A vadászat folytatódik.



2 hónap és 8 nap. Mit jelent ez? Ennyi ideje nem írtam. Miért is? Mert mindig akadt más szarság ami lekösse vagy az időm, vagy az agyam, de legtöbb esetben mindkettőt. Éljen a mókuskerék!

Abba viszont belegondolni is rossz, hogy mennyi film gyűlt fel a listámon ez idő alatt, főleg ha azt vesszük figyelembe, hogy napi egy filmet akkor is megnézek, ha csak 2-3 vagy 4 órát alszom aztán. Egyeseknek pia, másoknak vicces tabletták, vagy kaja, vagy esmeralda, vagy örökös siránkozás, vagy twilight… nekem ez. Nem nyújtom hát a szót, csak az újabb vadásszezon kezdetét akartam jelezni… 🙂

Meg egy kis zene, hogy ne unatkozz betűrakosgatás közben…

1. London Boulevard (2010) – egy ex bűnözőből lett botcsinálta testőr egyensúlyozása az alvilág, testi kísértések s a múlttól való szabadulás között. Colin Farrell s Keira Knightley, megszokott sztori, néhány jól illesztett elemmel, sablonos, de mégis hatásos csattanóval. 8

2. The Way (2010) – erről hosszabban szerettem volna írni, de nem jött össze. Egy gyönyörű film egy apáról, aki arról értesül, hogy fia az ‘El camino de Santiago‘ (aki nem tudná, Európa egyik leghíresebb zarándokútja) kezdetén életét vesztette. Az apa a fejébe veszi, hogy beteljesíti a fia sorsát, és eljuttatja az úti célba. Gyönyörű film, emberekről, emberségről, fájdalomról, megnyugvásról, választásokról, az életről. Visszatekintésekkel tarkított, színes tájakon átvezető, az emberi lélek mélyébe markoló film. Martin Sheen egyik legjobb alakítása az utóbbi időben. 10

3. The Way Back (2010) – Egy megkérdőjelezhető igaz történeten alapuló film, mely a szabadsághoz vezető hosszú utat írja le, Szibériától egészen Indiáig. Nagyszerű alakítás Jim Sturgess-től s Ed Harris-től. Viszont kötélidegek kellenek ahhoz, hogy végignézd. 8.5

4. The Eagle (A Sas -2011) – ott folytatódik, ahol a Centurion abbamaradt. Egy római katona, apja becsületének érdekében, vissza akarja szerezni a tragikus sorsú kilencedik légió aranysas szobrát, s hűséges kelta szolgájával a vad, még akkor nem skót felföld mélyébe fognak merülni. Channing Tatum, Jamie Bell. A Centurion jobb volt, de ez is nézhető. 7.5

5. The Rite (A rítus, 2011) – Ördögűézés Anthony Hopkins módra. Been There, done That. 5.5

6. The Adjustemt Bureau (Sorsügynökség, 2011) – érdekes perspektíva, nyomi szerelmi történettel ötvözve. A szerelem mindent legyőz, még akkor is, ha egy teljes titkos sorsváltoztató ügynökség van ellene. A film sorselhatárolós ötlete fenomenális, s valahol politikai kritikát is takar. A lehetőségek szerint, ezt vagy akcióval, vagy romantikával lehetett volna övezni, hogy a közönséges nézőknek emészthető legyen, ezen film esetében ez utóbbi győzött, s egyértelműen a film kommersz gyengepontja is lett. Matt Damon, Emily Blunt. 8.5

7. Unknown (Ismeretlen férfi, 2011) – felébredsz a kómából, s rájössz, hogy valaki más lépett a helyedbe, s identitásod lényegében megszűnt. Ezért pedig elindulsz, hogy az igazad bebizonyítsd… érdekesen kezdődik, de már az elejétől sejteni lehetett hogy a 007 s a Bourne filmek homogén keverékébe fog torkollani. Ettől függetlenül nagyon is nézhető. 8

8. Take me Home Tonight (Szédületes éjszaka, 2011) – eltolt okosfiú, aki inkább a kényelmes semmit választja ahelyett, hogy valamit kezdjen az életével, s egy videotékában tengeti napjait. Egy napon odavetődik a lány aki elérhetetlennek tűnt gimiben, s most is elérhetetlen, de egy ügyes hazugság s egy felvetődő partilehetőség után a kocka fordulni látszik, marad hát a hazudozás, aminek persze sok-sok necces helyzet lesz az eredménye. Sablonos film? igen, az, kétségkívül az. De mi volt megkapó benne? A feelingje. Olyan tipikus kilencvenes évek vígjátéknak volt felépítve, amiken mindannyian felnőttünk (ezt persze a 20+ korosztályra értem), s amiket olyan szívesen hordunk le, s mégis, amikor valami ilyesmivel találkozunk, valahol édes nosztalgiát kelt, még akkor is ha csak hollywoodi töltelék. BTW, Topher Grace szimpatikus volt ebben a filmben, ez is egy olyan mondat amit csak egyszer írok le ebben az életben. 8.5

9. Dylan Dog – Dead of the Night (2011) vannak a normális emberi lények, s vannak a horrorfilmbe illő alakok. Persze mindkét fél létezik. A kettő közt van Dylan, a detektív, akinek a múltja a két fél közé tehető valahova, a jelene pedig, akármennyire is ellenére van, ugyanoda vezeti vissza. Nyolcvanas évekbe illő sablonos sztori, kellemesen fekete humorral fűszerezve. Maga a film nem igazán jó, de nézhető, még akkor is ha Brandon Routh annyira fásult, mint a száz éves tölgy az erdő közepén. 7

10. Gnomeo and Juliet (Gnómeó és Júlia, 2011) – a shakespeari tragikus történet kertitörpe animációba ültetve. Első gondolatom: utálom a kertitörpéket, s a hideg futkos tőlük a hátamon. Így nehéz obektívan ítélkezni. Második gondolatom: volt benne néhány érdekes ötlet, de a fűnyíróversenyes és a rózsaszín flamingós részeken lovagolva, s sok más apróságon tovább kiakadva azt mondhatom, menekülj! 4.5

Mára Ennyi. Folyt. Köv.

Reklámok

Trolljegeren (The Troll Hunter, 2010)


Ahhoz, hogy ezt a filmet igazán értékelni tudjuk, félre kell tegyük Harry Potter-t, a Gyűrűk urát, bár Tolkien nagy troll tisztelő hírében állt, s a Warcraft-ot. S induljunk ki mondjuk a P. C. Asbjørnsen és J. E. Moe által összegyűjtött norvég folklór történetekből. A csúf, büdös, sokméretű, változatos, kegyetlen, viszonylag intelligens vagy állatszerű lényekből, akik szerették a hídra kötözött kecskét, s kővé váltak a napfényben.

Sztori:

Egy amatőr egyetemista dokumentumfilm csapat orvvadászok után nyomoznak, akik állítólag illegálisan ejtenek áldozatul állatokat szerte az országban. Egy fura vadászra bukkannak, Hans-ra, akit megrögzötten követni kezdenek, s bár a vadász megpróbálja visszatartani őket, végül a szenzáció éhes egyetemisták az elkóborolt trollok kegyetlen világába csöppennek…

Vélemény:

A film stílusa elég amerikai… amolyan tipikus found footage Mockumentary-style. Ez azért,hogy valamennyire eladható legyen s érdekesebbnek tűnjön. Ami valamennyire egyedivé teszi, az a tipikus norvég stílus, feszült jelenetek keverve egy kis beteges északi humorral, néhány elmés beszólással, undorító jelenettel.
A trollok ábrázolása nagyban hasonlít a norvég mitológiában körvonalazódott fura lényekhez, bár én úgy emlékeztem, hogy a mitológiai lények kicsit intelligensebbek voltak. Többféle trollal ismerkedünk meg a film során… ha jobban belegondolok, szinte végig vitt a troll fajtákon, a barlangitól az óriásig. Ami nagyszerű volt, hogy sok viszonylag lapos keresgélős jelenet, s rezgős kameraállások után egyszerűen robban a feszültség. Akárcsak hőseink állsz és nézel, s attól függetlenül, hogy az egész elég statikus, érzed, rohanni kellene.

Ahhoz képest, hogy a film elég olcsó, az animáció meglepően jó. Talán azért is, mert vállkamerán keresztül látott éjszakai, illetve ködös fényviszonyok mellett könnyebb élethű animációt teremteni, az emberi szem elégtelenségei miatt, de ez ígyse-úgyse vesz el semmit a film érdemeiből. A másik jó dolog, hogy az animáció nem volt túlhasználva. Annyi volt amennyi kellett, amikor kellett. A nézőre gyakorolt hatás szempontjából a film az elejétől a végéig topon volt, s ami nagyon jó volt, hogy akkor sem feledkeztek el a történet alakításáról miután nagyban belecsöppentünk a trollok vad világába.

Most spoilerezek egy kicsit… szóval aki nem szeretné olvasni, az hagyja figyelmen kívül ezt a paragrafust.
Az egyetlen picit rossz dolog talán az volt, hogy miután az első kamerás oly csúfosan a kárhozatba vész, se perc alatt pótolják egy másikkal. Csak úgy. Ez a rész kicsit érzéketlenül hatott. De ez tényleg csak apróság.

Nevek: Nem sok, de nagyon jól tették a dolgukat.
A prímet Otto Jespersen viszi, a trollvadászunk, aki egymagában megadta a film ízét komikus komolysággal. Csak később értesültem az ő norvég politikai komikus státuszáról, annyit róla, hogy a valóságban is épp olyan vagány figura mint a filmben… csak talán kicsit modernebb módon.
a Többiek: Glenn Erland Tosterud, Johanna Mørck, Tomas Alf Larsen, Urmila Berg-Domaas, …
Rendezte: André Øvredal, akinek ez a második nagyfilmje, de az első igazán ismertté vált húzása.

Szerintem ezt látni kell!

10

Your Highness(Király!, 2011)


Ma bizony azt hiszem töltelékfilmekről fogok írni, amíg meg nem unom, csak azért, hogy depis hangulatom egy kis egészséges szarkazmussal állapota egy lehetséges magasabb fokára emelhessem.

Kezdeném azzal, hogy ezen esetben is a film magyar címe szerencsétlen, és még ráadásul félrevezető is… mert ez minden volt csak király! nem. De erről később…

Sztori:

Megismerkedünk Thadeous herceggel, a király kisebbik fiával, aki egy felelőtlen, ügyetlen, élősködő, tökéletlen kényenc. Bátyja Fabious épp az ellentéte, egy igazi férfi, olyan amilyen egy igazi trónörökösnek lennie kell, s ezzel Thadeous idegeire megy. Azonban amikor Fabious menyasszonyát a gonosz Leezar elrabolja, hogy szűztelenítve a világra szabadíthassa a gonoszt, akkor Thadeous ultimátum elé lesz állítva… vagy testvérével tart, s bebizonyítja milyen fából is faragták, vagy száműzetés vár rá…

Vélemény:
Ha 12 év alatti gyerekkel akartad megnézni ezt a tökéletlen filmet, akkor tegyél le róla, mert szerencsétlen gyermek igen meg fog lepődni egy-két dolgon. A film humora ugyanis nagyon is kegyetlen, s egyben szórakoztató fiatalabb agyatlan felnőttek, vagy tinik számára. Azon felül senkinek sem ajánlanám igazán. Azonféle humorról van szó ahol mindenféle deviáns dolog előkerül csak azért, hogy a nép hahotázzon.
Ezzel a humoros részét lezárnám. Térjünk át a szereplőkre… igazából nem voltam a választásokkal megelégedve… Kezdjük ott, hogy James Franco, annyira túljátszotta ezt a naiv de nagyszerű mr. tökéletes iq 0 lovag szerepet, hogy már rossz volt néha nézni az idétlen mosolyt az arcán… Natalie Portman… egyszerűen nem áll jól neki az ilyesmi… Danny McBride… mint főszereplő… aki életében nézhető alakítást csak a Foot Fist Way-ben mutatott, s bár nagyon is passzolt neki a szerep, Franco-val egy olyan fura, össze nem illő párost alkottak, hogy azt rossz nézni néha. A film legjobb alakítását asszem’ Justin Theroux nyújtotta, aki betegesen jó volt gonosz varázslónak.
A neveket is nagyjából elintézem….

Végszóként akkor annyit, hogy nézd meg, ha elmúltál 14 éves, s bírod az eszetlen idiótaságokat… a humor jó, a többi nem annyira…

6.5

I Am Number Four (A Negyedik – 2011)



Szerintem mindenki tudta mit is várhat ettől a filmtől, s igazából meg sem lepődött rajta. Egy kis Superman, egy kis X-Men, egy tinitörténet, egy kötelező szerelmi szál, meg egy kis mittoménmi… megmentő kutyaszörny… csak, hogy a random dolgok megmaradjanak.

Na nézzük a lopott elemek mint állnak össze:
Egy haldokló bolygó néhány reménységét őrzőikkel együtt a Földre küldik, itt persze inkognitóban élnek. A gonosz megszállók azonban ide is követik őket, s sorsa gyilkolják a jövő reménységeit. Már a negyedikig jutottak…

És hősünk miután felfedezi testét (:p ez olyan szexin hangzik, pffff) harcba száll a gonosz kopasz emberformájú űrlények ellen, akik mellesleg kamion nagyságú szörnyekkel járkálnak (mint Pachito a pitbull-al, csak kicsit eldurvítva). Igazából nem lehet panasz rá, a színészi alakítások elmentek, bár Pettyfer-nek néha több érzés is kiülhetne arcára, a harc jelenetek jól ki voltak dolgozva (talán a messze dobált emberkéknek el illett volna jobban törni), megvolt a románc is a még hősre váró 15 éves kislányoknak, s az effektek okésak voltak. Az egyedüli bajom az volt vele, hogy a sztori egy része, ami mellesleg eredeti lehetett volna, nayjából ki lett hagyva, s ami újdonság volt az egész filmben az a számosdi, meg talán a védelmező kutya, mert ugyebár hősünket egyedül Timothy Olyphant-ra senki se merte rábízni.

Elég az iróniából, jöjjenek a nevek:
Alex Pettyfer (aka mr tökéletes), Timothy Olyphant, Dianna Agron, Teresa Palmer, Kevin Durand, …

Eddig sem voltam a D.J. Caruso filmek híve… igazából ez sem győzött meg… egyszer nézhető, de szerintem láttad már,… úgy darabokban, itt-ott.

7

Where the Wild Things Are


where

Őszintén szólva, a trailer láttán, ettől a filmtől többet vártam. Összességében véve szép és pozitív volt, viszont ott motoszkált a fejemben néhány ordító hiányosság, melynek egy magyarázata volt: gyerekkönyv. Az egyik dolog ami a gyerekeket a felnőttektől, hogy képesek elhinni olyan dolgokat, melyek valószínűtlenek, anélkül, hogy apróságokba kötnének bele. Máskor meg minden apróságba belekötnek, de nem ide akartam kilyukadni…

… szóval. Van egy elhanyagolt gyerek, aki egy veszekedés után elszökik otthonról, s elhajózik egy varázslatos szigetre, hol a szörnyek királya lesz. Így egész szép, s könyvet olvasva hatásos is, viszont, ha filmről van szó, gondolni kell az apróságokra is: Pl. a hajózás hossza (eszméletlen… gyerek számára kibírhatatlan… nem így kellett volna interpretálni, mert jön az embernek, hogy huzogassa a szemöldökét)… szimbolikus… a szörnyek világa a gyermek fejében létezik… aztán ha tényleg a szörnyek világában van valaki huzamosabb ideig, az mit eszik? Jó, hogy a szörnyek rokonokat esznek néha, meg idegeneket, de a királyuk attól még ember… de ebbe se kössünk bele…
… a szörnyvilágban pedig az volt a probléma: a gyerekesség keveredett a vadsággal s az elrettentőséggel, és emellett még egy szerelmi szálat is bele…. mely az egészhez képest abszolút nem lesz hatásos… az a része a filmnek egyszerűen egy kellemetlen kaotikus élménnyé válik… pedig vagánynak indul. S tulajdonképpen az lenne a szerepe a filmben, hogy a gyermek felfogja az érzelmek s a tettek súlyát.

Nem tudom, én csalódtam, s csalódottságomon még az sem tudott segíteni, hogy azt mondogattam magamnak: a szörnyek ötletesek voltak, Gyerekkönyv.

Max Records (akit a filmben is Max-nek hívnak) szerintem eszméletlen jó alakítást nyújtott egyébként…

Azért meg kellene nézni, főleg azért mondom ezt, mert kíváncsi vagyok mások véleményére.

7/8