A vadászat folytatódik.



2 hónap és 8 nap. Mit jelent ez? Ennyi ideje nem írtam. Miért is? Mert mindig akadt más szarság ami lekösse vagy az időm, vagy az agyam, de legtöbb esetben mindkettőt. Éljen a mókuskerék!

Abba viszont belegondolni is rossz, hogy mennyi film gyűlt fel a listámon ez idő alatt, főleg ha azt vesszük figyelembe, hogy napi egy filmet akkor is megnézek, ha csak 2-3 vagy 4 órát alszom aztán. Egyeseknek pia, másoknak vicces tabletták, vagy kaja, vagy esmeralda, vagy örökös siránkozás, vagy twilight… nekem ez. Nem nyújtom hát a szót, csak az újabb vadásszezon kezdetét akartam jelezni… 🙂

Meg egy kis zene, hogy ne unatkozz betűrakosgatás közben…

1. London Boulevard (2010) – egy ex bűnözőből lett botcsinálta testőr egyensúlyozása az alvilág, testi kísértések s a múlttól való szabadulás között. Colin Farrell s Keira Knightley, megszokott sztori, néhány jól illesztett elemmel, sablonos, de mégis hatásos csattanóval. 8

2. The Way (2010) – erről hosszabban szerettem volna írni, de nem jött össze. Egy gyönyörű film egy apáról, aki arról értesül, hogy fia az ‘El camino de Santiago‘ (aki nem tudná, Európa egyik leghíresebb zarándokútja) kezdetén életét vesztette. Az apa a fejébe veszi, hogy beteljesíti a fia sorsát, és eljuttatja az úti célba. Gyönyörű film, emberekről, emberségről, fájdalomról, megnyugvásról, választásokról, az életről. Visszatekintésekkel tarkított, színes tájakon átvezető, az emberi lélek mélyébe markoló film. Martin Sheen egyik legjobb alakítása az utóbbi időben. 10

3. The Way Back (2010) – Egy megkérdőjelezhető igaz történeten alapuló film, mely a szabadsághoz vezető hosszú utat írja le, Szibériától egészen Indiáig. Nagyszerű alakítás Jim Sturgess-től s Ed Harris-től. Viszont kötélidegek kellenek ahhoz, hogy végignézd. 8.5

4. The Eagle (A Sas -2011) – ott folytatódik, ahol a Centurion abbamaradt. Egy római katona, apja becsületének érdekében, vissza akarja szerezni a tragikus sorsú kilencedik légió aranysas szobrát, s hűséges kelta szolgájával a vad, még akkor nem skót felföld mélyébe fognak merülni. Channing Tatum, Jamie Bell. A Centurion jobb volt, de ez is nézhető. 7.5

5. The Rite (A rítus, 2011) – Ördögűézés Anthony Hopkins módra. Been There, done That. 5.5

6. The Adjustemt Bureau (Sorsügynökség, 2011) – érdekes perspektíva, nyomi szerelmi történettel ötvözve. A szerelem mindent legyőz, még akkor is, ha egy teljes titkos sorsváltoztató ügynökség van ellene. A film sorselhatárolós ötlete fenomenális, s valahol politikai kritikát is takar. A lehetőségek szerint, ezt vagy akcióval, vagy romantikával lehetett volna övezni, hogy a közönséges nézőknek emészthető legyen, ezen film esetében ez utóbbi győzött, s egyértelműen a film kommersz gyengepontja is lett. Matt Damon, Emily Blunt. 8.5

7. Unknown (Ismeretlen férfi, 2011) – felébredsz a kómából, s rájössz, hogy valaki más lépett a helyedbe, s identitásod lényegében megszűnt. Ezért pedig elindulsz, hogy az igazad bebizonyítsd… érdekesen kezdődik, de már az elejétől sejteni lehetett hogy a 007 s a Bourne filmek homogén keverékébe fog torkollani. Ettől függetlenül nagyon is nézhető. 8

8. Take me Home Tonight (Szédületes éjszaka, 2011) – eltolt okosfiú, aki inkább a kényelmes semmit választja ahelyett, hogy valamit kezdjen az életével, s egy videotékában tengeti napjait. Egy napon odavetődik a lány aki elérhetetlennek tűnt gimiben, s most is elérhetetlen, de egy ügyes hazugság s egy felvetődő partilehetőség után a kocka fordulni látszik, marad hát a hazudozás, aminek persze sok-sok necces helyzet lesz az eredménye. Sablonos film? igen, az, kétségkívül az. De mi volt megkapó benne? A feelingje. Olyan tipikus kilencvenes évek vígjátéknak volt felépítve, amiken mindannyian felnőttünk (ezt persze a 20+ korosztályra értem), s amiket olyan szívesen hordunk le, s mégis, amikor valami ilyesmivel találkozunk, valahol édes nosztalgiát kelt, még akkor is ha csak hollywoodi töltelék. BTW, Topher Grace szimpatikus volt ebben a filmben, ez is egy olyan mondat amit csak egyszer írok le ebben az életben. 8.5

9. Dylan Dog – Dead of the Night (2011) vannak a normális emberi lények, s vannak a horrorfilmbe illő alakok. Persze mindkét fél létezik. A kettő közt van Dylan, a detektív, akinek a múltja a két fél közé tehető valahova, a jelene pedig, akármennyire is ellenére van, ugyanoda vezeti vissza. Nyolcvanas évekbe illő sablonos sztori, kellemesen fekete humorral fűszerezve. Maga a film nem igazán jó, de nézhető, még akkor is ha Brandon Routh annyira fásult, mint a száz éves tölgy az erdő közepén. 7

10. Gnomeo and Juliet (Gnómeó és Júlia, 2011) – a shakespeari tragikus történet kertitörpe animációba ültetve. Első gondolatom: utálom a kertitörpéket, s a hideg futkos tőlük a hátamon. Így nehéz obektívan ítélkezni. Második gondolatom: volt benne néhány érdekes ötlet, de a fűnyíróversenyes és a rózsaszín flamingós részeken lovagolva, s sok más apróságon tovább kiakadva azt mondhatom, menekülj! 4.5

Mára Ennyi. Folyt. Köv.

The Limits of Control


controll

Jim Jarmush első filmje a 2005-ös Broken Flowers óta, s mit is mondjak… Mást irányt vesz, más stílust kap, s csúnyán le lett szólva. Olyan csúnyán amit igazán nem érdemelt meg ez a film. Személyes kedvencem tőle a Dead Man (1995), de ezt a filmjét is tátott szájjal néztem, az elejétől a végéig. Olyan, mint a fiatal rendezők kis kézikönyve, Hogyan keltsünk hatást címmel.

Ez egy nagyon gazdag film, ha cselekményben nem is (azért van elég cselekmény), de színekben, karakterekben, világnézetben s motívumokban, más alkotásokra hivatkozásban.

Akkor kezdjem el kibontakoztatni egy kicsit amit itt nagyjából felvezettem:

Cselekmény: Spanyolországban játszódik, egy nagyon pontos magányos ember egyik helyről a másikra vándorol, instrukciókat s gyufásdobozokat cserélve idegenekkel… egy bűntény gyanúját kezdi kelteni bennünk…

Ahogy azokkal a fura művészlelkekkel beszélget miközben az instrukcióit kapja, az egész egy bohém fellengzős hangulatot kap, mintha nem is lenne komoly. Aztán pedig: komolyabb mint gondolnánk. A hangsúly? A világ csalóka, s nem minden az, aminek látszik, a dolgok mögött pedig keresni kell a rejtett összefüggéseket, megfigyelve minden apróságot. Egyfajta összeesküvés elmélet, mely nem a szokásos módon van kibontakoztatva. Főszereplőnk konok hallgatása is ezt tükrözi.

A színekkel a film színvilágára gondoltam. Az egész bár látszik, hogy napjainkban játszódik, a színezés mintha a 70-es évekből származna, a cselekmény eleganciája pedig a 40-es évek végéről.

Világnézet s motívumok:
Kapunk itt mindent: minden egyes ember egyben egy-egy kulturális referencia lesz, mintha a művészetek egy-egy ágát képviselték. Aztán ott lesz még a kísértőnk is (aki megnézi tudja kiről beszélek ,p), aki mintha az ördög maga lenne, angyali formában, többször is kísértésbe akarja ejteni felbérelt bűnözőnket. Ezeken kívül, hmmm, mit is akartam… á, igen, ott vannak még a különböző szállóigék is, melyek megadják a film játékosságát, de ugyanakkor a film témájára vezetnek.

Hivatkozások más alkotásokra: különböző referenciák Hitchcock és Welles filmekre az egyik beszélgetésben, aztán az a bizonyos, ön szerint szép fenekem van? mondat, mely egy Godard filmből származik (s Paz de la Huerta Brigitte Bardot pozícióját veszi fel az ágyon, meztelenül) …

Még gyorsan valamit a színészekről, mert már én is meguntam volna magamat olvasni a helyetekben:
A főszerepet egy bizonyos Isaach De Bankolé játssza, szerintem nem került túl nagy erőfeszítésébe ez a viszonylag egyszerű, komor, egyszerre szimpatikus és taszító karakter megformálása.
Aztán ott vannak a mellékszerepekben szereplők, akik tulajdonképpen a film egész hangulatáért felelősek:
Luis Tosar, Paz de la Huerta, Tilda Swinton, John Hurt, Gael Garcia Bernal, Bill Murray …

Elég a dumából,
Minden filmszeretőnek látnia kell, a rossz nézői kritika ellenére…

No limits No control
10