vagy náci zombikkal, hogy csak a Dod Sno vagy a sima manga beütést hozzam fel. Ez pedig már a történet harmadik szintje, s az egész tiszta Inception. ingázunk a második és a harmadik szint között, miközben kialakul valahogy egy konfliktusokkal teli néhány hét története, egy szökési kísérlettel fűszerezve… innen érünk vissza az elejére.
Mi tetszett? A merészsége.
Mi nem tetszett? Minden más. Emily Browning szép, de nagyon gyenge volt vezérszereplőnek. A szintek közötti masszív különbség úgy környezetben, mint mozgalmasságban, teljesen élvezhetetlenné teszi a filmet, egyszerűen nincs egy normális ritmusa. 2 réteg valóságszerű… míg a harmadik átmegy Duke Nukem-be, csak csajokkal. A bordélyos rész nem elég részletes, és meghökkentő, más szóval lapos. A kezdeti jelenetek a lassítások miatt minden erejüket elvesztik, a zene eszméletlen jó, de olyan kaotikusan közévágva, hogy csak még jobban a néző agyára megy, a harcos jelenetekben túl sok a lassítás… én értem, hogy szép az animáció, de ez már mégis sok…
Nem tudsz úgy végignézni egy másfél órás filmet, hogy az elején sejted mi a franc történik… aztán egy óráig nézed a képernyőd, s agyad jobb fele azt kérdi a baltól: Ez most mi a f.sz? Az meg azt válaszolja: Nemtom… nézzük inkább a falat… az koherensebb. A film végén minden összeáll… ha ki bírja várni a néző… és elég erősen figyel. Amikor teljesen összeállt a kép, az volt az első gondolatom, hogy: tiszteletem a bonyodalomért, de ez a film rémes volt

Nevek:
Emily Browning, Abbie Cornish, Jena Malone, Vanessa Hudgens, Jamie Chung, Carla Gugino, Scott Glenn, …

Tiszteletem annak aki túlélte ezt a filmet!

5

Vanishing on 7th Street (2010)



Kíváncsi voltam rá, hogy ez a film tényleg olyan rossz volt-é mint az imdb értékelése… ezért érdeklődéssel fogtam neki. Aztán az egyik pillanatban tudatosult bennem a rettenetes…

Sztoritime…

Szóval, Detroit-ban vagyunk, sármos Hayden Christensen jelenlegi városában. Az elektromosság elszáll… s szinte mindenki eltűnik. Néhány megmaradt túlélőnk pedig az egyre rövidülő napok alatt fog küzdeni a marcangoló sötétség ellen…

Na jó…
Mi volt a jó?… hát nem sok… néhány jelenet egész feszült volt, s volt benne egy-két vagány látomásos képsor. Itt sajnos a pozitívumok elakadnak. Mert ennek a filmnek akkora egy ordító hibája van, hogy szinte pofon veri a nézőt:
– Jön a sötétség… s néhány emberen kívül mindenki eltűnik. Legyen. A sötétség azonban oly erős, hogy a nappalok rövidülnek, s az árnyvilág lassan átveszi az uralmat világunk felett. Jól hangzik. Akkor hogy az istenbe tudják vele felvenni a versenyt egy rozsdás verdával, néhány neonnal, zseblámpával, meg egy tartalék generátorral… KI TALÁLTA EZT KI?

Brad Anderson olyan filmek rendezője, mint a: Happy Accidents (2000), The Machinist (2004), Transsiberian (2008) … ennél szerintem többre is futja tőle. A Vanishing on 7th Street-et melléfogásnak nevezném a hangzatos sztori, s az annál még hangzatosabb nevek ellenére is.

Ja, a hangzatos nevek:
Hayden Christensen, John Leguizamo, Thandie Newton, …

Ki lehet hagyni.

5

Black Swan


swan

(Éjjel fél 3 van… nézek magam elé, le vagyok sokkolva, s csak az jár az eszemben, hogy ha ez a film nem kap legalább 2 Oscart, akkor megette a fene az egészet. Aronofsky pedig olyat csinált, ami ijesztően közel van a tökéleteshez. Holnap bővebben…)

… ígértem egy bejegyzést, s eddig adós maradtam vele. Lehet most jelentkezem utoljára ebben az évben. Gondoltam legalább amit félbehagytunk azt fejezzük be.

Miről szól a Black Swan? Hát igen, itt jön a bajos része, mert még a cselekményt elég könnyű behatárolni, a filmet már nem annyira.

Egy kicsit labilis, de zseniális és maximalista balerina megkapja élete szerepét A Hattyúk Tava modern interpretációjában, de a szerep érdekében óriási átalakuláson kellene átesnie, úgy a színpadon, mint a magánéletben, hogy hiteles legyen. Azt fogjuk követni, hogy birkózik meg balerinánk a változásokkal, a zsarnok édesanyjával, a kétszínű művészvilággal, a konkurenciával…

… Igen, a film erről szól, de ha ezt olvasom, azt kell mondjam, hogy teljesen más volt. Ez olyan volt, mint egy dupla Hattyúk Tava, egy színpadi, egy igazi, s mind a kettő öngyilkossággal végződik. Ez a film megragadott s két órán keresztül el nem eresztett, egyszerűen arra kényszeríti a nézőt, hogy együtt éljen a hősnővel (aki egy balerina, s nem is szimpatikus). A változás, külső s főleg belső, kézzelfogható lesz a film során, a látomások szinte még soha nem voltak ennyire hatásosak. Azt hiszem, most értettem meg igazán, mi is megy végbe egy labilis agyban… mi okozza azt a furcsa ide-oda csapzódást a semmin. A látomásos jelenetek tökéletesen voltak időzítve… mindig a legrosszabb pillanatban, először felhergeltek… aztán elcsitultak, aztán a cselekmény visszanyerte normális menetét, s csak pár perc múlva visszatérve a gondolatra… egy része nem is létezett… ez eszméletlenül hatásos volt. A kulcs abban volt, hogy más filmekkel ellentétben, a jelenetek nem voltak sem túl rövidek, sem túl hosszúak, Aronofsky itt nem ment úgy végletekbe mint a The Fountain esetében például. A végkimenetelt már elárultam, de ezt már úgyis érezni fogod az első perctől, mikor találkozol a törékeny balerinával, aki még megszólalni is alig mer. Ami érdekes volt még, hogy a tudathasadást képzeletbeli fizikai átalakulással próbálták szemléltetni a film vége felé. Ez teljes ellentétben volt a film addigi menetével, kicsit túllőtt a célon, s csak még hátborzongatóbbá tette az egészet. …próbálom itt leríni az élményt s nem sikerül. Karácsony előttre csodálatra méltóbb negatív filmet nem is találhattam volna.

Nevek:
Rendezte: Darren Aronofsky
Nevek: Natalie Portman (eszméletlen), Mila Kunis, Vincent Cassel, Barbara Hershey, Winona Ryder, Benjamin Millepied,…

Ez egy olyan film, melyről órákat lehet beszélni anélkül, hogy bármi meghatározót mondanál. Must See!

10(^2)