A vadászat folytatódik.



2 hónap és 8 nap. Mit jelent ez? Ennyi ideje nem írtam. Miért is? Mert mindig akadt más szarság ami lekösse vagy az időm, vagy az agyam, de legtöbb esetben mindkettőt. Éljen a mókuskerék!

Abba viszont belegondolni is rossz, hogy mennyi film gyűlt fel a listámon ez idő alatt, főleg ha azt vesszük figyelembe, hogy napi egy filmet akkor is megnézek, ha csak 2-3 vagy 4 órát alszom aztán. Egyeseknek pia, másoknak vicces tabletták, vagy kaja, vagy esmeralda, vagy örökös siránkozás, vagy twilight… nekem ez. Nem nyújtom hát a szót, csak az újabb vadásszezon kezdetét akartam jelezni… 🙂

Meg egy kis zene, hogy ne unatkozz betűrakosgatás közben…

1. London Boulevard (2010) – egy ex bűnözőből lett botcsinálta testőr egyensúlyozása az alvilág, testi kísértések s a múlttól való szabadulás között. Colin Farrell s Keira Knightley, megszokott sztori, néhány jól illesztett elemmel, sablonos, de mégis hatásos csattanóval. 8

2. The Way (2010) – erről hosszabban szerettem volna írni, de nem jött össze. Egy gyönyörű film egy apáról, aki arról értesül, hogy fia az ‘El camino de Santiago‘ (aki nem tudná, Európa egyik leghíresebb zarándokútja) kezdetén életét vesztette. Az apa a fejébe veszi, hogy beteljesíti a fia sorsát, és eljuttatja az úti célba. Gyönyörű film, emberekről, emberségről, fájdalomról, megnyugvásról, választásokról, az életről. Visszatekintésekkel tarkított, színes tájakon átvezető, az emberi lélek mélyébe markoló film. Martin Sheen egyik legjobb alakítása az utóbbi időben. 10

3. The Way Back (2010) – Egy megkérdőjelezhető igaz történeten alapuló film, mely a szabadsághoz vezető hosszú utat írja le, Szibériától egészen Indiáig. Nagyszerű alakítás Jim Sturgess-től s Ed Harris-től. Viszont kötélidegek kellenek ahhoz, hogy végignézd. 8.5

4. The Eagle (A Sas -2011) – ott folytatódik, ahol a Centurion abbamaradt. Egy római katona, apja becsületének érdekében, vissza akarja szerezni a tragikus sorsú kilencedik légió aranysas szobrát, s hűséges kelta szolgájával a vad, még akkor nem skót felföld mélyébe fognak merülni. Channing Tatum, Jamie Bell. A Centurion jobb volt, de ez is nézhető. 7.5

5. The Rite (A rítus, 2011) – Ördögűézés Anthony Hopkins módra. Been There, done That. 5.5

6. The Adjustemt Bureau (Sorsügynökség, 2011) – érdekes perspektíva, nyomi szerelmi történettel ötvözve. A szerelem mindent legyőz, még akkor is, ha egy teljes titkos sorsváltoztató ügynökség van ellene. A film sorselhatárolós ötlete fenomenális, s valahol politikai kritikát is takar. A lehetőségek szerint, ezt vagy akcióval, vagy romantikával lehetett volna övezni, hogy a közönséges nézőknek emészthető legyen, ezen film esetében ez utóbbi győzött, s egyértelműen a film kommersz gyengepontja is lett. Matt Damon, Emily Blunt. 8.5

7. Unknown (Ismeretlen férfi, 2011) – felébredsz a kómából, s rájössz, hogy valaki más lépett a helyedbe, s identitásod lényegében megszűnt. Ezért pedig elindulsz, hogy az igazad bebizonyítsd… érdekesen kezdődik, de már az elejétől sejteni lehetett hogy a 007 s a Bourne filmek homogén keverékébe fog torkollani. Ettől függetlenül nagyon is nézhető. 8

8. Take me Home Tonight (Szédületes éjszaka, 2011) – eltolt okosfiú, aki inkább a kényelmes semmit választja ahelyett, hogy valamit kezdjen az életével, s egy videotékában tengeti napjait. Egy napon odavetődik a lány aki elérhetetlennek tűnt gimiben, s most is elérhetetlen, de egy ügyes hazugság s egy felvetődő partilehetőség után a kocka fordulni látszik, marad hát a hazudozás, aminek persze sok-sok necces helyzet lesz az eredménye. Sablonos film? igen, az, kétségkívül az. De mi volt megkapó benne? A feelingje. Olyan tipikus kilencvenes évek vígjátéknak volt felépítve, amiken mindannyian felnőttünk (ezt persze a 20+ korosztályra értem), s amiket olyan szívesen hordunk le, s mégis, amikor valami ilyesmivel találkozunk, valahol édes nosztalgiát kelt, még akkor is ha csak hollywoodi töltelék. BTW, Topher Grace szimpatikus volt ebben a filmben, ez is egy olyan mondat amit csak egyszer írok le ebben az életben. 8.5

9. Dylan Dog – Dead of the Night (2011) vannak a normális emberi lények, s vannak a horrorfilmbe illő alakok. Persze mindkét fél létezik. A kettő közt van Dylan, a detektív, akinek a múltja a két fél közé tehető valahova, a jelene pedig, akármennyire is ellenére van, ugyanoda vezeti vissza. Nyolcvanas évekbe illő sablonos sztori, kellemesen fekete humorral fűszerezve. Maga a film nem igazán jó, de nézhető, még akkor is ha Brandon Routh annyira fásult, mint a száz éves tölgy az erdő közepén. 7

10. Gnomeo and Juliet (Gnómeó és Júlia, 2011) – a shakespeari tragikus történet kertitörpe animációba ültetve. Első gondolatom: utálom a kertitörpéket, s a hideg futkos tőlük a hátamon. Így nehéz obektívan ítélkezni. Második gondolatom: volt benne néhány érdekes ötlet, de a fűnyíróversenyes és a rózsaszín flamingós részeken lovagolva, s sok más apróságon tovább kiakadva azt mondhatom, menekülj! 4.5

Mára Ennyi. Folyt. Köv.

Reklámok

Hereafter (2010)



Clint Eastwood legújabb dobása. Nézzük csak miről van szó…

Sztori: három ember, akiket megcsap a halál szele. Az amerikai egy különös képességre tesz szert (kommunikálni tud a halottakkal), mely teljesen tönkreteszi az életét. A francia újságírónő életét egy szökőár forgatja fel, s egy könyv írására készteti, míg egy londoni kisfiú ikertestvérét veszíti el. Hármójuk útja pedig valahogy összekapcsolódik…

Mint már a sztoriból is látszik, a cselekmény három szálon fut. Az egész lassú, nyomott és lassan bontakozik ki. Mind a három hős békétlen, a teljesség és válaszok után kutat. A szökőár brutális dinamikája az elején felpörgeti a nézőt, s emiatt a film közepe felé a figyelme a lassú cselekmény hatására akarva-akaratlanul lankadni fog, hiába járja át az egészet a misztikum szele. A képhatás nagyon tetszetős, a színészi alakítások jók, azonban olyan töltelék karakterekkel is találkozunk, akik csak húzni fogják az egészet, feszültséget generálva. A szálak nagyon szerteágazóak, s bár a végén Charles Dickens segítségével sikerül összekapcsolni őket, egy félig-meddig semmilyen megoldást kapunk, s az a plusz, ami a filmet igazán naggyá, látványossá, feledhetetlenné tehette volna, valahogy elmarad. Ha hasonlatot kellene rá találni valahogy, azt mondanám olyan volt mint egy törött tükör. Néhány hét múlva már arra sem emlékszel, hol állott a szobában. Ha a három rész közül választanom kellene, azt mondanám, hogy a film legjobb része az ikertestvérek sztorija volt.

Nevek: Matt Damon, Cécile de France, Frankie és George Mclaren

Ez már a második Eastwood film(az Invictus után) mely kis csalódást okozott, túl erőltetett s földhöz ragadott volt, pedig higgyétek el, nem amerikai csodasztorit vártam. Az előbb említett negatív dolgoktól függetlenül viszont nem mondhatom azt, hogy nem érdemes megnézni. Az egész okés és korrekt, de sajnos semmi több. Ha más véleményen vagytok, akkor ne féljetek azt megosztani velem.

7.5

True Grit (2010)




A Coen testvérek 10 Oscarra jelölt filmjéről van szó (amiből sajnos végül egy sem lett meg). Ki gondolta volna, hogy egy hősies John Wayne western-ből egy kis modern hozzáállással ilyen jó dolog születhet… nem is beszélve arról, hogy (véleményem szerint) a True Grit mennyivel jobb legutóbbi filmjüknél, az A Serious Man-nél, még akkor is ha a témák különbözősége miatt a filmek közt nem lehet csak egyszerű párhuzamokat vonni.

Sztori:

Mattie Ross egy fiatal lány, aki a fejébe vette, hogy mindent megtesz édesapja gyilkosának a kézre kerítéséért. Így kerül majd kapcsolatba Rooster Cogburn-el, a kegyetlenségéről hírhedt marshal-al, akit, bár először semmibe sem veszi, végül mégiscsak sikerül felbéreljen. Útjuk az indián földekre fog vezetni, a mogorva öreg s a határozott, de ugyanakkor nagyon önfejű lány veszélyes kalandjának leszel a tanúja…

Puff…
Na ez úgy hangzik mint egy sima lovagolós piff-puff film. Jobban belegondolva az is. S mégis valami teljesen más. Mi tenné különlegessé? Hol is kezdjem… kezdjük a karakterek közti különbségekkel, a viszonylag kevés, de annál ércesebb párbeszéddel, azzal a fantasztikus valóságérzettel, mellyel az egész át van itatva, a hosszú, csendes jelenetekkel, melyek vad tájakra kalandoztatnak bennünket, ahol az emberi élet nem sokat ér, s miközben nézed, ez a sivárság teljesen átjár téged is, s azon veszed észre magad, hogy kicsit mintha szoronganál. Néhány vicces pillanat amely ebbe a vadságba ékelődik, s még emberibbé teszi azt. A halál gondolata, mellyel meg kell barátkozni, beteljesületlenül maradt utolsó kívánságok. Az a mód, ahogy a komplex karakterek illeszkednek ebbe az egészbe, kezdve az okos, határozott, de még túl fiatal lánnyal, a mindent megélt idős rókával, aki előbb lő, s aztán kérdez, mert így biztosabb, s a jó modorú Texas Ranger-el, aki a marshal teljes ellentéte. A vad közegben egy érdekes kötődés fog kialakulni a szereplők között, aztán a végkimenetel persze szinte könnyet fog csalni a szemekbe. Ha Cogburn karakterét nézzük, az egész film olyan lesz, mint egy jellemrajz. Kezdve a makacsságával, azzal, hogy a szabályok felé helyezi magát, lekezelő, iszákos, komikus… később hihetetlen bátorságról, s óriási szívről tesz tanúbizonyságot. Jeff Bridges alakítása pedig ismét mindent visz.
Ami talán nem volt igazán a topon a filmben, az Josh Brolin része. Tom Chaney-vel elég kuszán ismerkedünk meg, s az egész valahogy nem tűnt elég hitelesnek. Ami nehézséget okozhat még egyeseknek, az Jeff Bridges nehézkes, de annál autentikusabb mormogása lesz. De ez viszont nem hiba :p

Sok a duma… és még jöhetne… de jöjjenek inkább a nevek:
Jeff Bridges (őt imádjuk), Hailee Steinfeld (nagyszerű alakítás, nevet megjegyezni), Matt Damon (a szokásosnál szimpatikusabb), Josh Brolin (talán a film gyengepontja), Barry Pepper, …

Remélem nem fecsegtem túl sokat, ez a film egy élmény… szerintem modern western-t ennél magasabbra emelni nem lehet.


10

Green Zone


green


Huhhh, kicsit nehéz lesz nem elfogultnak lennem ezzel a filmmel kapcsolatban (bár mikor vagyok én egyáltalán elfogulatlan ?). Két dolog is volt, ami kb. jó 2 hónapig visszatartott attól, hogy megnézzem:

1. Irak – már magától a szótól borsódzik a hátam. Mert ha Irak, akkor jön a terrorizmus, robbantások, rendfenntartás, áldozatok, bla bla bla, csomó üres duma, melyekkel mindenki maga felé szeretné forgatni a szélkelepcét.

2. Matt Damon. – Utoljára a The Informant-ban láttam, s nem tudom miért van ez, tudom, hogy nagyon is jó színész, de az istennek sem tudom megkedvelni. Na, de ne erőltessük a lehetetlent…

… térjünk a száraz lényegre. Szóval, valahogy két hónap után rávettem magam, hogy megnézzem, s bár nem mondhatom, hogy kellemeset csalódtam, egész nézhető volt.

Miről is szól:
egy csapat amerikai katona az irakiak titkos tömegpusztító fegyverraktárait próbálja megtalálni, de sorozatosan vak infót kapnak, s nem találnak semmit. A csapat vezetője ekkor kezd el kutatni, vajon honnan is jöhetnek ezek a rossz információk? …

Véleményem: sok kavarós akció, katonaság, CIA, bürokraták, minden ami belefér, mozgalmas cselekményszál, mely egy percre sem satnyul el. A film nagyjából azt a nézőpontot próbálja meg hangsúlyozni, hogy az A.E.Á. akart mindenáron háborúzni, s ezért ürügyet fabrikáltak, mint már megannyiszor a modern éra történelme folyamán. Paul Greengrass a sok akció fordulatosságával nagyon el tudja fogadtatni a nézővel az elképzelését, s egy teljesen korrekt filmet fogtok látni. Korrektet, de nem nagyszerűt. Az a WOW igenis hiányozni fog.

Ne is mondjam, hogy ez az iraki téma úgy látszik nem csak bennem kelt már elcsépelt irtózatot, hanem a nézőkben is. Nem kevesebb mint 100 M Dollárt öltek bele (!!), s bizony néhány millió ebből még most sem térült meg.

Néhány szót a színészekről:
Matt Damon – jó alakítás, semmi különös
Greg Kinnear- tőle igencsak szokatlan, amolyan ‘rosszfiú’ szerepben láthatjuk, de ez is jól ment neki
Brendan Gleeson – kicsit szokatlan volt a hitman fejű ír színészt hírszerző mufti szerepében látni, de azt kell mondjam, nekem nagyon bejött az alakítása, olyan kicsit tunya mégis éleseszű ide-oda forgolódó ember nagyon jól körvonalazódott, s erősítette azt az érzést, hogy a látszat néha csalóka
Amy Ryan- szerintem csak azért volt a filmben, mert minden háborús film csattanós végkifejletéhez kell egy újságíró. Ez a recept, ezt el kell fogadni, s ennek tudatában kell majd továbbéljük sanyarú kis életünk.

Azt hiszem elfogyott a mondandóm ezzel kapcsolatban. Egyszer érdemes megnézni, de még egyszer nem ülnék neki.

7/8

Invictus (2009)


invictus


Clint Eastwood nem csak nagy színész, nagy rendező is. Pont. A Mystic River (2003), Million Dollar Baby (2004), Letters from Iwo Jima (2006), Changeling (2008), Gran Torino (2008) egytől-egyig nagyon nagy filmek (félreértés ne essék, tisztában vagyok vele, hogy Eastwood a ’70-es évek elejétől rendez filmeket, de én ezeket kedvelem igazán tőle). Az Invictus azonban nem nőtt annyira a szívemhez. Pedig nem igazán találok benne hibát.

Ha jobban belegondolok ez egy tökéletesen kivitelezett film. Az egyetlen hibája talán a témája. Most politikáról szól, vagy sportról? Mert ez bizony mindkettő, aztán talán egyik sem. Én értem azt, hogy ez a film a sport szerepét igyekszik hangsúlyozni egy nemzet összetartásában, viszont az egész filmnek a végére lett egy olyan amerikai érzete, mint amikor egy-egy filmben valami egyetemi focicsapatot istenítenek fel a magas egekbe, mert megnyert valami igénytelen országos amerikaifoci bajnokságot, csak persze itt még belekeveredett az apartheid utószele, Nelson Mandela személyével együtt, meg a rögbi vb.

Történelmi szempontból jó: 1994-1996-ot fogja közre a Dél-Afrikai Köztársaság történelmében, Mandela megválasztásától egészen az 1995-ös rögbi vb-ig, melyet csodával határos módon szintén Dél-Afrika nyert meg. Szépen a szemünk elé tárulnak a gondok is, melyekkel az elnök küszködött: hogyan is tartsa össze utálattal s bosszúvággyal fűtött felemás népét. A megoldást végül többek közt a sportban találja meg…

Nem volt rossz a film, egyáltalán, egyszerűen csak mintha kér részre szakadt volna, Hollywood-i végkimenetellel.
Morgan Freeman nagyon nagyot alakít mint Mandela, néhány videót visszanézve mintha tényleg maga a legendás elnök lenne.
Matt Damon alakítja Francois Pienaar-t a Springbocks (a rögbi válogatott) csapatkapitányát. Az ő alakítása elég átlagosnak tűnt az igazságot megvallva.

De elég a dumából, nem volt rossz, de talán kicsit csalódtam…

7/8

The Informant!


informant


Ez tényleg Unbelievable. Szerintem mindenképp ez volt az év egyik legidegesítőbb és antipatikusabb filmje, és ami még idegesítőbb, hogy emellett még fikázni sem nagyon lehet, mert jól volt kivitelezve, a színészi alakítások jók voltak, s ráadásul még igaz történeten alapul. Teljesen felemásnak éreztem magam ezután a film után, kis undorral bennem, s nem tudtam eldönteni, most tetszik? vagy nagyon de nagyon utálom?

Steven Soderbergh egy jó rendező. A tipikusan amerikai mozimágnes filmek mellett (Ocean’s 11,12,13, Solaris) még az elvontabb, vagy történelmi kategóriákban is jeleskedik (Kafka, The Limey, Traffic, The Good German, Che: Part One, Two). A The Informant!-ot nem is tudom még kategóriába soroljam, igazából mindkettő és egyik sem. A történet abszolút amerikai, a szereplők is, a rendező ironikus hozzáállása nem annyira.

Az FBI az egyik kukoricamágnás cég lábujjkáira akar lépni, mikor egy magas pozícióban lévő alkalmazott által kiderül, a cégek összeülnek, s illegálisan meghatározzák az árat, s felosztják a piacot, minden egyes doboz kukoricával átverve a vevőt, aki így többet fizet mint talán kellene. Beépített emberünk (Matt Damon) pedig amennyire segítőkész, annyira sunyi, hazudozó, felemás, szuper intelligens alak, aki nagyon szereti az összeesküvés elméleteket.

Az informánsunk néha már annyira idegesítő lesz, hogy jön, hogy megüsd. Az elején indokai még érthetőek, de aztán mást sem fog csinálni, csak még több slamasztikát, legfőképp lepcses szájának és óriási fantáziájának köszönhetően. Ha arra gondolok, hogy Mark Whitacre igazából is él, azt mondhatom, örülök, hogy nem ismerem. Itt fog bejönni amúgy az irónia az élet és a rendező részéről is… ugyanis az árulkodó kapja a legnagyobb büntetést… s ezt csak magának köszönheti.

Matt Damon ismét bizonyítani fogja, mennyire jó színész is ő, a hátára veszi a filmet, s végig szalad vele a 100 méteren. Ez a karakter kicsit eltér az általa megszokott szerepektől, nagyon bonyolult, nehéz megbirkózni vele. De Damon előtt le a kalappal, tökéletesen sikerült neki.
Ismertebb színészek közül még Scott Bakula-val találkozunk, ő lesz a kicsit hiszékeny FBI ügynökünk.

Szerintem megéri megnézni… még ha valószínűleg nem is lesz a kedvenced

7/8