Rango (2011)



Bár nem az első 2011-es film melyet láttam, gondoltam jobbal nem is indíthatnék,  mert ezt legalább a moziban néztem, és ugyebár moziban szebb a világ…

Gore Verbinski (ex- punk rock gitáros :p, az első három Pirates of The Caribbean (2003,2006,2007) film, a The Weather Man (2005), a The Ring (2002), a The Mexican (2001) és a Mousehunt (1997) rendezője) ismét kiélhette nagyon is elszállt kreativitását, s nem kevesebb mint 135 millio Dollár állt ehhez a rendelkezésére! Az eredmény? Lássuk csak…

Sztori:
Rango egy átlagos háziállatka (egy kaméleon), aki egy akváriumban tengeti napjait, világmegváltó hősnek képzelve magát, amolyan színházosdit játszva. Gazdái épp a Mojave sivatagon utaznak keresztül, mikor is egy elütött tatunak köszönhetően Rango akváriuma elszabadul… s hősünk a sivatagban találja magát… a képzeletvilág pedig úgy tűnik lassan valóra válik…

Milyen is volt?
Eszméletlenül látványos. Az animáció olyan valósághű, olyan apró részletekre figyeltek, olyan gyönyörű, hogy szinte megszólal, még akkor is ha a karakterek kinézetét kicsit sem nevezhetjük esztétikusnak (de annál szimpatikusabbak…). A sztori amolyan sima western történet, melybe egy oda nem illő hőst kerítettek.  A vad világ s az elkényeztetett városi kaméleon közti különbség fantasztikus helyzet s karakterkomikumnak lesz a forrása. Elég nagy bátorság kellett ahhoz, hogy ilyen sivatagi állatkákkal játszadozva építsék fel a világot, könnyen balul is sülhetett volna el… igen sokan irtóznak tőlük, mondjuk a külső s karakter közötti ellentétet olyan jól használták ki, hogy ennek a miniatűr western django-nak a láttán az undor meg sem fog fordulni a néző fejében. Az előbb említetteket megspékelték még egy csomó jó dumával, kis látomásossággal, egy gonosz teknőssel, víz utáni kutatással és harccal (kis morális jelleggel talán). A film cselekménye nagyon is dinamikus, valami mindig ott tartja a tekinteted a vásznon. Rango viselkedése s modora kicsit Jack Sparrow-ra emlékeztet… de gibírc alakja miatt mégis másként hat. A zenélő baglyok (eszméletlen, hogy mennyi ízt adtak az egésznek azzal a néhány jelenettel amikor a baglyok is megjelennek) hősünk halálára utaló szarkasztikus utalásai pedig mindent csak még nevetségesebbé tesznek, s ugyanakkor csak spékelik a néző figyelmét. Jaj, s Clint Eastwood… többet nem is mondok inkább a sztoriról. Látni kell…

Hangok: sok-sok ismert hang, mondjuk itt a karaktereket s a mozgást is valamennyire utánuk mintázták… a színészek is színházosdit játszottak, s végül az egész világot ezek után a minimalisztikus hang s képfelvételek után igazították. (magyarul, még a tiszta animációnál is durvább melóról van szó).
De kik is szólalnak meg:
Johnny Depp, Isla Fisher, Abigail Breslin, Ned Beatty, Alfred Molina, Bill Nighy, Timothy Olyphant, Ray Winstone,

Duma befejezve. Irány a Mozi!

9/10


Azért még dobok ide néhány képet, csak úgy ízelítőnek:)


– But, The Lizard? He’s Gonna Die!

-But When is He Gonna Die?
-Soon, Compadre…

The Book of Eli


eli


Na, ennek is eljutottam a végére. Miután a The Road-ról sok jót hallottam, s hamar rá is kattantam, a The Book of Eli felé irányuló figyelmem teljesen lelankadt, sőt be is vallom, kicsit irtóztam tőle. Persze meg volt az okom rá: poszt apokaliptikus film, Denzel Washingtonnal. Ez a két dolog elég volt nekem az irtózathoz.

Be kell valljam, tévedtem ezzel a filmmel kapcsolatban,bár nem teljesen, hanem csak úgy félig meddig.

A történet 30 évvel egy, a világunkat teljesen tönkretevő háború után játszódik, ahol hősünk, Eli magányosan vándorul Nyugat felé, harcol a túlélésért, s védi ritka könyvét, melyből mára már csak az az egy maradt…

A film címének első hallatán egy másféle, amolyan ereklyeszerű könyv jut eszünkbe, s amikor kiderül az igazság, melyik könyvről van szó, a néző ahelyett, hogy csalódna, csak még jobban érdekeltté válik.
Ez a film nem olyan, mint a The Road. Először is az apokalipszis kiváltó okai különböznek, ott az emberi tevékenységek okozta természeti tragédia volt, míg ebben az esetben egy háború. Ezért is vallom, hogy nem volt jó ilyen közel kihozni ezt a két filmet, mert az egyik szerint tragédia, a másik szerint háború, s aki mindkettőt látta, az utóbbit fogja kétkedve nézni, mivel az első már beleette magát emlékezetébe.

A film hangulata és színvilága bámulatos. Kopár, kietlen és szürke. Kicsit talán Mad Max-es, de ez nem rossz dolog. A cselekmény elég vontatottan alakul, de nem annyira vontatott, hogy elveszítsd az érdeklődésed. Ez talán a nem túl sok, de a filmbe igazán a kellő pillanatokban beillesztett akciójeleneteknek is köszönhető, melyek igazán fenomenálisak. Itt le a kalappal. Nem töltenek túl gyilkolászással, de azért van elég belőle.

Van azonban néhány őrületesen nagy baki is, amit nem tudom, hogy az Életbe tudtak úgy hagyni. Most én vagyok túl kritikus, vagy ezek másoknak is szemet szúrtak? Itt olvashatjátok őket. Nem akartam őket szimplán leírni, mivel ez már így spoileres, s akit nem érdekelnek, annak nem akarom elrontani a film élményét. Ezek a bakik nekem azért rontották valamennyit a hihetőséget.

Még gyorsan a színészekről: Eli nem volt egy túl komplikált karakter, az akarat, hit és elhivatottság mintaképe, Washington pedig hihető, jó alakítást nyújt.
Gary Oldman lesz az álmodozó hataloméhes rossz fiú, számomra ő vitte a filmben a prímet, már csak a jó kis ironikus gonosz dumák miatt is (imádom őket). Mila Kunis (Solara) alakítása mintha egy kicsit sántított volna, de ne bántsuk ezért… Jennifer Beals-nek pedig érdekes karaktere volt (Claudia), akire jutahott volna kicsit több hangsúly a filmben…

Felemás élmények, hangulatos, érdekes film, de nem lesz a kedvenced.

7/8