Intézzük el 2010-et egyszer s mindenkorra. pt.1.

Sajnálom, hogy nem jelentkezek. Sajnálom, hogy nincs időm semmire, sajnálom, hogy nincs kedvem semmihez. De ez van. Közbejött ez az életnek nevezett szerencsétlenkedés, s két mély medence közt kell egyensúlyozzak. De most ne várjátok, hogy órányi önsajnálatot olvassatok, mert még ahhoz sincs kedvem, ezért nagyon röviden s szárazon el fogok intézni néhány tavalyi filmet, s aztán megint el fogok tűnni, mint giliszta salátátok alsó levelében.

Az híres nemes lista:

1. Üvegtigris 3 – Az elsőnél rosszabb, a másodiknál sokkal jobb, amolyan kellemes kikapcsolódás film azzal a csapat idiótával. 9

2. Winter’s Bone – kicsit sajnálom, hogy nem sikerült hosszabban írjak róla. Nagyon vontatott film volt, különös kegyetlenséggel, s nagyszerű színészi játékokkal övezve. Figyelem: nem könnyű falat. 10

3. The Next Three Days – nagyon jól indul, s istencsapásos amerikai módon fejeződik be. Russel Crowe szépet alakít. 8

4. The Kids are All Right – egy leszbikus pár gyermekei meg szeretnének ismerkedni spermadonor apukájukkal. Valahogy engem ez az egész családi összevisszaság nem hatott meg. 7.5

5. The Chronicles of Narnia: The Voyage of the Dawn Treader – esés, harcias, gyerekes is valahol, nézhető. Ok. 8.5

6. Conviction – Egy sajnálatos igaz történeten alapuló film, Hilary Swank-kel s Sam Rockwell-el a főszerepben. Elég nehezen nézhető, de végül megéri a fáradalmat. 8.5

7. Wasted on the Young – modern gazdag gyerek agyturkászás ausztrál módra. Elég sablonra fújt fekete festék íze van. 6.5

8. Heartbreaker (L’arnacoeur) – Romain Duris (a Gadjo Dilo óta nem láttam), s Vanessa Paradis-al a főszerepben. Egy nyálasan szórakoztató romantikus vígjáték, igazi francia módra, sok-sok hazugsággal megfűszerezve. 8

9. Pelican Blood – na gondolom erről sem hallott senki. Egy elég érdekes pszichológiai dráma, két ingatag madárkedvelő fiatal tragikus szerelmével a középpontban. Klasszikusan szép színvilág, sivár, kicsit sablonos, de fordulatokban elég gazdag történettel. Meglepetésemre a vártnál sokkal jobb volt. 8.5

10. Barney’s Version – na végre én is megtudtam mit jelent a pikareszk (amolyan szabad lélek regény :p). Ez a film az 🙂 Tessék megnézni. Paul Giamatti a köbön. 9

11. Submarine – Richard Ayoade (tessék a nevet megjegyezni) egy nagyszerű filmmel állt elő, mely által szatirikus betekintést nyerünk a nyolcvanas évek brit tinédzserének szürke családi s érzelmi drámájába. Nagyszerű! 10

12. Lebanon, Pa. – csak azért, hogy legyen igazi sablonháború is a listán. 4

13. Haevnen (In a Better World) – még egy példa arra, miért is imádom az Észak-európai filmeket. Jellemrajz a köbön! 10

14. Wrecked – egy autóbaleset után Adrien Brody másfél órát szerencsétlenkedik egy autóroncsban, majd egy erdőben. Amnézia, meg Benji. Ezt a filmet 20 perc alatt el lehetett t volna intézni. 6

15. I Want to be a Soldier – egy 8 éves gyermekről, akit a láthatatlan barátai először az űrhajós majd a katonai pálya felé ösztökélnek. Az egész jól induló kis pszichés játékból végül sablonos tragédia lesz. 2 igazi szülői pofon, s meg lett volna oldva a hiszti. 5.5

Kb. Ennyi mára. Bezárt Sanci mesetára.

Bis Bald!

Charlie St. Cloud(2010)

Na jöjjön a csöpögős része…

Igazából tartottam ettől a filmtől… s így utólag nem is tudom mit is gondoljak róla… vagy, várjatok, mégiscsak tudom. 😛

Alaphelyzet:
Charlie egy szörnyű balesetben elveszti öccsét, s majdnem az életét is… fiatal éveit aztán látszólag elpocsékolja, kicsit hibbantnak is vélik. Egy temetőben vállal állást, s különös kapcsolatot ápol a mulandóval…

Vélemény:

Bár a film első része korántsem volt eredeti, mégis egész hatásos volt, s jónak lehet mondani. Aztán beüt az a probléma, amit egy film közepének nevezhetünk… egy lány egy érzés egy vágy… s az egész a feje tetejére áll, s egy kiszámítható semmilyen misztikus ponyvaregény Baywatch lesz belőle… ettől függetlenül, akad benne egy két értékes s szeretetreméltó gondolat. S bár elég felesleges volt, Ray Liotta karakterét nagyon megkedveltem a filmben.

Nevek:
Zac Efron (talán nem olyan jó, mint a 17 again-ben, de nézhető), Charlie Tahan (nagy pirospont neki), Amanda Crew, Kim Basinger, Ray Liotta, …

Egyszer talán elmegy… főleg ha 15 éves lány vagy.

6

Das Weisse Band- Eine Deutsche Kindergeschichte (The White Ribbon – 2009)

Ehhez az Oscarra jelölt szürke filmhez megvártam az egyik legszürkébb estém, amikor a hangulatom igazán hozzásimul a film valójához, s kellő türelmem és figyelmem lesz hozzá. Ez a várakozás meg is hozta a gyümölcsét. Ez a film nagyszerű volt, több szempontból is, emellett épp azt a kicsinyes falusi légkört példázza melyben én is felcseperedtem, s amit annyira nem szívlelek.

A történet:
Egy idős tanító mesél nekünk egy furcsa történetet a faluról ahol fiatalkorában tanított, 1913tól egészen az első világháború kitöréséig…

Mi tetszett s mi nem?
Igazából olyat ami nem tetszett nem fogok tudni mondani, mert tudtam mi vár rám, s a vártnál még egy kicsit jobb is volt. A film egyik óriási pozitívuma a hangulata: a szürke légkör fekete-fehér képkockákban, szürke, kifejezetten germán emberekkel, a még szürkébb falusi beletörődő társaság, ahol mindenkin áttaposnak, s akik a bosszút csak hátba döféssel ismerik. Rengeteg karakterrel, akik bár a felszínen normálisnak tűnnek, sötét titkokat rejtegetnek, s ha a felnőttek ilyenek, milyenek lehetnek a gyermekek? A film egyik vezérgondolata épp ez, hogy még a gyermekek sem szentek, s az egész társaság a kárhozat felé megy. A fehér karszalag, mely a film címeként is szolgál, érdekes motívum, a tisztuláshoz vezető jel, bélyeg, valami olyasmi mint a skarlát betű, annyi különbséggel, hogy ettől meg lehet szabadulni :p, s a fehér karszalag nem csak a rosszat tevő gyermek büntetése kellene legyen, hanem az egész titkolódzó társaságra ráférne. A másik hatalmas pozitívuma a filmnek, a család bemutatása, mennyire másak voltak a családon belüli viszonyok ezelőtt 100 évvel, mint most. A fiatal kotnyeles tanító, a történet későbbi mesélője, pedig afféle detektívként mozog eme kicsinyes közegben, s a rosszmájú apróságok mögött rejlő igazi ügyet próbálja meg kibogozni… ezzel pedig több embernek a lábára lép… nem mesélek többet mert ez is egy olyan film amit nem igazán lehet leírni… letargikus, egzisztencialista, tele pszichológiai játékkal, régies szellővel, egy másik világ rajza, melynek maradványai, ha jobban körülnézel, még ma is felfedezhetőek… jaj és még annyi, vigyázat, néha zavaró beszélgetésekkel s kockákkal találkozhat az ember… 🙂

Nevek:
Michael Haneke (Funny Games) írta és rendezte.
Christian Friedel, Leonie Benesch, Ulrich Tukur, Ursina Lardi, Burghart Klaußner, …

Ez egy jó film volt, bár talán a vasárnap délutáni filmnézőnek nehézséget okozhat….

10

Ink

Nem is tudom, én akadtam-e erre a filmre, vagy ez a film akadt rám. Elég kicsi volt a valószínűsége. Találtam egy kis linket, rákerestem az IMDB-n, s azt mondtam hmmm… érdekesnek hangzik. Hát, nem csalódtam.

Ez egy tökéletes példája az indie filmgyártásnak, az olyan ötleteknek, melyet egy nagy stúdió sem képes felkarolni, pedig hát, mit is mondjak, néhány millió plusz a költségvetésbe, s igencsak ott találtuk volna a TOP 250 környékén. De a nagy stúdiók néha olyanok mint a fejetlen tyúkok, (ezt a későbbiekben egy-két példám még bizonyítani fogja, vagy ha visszalapoztok találtok még példát rá), s egyszerűen maguk alá tojnak néhány ötlettől. Pénz beszél, kutya ugat, a földműves pedig kapál. Jamin Winans verekedte ki magának ezt a filmet, ő írta a forgatókönyvet, ő rendezte, szerezte a zenéjét, s az ő független filmgyártó cégén keresztül szedte össze a pénzt is hozzá (250 000 Dollárt… aki kicsit utánanéz dolgoknak a filmek hátterében, az tudja, hogy ez kb. egy huszada annak amit Paris Hilton egy-egy filmes álmocskájára pazarolnak el). A film pedig, hát mit is mondjak, hányatott sorsához képest igencsak irtó jó lett (hogy ne írjak csúnyákat).
Jamin és Kiowa Winans állítólag ‘karjai közé ölelné’ most az internetes kalózokat, hiszen filmjük a Torrent oldalaknak köszönheti viszonylagos ismertségét s sikerét.

Akkor a sztori:

Mikor leszáll az est, két világ keveredik össze. A semmiből előbukkannak a jó álmot hozó mesemondók, s a rossz álmokat hozó Incubus-ok. Aztán előkerül egy fura, fekete csuklyás nagy orrú lény, aki a mesemondók minden erőfeszítése ellenére elrabol egy kislányt. De vajon miért teszi? s ki is ő? Ő INK…

Basszus, így nem igazán hangzatos… látni kell.
Nagyon de nagyon vagány volt, ahogy a mesemondók előpattannak a semmiből, fura hangot hallatva, majd bemásznak a házakba, az incubus-ok horrorisztikus ‘képernyője’… kb. abból esett le, hogy igencsak kevés a költségvetés, hogy a mesemondók teljesen emberien voltak öltözve, a fura világok közti átmenetek tiszta fénydeformációval voltak megoldva, stb stb. De ettől függetlenül az egész dicséretesen hatásos. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen ‘álmos’ témájú filmbe a harcjelenetek ilyen jól beleillenek. S ráadásul még nagyon is jól voltak megoldva.

A sztori nem könnyű, sokáig kétségek közt tart, nehéz követni, s csak a végén kapsz válaszokat. Az az igazság, hogy viszonylag szépen kerekedik, de van néhány gyenge pontja: az egyik az a rész, mely a kislány apjával, pontosabban karrierjének felívelésével foglalkozik. Nagyzoló, eltúlzott, gyors s kellemetlen. Nem illik a film menetébe. Aztán ott vannak a karakter teljesen eltúlzott dühkitörései… Algocalmin-t a fájós fogra.
Viszont az rész mely Ink-kel foglalkozik, a világok között ugrálva… egyenesen bámulatos. Ink egy fájdalmas antihős lesz. De erről nem írhatok többet, így is kezdek egyre többet elárulni. Érdekesek még a karakterek, akikkel útjuk során találkoznak, a két világ között ragadt beteges, anyagias, hiányos megrögzöttek…

A film másik gyengéi, sajnos, a színészek lesznek. Egyszerűen vagy túl van játszva néhány helyen, vagy az istennek sem hagyja úgy el a mondat a szájukat ahogy kellene. Szerencsére az isteni forgatókönyv s a film hangulata, varázsa, ellensúlyozza az ő bakizásukat…

Elhúztam a dumát… annyit akarok mondani, hogy: mindenképp érdemes megnézni, már csak a nagyon jó történetért is… próbáljátok meg a pozitívumokat látni, s átélni a történet varázsát

9

Crazy Heart

Azt hiszem, a The Big Lebowski óta ez volt Jeff Bridges legnagyobb alakítása. Ezt a karaktert mintha neki teremtették volna, s nem is szégyellte megformálni az biztos. S ugyebár meg is hozta az Oscar-t neki, amin nem is csodálkozom sokat.

A történet során Bad Blake-el ismerkedünk meg, egy kiégett öreg alkoholista Country énekessel, akire első ránézésre már csak a halál vár, előbb-utóbb, azonban történik valami… egy riporternő jön hozzá interjúra, de végül véletlenül új szint visz az életébe.

Ez csak az eleje persze, nehogy azt higgye valaki hogy leírtam az egész filmet. Mert akkor azt lehetne gondolni, valaki feltörte a jelszavamat.

De, a hülyeséget félretéve, Bridges tényleg óriásit alakít, ráadásul még az éneklést is bevállalta, nem is rosszul (csak úgy mint Colin Farrell). Maggie Gyllenhaal és Farrell pedig kiszinezik a filmet, egyiküket Bad a végtelenségig akarja, a másik pedig mindazt testesíti meg aki ő volt valamikor, s ezért még akkor sem bírja elviselni, mikor olyan ajánlatot kap, mely megváltoztatná egész életét.
A szálak tulajdonképpen nem igazán komplexek, de annál is intenzívebbek, ez a karakter bohém valójából s gyerekességéből ered.

Egyedül azt sajnálom, hogy Gyllenhaal nem kapta meg az Oscarját, mert óriásit alakít…

Nem cséplem tovább a szót, meg kell nézni…
10