Drive (Gázt!, 2011) Mozinap7


A Teaser feszültségén felindulva, erre a filmre muszáj volt elmenni moziba… főleg, hogy utána is olvastam, s mindenki csak az egekbe tudta emelni … mi lett a vége?

Sztori:

Egy fiatal autós kaszkadőrről, aki mellékállásban bűnözőket fuvarozik, 5 perces határidőn belül. Annak leszünk tanúi, miként süllyed egyre lejjebb egy plátói szerelem, s az alvilág karmai között…

Vélemény:
Ez egy nagyon fura film. Rendkívül feszült, s nyugtalan, s eszméletlenül lassan indul be, csak azért, hogy aztán a képedbe robbanjon.
A film elejével nagyon nem voltam megelégedve. Adott volt Ryan Gosling, meg a feszült pillanat amit már a teaser-ben is bemutattak, amiből megtudtuk, hogy is dolgozik ő. Ott volt még Carey Mulligan, aki egyedül volt egy gyermekkel, mert a férje dutyiban van. Ok. Véletlenül épp szomszédok, de nem igazán beszélnek egymással, mert hősünk nem a szavak embere, inkább csak hosszan néz a semmibe. Szép nézések, sokatmondó tekintetek, jó színészi játék…. de veszettül hiányoztak a mondatok… így nem lehet plátói szerelmet mesterkélni két ember közé… mert egyszerűen puszta nézéssel nem lehet továbblépni egy bizalmatlansági fázison… de tegyük ezt félre… vegyétek úgy, hogy csak én kötekszek… s gondoljátok azt, hogy hősünk annyira körültekintő, hogy inkább nem szól egy szót sem (ami igaz egyébként).
Térjünk át a film kegyetlen felére… A viszonylag lassú felvezetés után a film nagyon felgyorsul, s sokat mutatóan kegyetlen lesz. A szerkezet beindul, s a felek egymás torkának esnek. Kelepce, bosszú, megtorlás a köbön. Többet nem mondok róla, ezt látni kell, csak azért, hogy a ti gyomrotok is felfordulhasson, s a ti hátatokon is fusson végig a lúdbőr. Jaj, csak annyit még, a zeneválasztás eszméletlen 🙂
A moziból abszolút a második félidő hatása alatt jöttem ki… s csak az járt a fejemben… ez de kegyetlen volt.

Nevek: Ryan Gosling (mint mindig, nagyon jó), Carey Mulligan, Bryan Cranston, Christina Hendricks, Ron Perlman, …
Rendezte: Nicolas Winding Refn (Pusher, Bronson, Valhalla Rising)

Mindenképp érdemes megnézni, csak az első felét túl kell tudni élni.

9.5

Trailer:

Das Weisse Band- Eine Deutsche Kindergeschichte (The White Ribbon – 2009)


weisse

Ehhez az Oscarra jelölt szürke filmhez megvártam az egyik legszürkébb estém, amikor a hangulatom igazán hozzásimul a film valójához, s kellő türelmem és figyelmem lesz hozzá. Ez a várakozás meg is hozta a gyümölcsét. Ez a film nagyszerű volt, több szempontból is, emellett épp azt a kicsinyes falusi légkört példázza melyben én is felcseperedtem, s amit annyira nem szívlelek.

A történet:
Egy idős tanító mesél nekünk egy furcsa történetet a faluról ahol fiatalkorában tanított, 1913tól egészen az első világháború kitöréséig…

Mi tetszett s mi nem?
Igazából olyat ami nem tetszett nem fogok tudni mondani, mert tudtam mi vár rám, s a vártnál még egy kicsit jobb is volt. A film egyik óriási pozitívuma a hangulata: a szürke légkör fekete-fehér képkockákban, szürke, kifejezetten germán emberekkel, a még szürkébb falusi beletörődő társaság, ahol mindenkin áttaposnak, s akik a bosszút csak hátba döféssel ismerik. Rengeteg karakterrel, akik bár a felszínen normálisnak tűnnek, sötét titkokat rejtegetnek, s ha a felnőttek ilyenek, milyenek lehetnek a gyermekek? A film egyik vezérgondolata épp ez, hogy még a gyermekek sem szentek, s az egész társaság a kárhozat felé megy. A fehér karszalag, mely a film címeként is szolgál, érdekes motívum, a tisztuláshoz vezető jel, bélyeg, valami olyasmi mint a skarlát betű, annyi különbséggel, hogy ettől meg lehet szabadulni :p, s a fehér karszalag nem csak a rosszat tevő gyermek büntetése kellene legyen, hanem az egész titkolódzó társaságra ráférne. A másik hatalmas pozitívuma a filmnek, a család bemutatása, mennyire másak voltak a családon belüli viszonyok ezelőtt 100 évvel, mint most. A fiatal kotnyeles tanító, a történet későbbi mesélője, pedig afféle detektívként mozog eme kicsinyes közegben, s a rosszmájú apróságok mögött rejlő igazi ügyet próbálja meg kibogozni… ezzel pedig több embernek a lábára lép… nem mesélek többet mert ez is egy olyan film amit nem igazán lehet leírni… letargikus, egzisztencialista, tele pszichológiai játékkal, régies szellővel, egy másik világ rajza, melynek maradványai, ha jobban körülnézel, még ma is felfedezhetőek… jaj és még annyi, vigyázat, néha zavaró beszélgetésekkel s kockákkal találkozhat az ember… 🙂

Nevek:
Michael Haneke (Funny Games) írta és rendezte.
Christian Friedel, Leonie Benesch, Ulrich Tukur, Ursina Lardi, Burghart Klaußner, …

Ez egy jó film volt, bár talán a vasárnap délutáni filmnézőnek nehézséget okozhat….


10