Intézzük el 2010-et egyszer s mindenkorra. pt.1.


Sajnálom, hogy nem jelentkezek. Sajnálom, hogy nincs időm semmire, sajnálom, hogy nincs kedvem semmihez. De ez van. Közbejött ez az életnek nevezett szerencsétlenkedés, s két mély medence közt kell egyensúlyozzak. De most ne várjátok, hogy órányi önsajnálatot olvassatok, mert még ahhoz sincs kedvem, ezért nagyon röviden s szárazon el fogok intézni néhány tavalyi filmet, s aztán megint el fogok tűnni, mint giliszta salátátok alsó levelében.

Az híres nemes lista:

1. Üvegtigris 3 – Az elsőnél rosszabb, a másodiknál sokkal jobb, amolyan kellemes kikapcsolódás film azzal a csapat idiótával. 9

2. Winter’s Bone – kicsit sajnálom, hogy nem sikerült hosszabban írjak róla. Nagyon vontatott film volt, különös kegyetlenséggel, s nagyszerű színészi játékokkal övezve. Figyelem: nem könnyű falat. 10

3. The Next Three Days – nagyon jól indul, s istencsapásos amerikai módon fejeződik be. Russel Crowe szépet alakít. 8

4. The Kids are All Right – egy leszbikus pár gyermekei meg szeretnének ismerkedni spermadonor apukájukkal. Valahogy engem ez az egész családi összevisszaság nem hatott meg. 7.5

5. The Chronicles of Narnia: The Voyage of the Dawn Treader – esés, harcias, gyerekes is valahol, nézhető. Ok. 8.5

6. Conviction – Egy sajnálatos igaz történeten alapuló film, Hilary Swank-kel s Sam Rockwell-el a főszerepben. Elég nehezen nézhető, de végül megéri a fáradalmat. 8.5

7. Wasted on the Young – modern gazdag gyerek agyturkászás ausztrál módra. Elég sablonra fújt fekete festék íze van. 6.5

8. Heartbreaker (L’arnacoeur)Romain Duris (a Gadjo Dilo óta nem láttam), s Vanessa Paradis-al a főszerepben. Egy nyálasan szórakoztató romantikus vígjáték, igazi francia módra, sok-sok hazugsággal megfűszerezve. 8

9. Pelican Blood – na gondolom erről sem hallott senki. Egy elég érdekes pszichológiai dráma, két ingatag madárkedvelő fiatal tragikus szerelmével a középpontban. Klasszikusan szép színvilág, sivár, kicsit sablonos, de fordulatokban elég gazdag történettel. Meglepetésemre a vártnál sokkal jobb volt. 8.5

10. Barney’s Version – na végre én is megtudtam mit jelent a pikareszk (amolyan szabad lélek regény :p). Ez a film az 🙂 Tessék megnézni. Paul Giamatti a köbön. 9

11. SubmarineRichard Ayoade (tessék a nevet megjegyezni) egy nagyszerű filmmel állt elő, mely által szatirikus betekintést nyerünk a nyolcvanas évek brit tinédzserének szürke családi s érzelmi drámájába. Nagyszerű! 10

12. Lebanon, Pa. – csak azért, hogy legyen igazi sablonháború is a listán. 4

13. Haevnen (In a Better World) – még egy példa arra, miért is imádom az Észak-európai filmeket. Jellemrajz a köbön! 10

14. Wrecked – egy autóbaleset után Adrien Brody másfél órát szerencsétlenkedik egy autóroncsban, majd egy erdőben. Amnézia, meg Benji. Ezt a filmet 20 perc alatt el lehetett t volna intézni. 6

15. I Want to be a Soldier – egy 8 éves gyermekről, akit a láthatatlan barátai először az űrhajós majd a katonai pálya felé ösztökélnek. Az egész jól induló kis pszichés játékból végül sablonos tragédia lesz. 2 igazi szülői pofon, s meg lett volna oldva a hiszti. 5.5

Kb. Ennyi mára. Bezárt Sanci mesetára.

Bis Bald!